Ezzel azonban a probléma nem oldódott meg, ellenkezőleg, elmélyült. Az ún. nemzeti/polgári sajtó eddig is használta ezt a kifejezést. A liberális és a baloldali sajtó – zömmel – elutasította. Sokakban most fölmerülhet a kérdés, fenntartható-e, jogszerű-e, etikus-e továbbra is ez az elzárkózás. Nem önbecsapás-e csupán? Érdemes tehát áttekinteni e kifejezés kerülését alátámasztó érveket.

A „cigánybűnözés” szóösszetételben a bűnözés fogalma nem egy vagy több cigány származású emberre vonatkozik, hanem óhatatlanul magára a cigányságra. Nem kevesek tudatában automatikusan hozzárendelődik a bűnöző képzete ahhoz, akit cigánynak vél. A kifejezés ezt a hozzárendelődést fejezi ki és erősíti meg. Egy rasszista (faji) előítéletet tehát, hiszen az egyént nem egyediségében, hanem biológiai determináltságában (primitív „genetikával”) értékeli: „Ahová születtél, olyan vagy!”, „A vér nem válik vízzé!” stb. Ezt teszik azok is, akik az érintettek szociokulturális sajátosságaival igyekeznek igazolni magukat. Hiszen akkor nem a származást, hanem valamilyen szociokulturális sajátosságot jelölne az összetett szó jelzői része.

Sokan azzal érvelnek, hogy a „cigánybűnözés” fogalmának elvetése a tények tagadása. Holott a tények leírását és elemzését a kollektív bűnösség vélelme és kifejezése egyáltalán nem segíti elő, sőt. Ellenben semmi akadálya nincs annak, hogy leírjuk, melyek azok a társadalmi, kulturális állapotok, melyekben többnyire romák élnek, és melyek azok a bűnözési formák, amelyek jellemzően ilyen állapotok között terjednek el. Kétségtelen, így – tehát tényszerűen! – beszélni időigényesebb, és kevésbé alkalmas az indulatok megjelenítésére. S egyben a gyűlölet szítására és a lelkek mérgezésére is. No és? Mi a cél?

A szavak súlyára, a kifejezések felelősségére a XX. század történelme int. Gondoljunk a nácik által elterjesztett szavakra és azok következményeire.

A szavak kondicionálják, „tréningezik” a lelket, befolyásolják a személyiség és a társadalom működését – tanítja a szociálpszichológia, a pedagógia, a történettudomány. De a cinikus tudatlanság szóvivőinek hiába tanítja: a „cigánybűnözős” reklám „elhangzott és láss csodát, amikor utána kinéztem az ablakon, a világ éppen olyannak tűnt, mint nagyjából egy perccel azelőtt” – írja egy népszerűnek számító blogger. S hát bizony a világ akkor sem változott észrevehetően egyik percről a másikra, amikor a „zsidóbűnözés” kifejezés vált bevetté, mi több, sokak számára még akkor sem, amikor a zsidókat és persze a romákat kisbabástul-nagymamástul elgázosították Auschwitzban... És az ablakon való kinézésre akkor sem változik a világ, amikor fölfirkálják a falra, hogy „halál a cigányokra”, vagy a zsidókra. Az is OK?

Még egyszer: mi a cél? Ha az indulatok szítása, a bűnbakolás, akkor a „cigánybűnözés” szó megfelel. Ha a problémák enyhítése, ha a cigány és nemcigány magyarok emberhez méltóbb életének elősegítése, akkor ahhoz egészen más szavak kellenek. Nem mérgező, hanem gyógyító hatásúak. A jövő a tét. Ezért is félrevezető a múltból vett példákra hivatkozni.

Az Egyesült Államokban a „nigger” szó már nem szalonképes. Pedig nem is a tényszerűségével van baj. Hanem a belerejtett gyűlölettel, lenézéssel, megalázással.

Mindenki számára erkölcsi, de olykor jogi kötelesség is, hogy az általa kimondott, elfogadott szavak hatásával számoljon.

Egy vélekedés igazságtartalma és népszerűsége között nincs szoros összefüggés. Ellenben a szavak hatásának ereje függ attól, mennyire elterjedt vélekedéshez kötődik. Ezért aztán meghatározó azoknak az embereknek a felelőssége, akik befolyásolhatják, szabályozhatják, hogy milyen szavak, milyen szövegek jutnak be a közélet tereire, jelesül a professzionális médiába (meg a kapcsolódó blogközösségi holdudvarokba...). Akár tudnak erről, akár nem.

A szerző mentálpedagógus, történelemtanár