Mások persze másként látják. Érdekes, hogy Angela Merkel német kancellár minapi tézise a multikulti életképtelenségéről milyen erős visszhangot keltett. Nálunk is. A magyar nyelvű szélsőjobboldali oldalak lelkesedtek. A tézis, miszerint lehetséges a különböző kultúrák békés egymás mellett élése, eddig is vitatott volt, különösen amióta a politikai korrektség szitokszóvá változott.

A multikulti ugyanis sokak számára a nemzeti kizárólagosság és önérdekűség tagadása. Ha elfogadom, hogy jó és érdekes a szomszéd különös szokásrendje, sokan úgy fogják fel, hogy ezzel veszélyeztetem őket mint az adott közösség, a honos nemzet tagjait. Mi itt élünk ezer, kétezer, ötezer éve, őseink megszenvedtek a hazáért, mi építettük, szeretjük szokásainkat. Ne áldozzanak akkor bárányt a szomszéd erkélyen, asszonyaik ne rejtsék el az arcukat, kölykeik ne kiabáljanak érthetetlen nyelven az utcán – mondják.

Amerikában sokáig feltételezték, hogy a bevándorlók feloldódnak a társadalom „olvasztótégelyében”. Sokáig valóban ez volt a látszat, ám azért a katolikusok a XIX. században is hoszszú ideig külön kultúrát jelentettek. Nem véletlenül voltak olyan erősek velük szemben az előítéletek, hogy még katolikusellenes párt is alakult.

Kanada viszont a „salátástál”-elvet vallotta. Ebben megkülönböztethetők a különböző elemek (a bevándorlók kultúrái), a saláta a maga nemében mégis egységes. Európa – habár alig-alig voltak teljesen egykultúrájú, egynyelvű országai – inkább az olvasztótégelyelv híve volt. Pár évtizede kacérkodtunk a salátával is, de most Merkel kiadta a jelszót, s erre mindenütt kórusban zeng az egyneműség dicsérete.

Sajátos, ahogy ez egybeesik a romakérdéssel. Sarkozy francia elnök deportációs politikájának fő érdeme, hogy összeurópai üggyé tette ezt. Az ő megoldása a legegyszerűbb: integrálják őket ott, ahonnan jöttek. Ő sem akar multikultit. Sem az ötmilliónyi franciaországi arabbal, sem a kelet-európai cigányokkal.

A kérdés az: képesek-e a többségi társadalmak Európában ajtót nyitni az eleve hátránnyal induló, esetleg hagyományosan páriasorsú kisebbségek előtt? Több száz év egymás mellett élés után ideje lenne. Ennek egyik fontos eleme az idegen, a kisebbség helyzetének a megértése. Mi magyarázza hiedelmeiket? Túlsúlyos történelmi poggyászuk milyen életmódot diktál, ideértve az esetleges bezárkózást is?

Feltehetően megértés, tehát éppen a multikulti szemlélet nélkül nem lehet rajtuk, vagyis magunkon segíteni. Ha viszont eltemetik az elvet, miszerint létezhet a kultúrák együttélése, s állítják, hogy csak a totális beolvadás, a „megjavulás” a megoldás, nos, akkor a következmények elég jól beláthatók. Vannak történelmi példák.