Ott ért Gyurcsány Ferenc hétfői blogbejegyzése, miszerint „a miniszterelnök tisztességes, jó beszédet mondott, egyet lehet és egyet kell vele érteni”, mi több: „most támogatni kell a kormányt”. Na, ez volt a kegyelemdöfés. (Igaz, Gyurcsánynál még aznap leesett a tantusz, és azóta nem támogatja a kormányt, sőt...)

Szerintem Orbán katasztrófapolitikája: politikai katasztrófa. Ő maga pedig gyalázatos beszédet mondott hétfőn a parlamentben. Október 5. óta gyalázatos dolgokat mond és tesz. Az ökológiai katasztrófát; emberek halálát, otthonok, értékek pusztulását; az ezek nyomán támadt megrendülést, kétségbeesést és haragot a legnagyobb tudatossággal és cinizmussal használja föl hatalmi céljai elérésére. Az elmúlt napokban drámai módon fölgyorsultak a demokratikus jogállam fölszámolásának és az egyeduralom kiterjesztésének baljós folyamatai.

„Magyarország az országgyűlési választások utáni legfontosabb pillanatához érkezett. A legfontosabb pillanathoz, amikor el fog dőlni, az önök mai munkájának eredményeképpen is, hogy valóban megváltoztak a dolgok, valóban új korszakban élünk, vagy maradt minden a régiben” – mondta hétfőn délután a parlamentben a nagy hatalmú kormányfő, akinek a szavait – mint mindig – ezúttal is komolyan kell vennünk. Annál is inkább, mert a nap végén elégedetten nyugtázhatta: mindent elért, amit akart. Egy héttel az október 4-i gátszakadás után olyan gátat sikerült átszakítania a politikában, ami addig szilárdnak, sőt érinthetetlennek tűnt. A plurális demokrácia szétzilálását követően a ’89-es rendszerváltozással született gazdasági és társadalmi rend falát is sikerültmegbontania.Mert a parlamenten rendkívüli eljárással keresztülvert törvénymódosítás, amit a Jobbik és az MSZP igenjeit is bekasszírozva (az LMP szemérmes tartózkodásamellett)megszavaztatott;Kövér házelnökkel és Schmitt elnökkel aláíratott, a másnapi (!) Magyar Közlönyben kinyomtattatott, nem jelent ennél kevesebbet.

Azt jelenti, hogy az Orbán uralta fideszes állam bármely magántulajdonban lévő vállalatra ráteheti a kezét. Bármikor. Minden megkötés nélkül – sima kormányrendelettel: „Gazdálkodó szervezet működése rendeletben – a (3) bekezdésben meghatározottak szerint – a Magyar Állam felügyelete alá vonható”. Hogy szól a 3. bekezdés? A miniszter vagy kormánybiztos „áttekinti a gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetét; jóváhagyja, ellenjegyzi a gazdálkodó szervezet vagyoni jellegű kötelezettségvállalásait; a rendkívüli intézkedés bevezetését előidéző helyzet közvetlen elhárításával, illetve következményeinek enyhítésével összefüggésben dönt a gazdálkodó szervezet legfőbb döntéshozó szerve hatáskörébe tartozó ügyekben; kezdeményezheti a gazdálkodó szervezettel szemben a 34. § (1) bekezdése szerinti szolgáltatás elrendelését”. Mi rendelhető el a 34. § (1) szerint? „A honvédelem feladatainak végrehajtása érdekében” többek között „meghatározott gazdasági és anyagi szolgáltatás teljesítése vagy igénybevételének tűrése”. Ki mondja meg, mi a honvédelem érdeke? A kérdés okafogyott: régen (és beláthatatlan időre) megválaszolták a magyar emberek 2010 áprilisában.

Hogy mely cégekről és érdekeltségekről derül ki később, hogy állami kéz alá kell vonni őket; hogy mit kell majd „teljesíteniük” vagy „tűrniük”; végül, hogy milyen sorsra jutnak mindezek után, annak csak a jóisten a megmondhatója. (Esetleg még Simicska Lajos.)

Orbán nagy ugrást hajtott végre az átszakadt ajkai gátról dobbantva. Amiről október 4. előtt ő sem mert volna még álmodni se, az október 12-ére megszavazott, aláírt, kinyomtatott valóság lett. De hogyan idézhetett elő egyetlen röpke hét alatt ekkora politikai gátszakadást? Mint jeleztem: az ökológiai katasztrófa hatásának maximális kiaknázásával. Mindenekelőtt a jogállam elleni újabb merényletek sorára használta ki a váratlan alkalmat. „Pont a vörösiszap-katasztrófához hasonló emberi és környezeti tragédiák… egy valódi jogállam próbakövei: megmutatják… a közhatalom képes-e az... elkeseredett tömegek haragjától függetleníteni magát, és a felelősség tisztázására szolgáló eljárást jogállami keretek között lefolytatni” – írta kiváló cikkében Nehéz-PosonyMárton (Jogállam az iszapban. Népszabadság, október 12.).

A miniszterelnök a katasztrófa másnapján mindenféle vizsgálat elé vágva prejudikálta: „Nem ismerünk olyan jelet, amely szerint természeti oka lehet a katasztrófának, így élünk a gyanúperrel, hogy emberi vonatkozás miatt történt”. Majd rátett még egy lapáttal: „az ország tudni szeretné, ki a felelős a katasztrófáért… Aki ilyen helyzetbe hozta az embereket, annak meg kell kapnia azt a büntetést, amit egyébként a törvény előír. A lehető legszigorúbban kell… fellépnünk”.

Orbán tehát nem mérsékelte, hanem szította a tömegek haragját; nemhogy jogállami keretek között igyekezett tartani az eljárást, de saját kezűleg söpörte le az asztalról a jogállami kereteket. Ezt tette egy álló héten át, újra és újra ismételve a fenyegetőzést. Ne tévesszen meg senkit, hogy „egyébként” a törvényre hivatkozott. Mert közben lábbal tiporta a büntetőjogot, mikor előre kijelölte a jogszerűen csak alapos vizsgálatok nyomán föllelhető bűnösöket. Akiknek (ha lesznek) a büntetőjogi felelősségét nem a belügyminiszternek kell kivizsgálnia – Orbán erre utasította Pintér Sándort október 5-én! –, hanem a független bíróságnak.

A hétfői parlamenti beszéd legrémesebb mozzanata az volt, amit a honatyák elsöprő többsége vastapssal fogadott: a kormányfő maga jelentette be aMal Zrt. vezérigazgatójának letartóztatását. Hogy lássuk, ez a gyalázat egy valódi jogállamban mennyire elképzelhetetlen, gondoljuk el: az USA elnöke (akit láttunk a kamerák előtt az olajszennyezett tengervízzel bíbelődni) a Kongresszus két háza előtt bejelenti a BP konszern vezérigazgatójának őrizetbe vételét. Rémálom, ugye? Orbán Magyarországán ma ez a valóság.

Amikor jogállamról beszélek, ne holmi valóságtól elszakadt jogászkodásra gondoljanak. Gondoljanak arra az emberre, akit egy sötét hatalmi játszma részeként lefogtak és bedugtak egy börtöncellába. Gondolhatnak saját magukra is. Mert az ország erőskezű vezetőjének – a mind ijesztőbb hatalmi manőverek végrehajtása közben – immár hatalmában áll önkényesen börtönbe küldeni embereket, és ő minden jel szerint él ezzel a hatalmával. Ám amikor a jogállamról beszélünk, mégis arra a karakán bíróra gondoljanak leginkább, aki – alaptalannak ítélvén az ügyész indoklását – három nap elteltével kinyittatta a cellaajtót. Na, ez a jogállam! Úgy látszik, ittott még működik…

Térjünk át az ügy anyagi oldalára. Nehéz-Posony Márton világosan leírja cikkében, hogy „a cégvagyon eltüntetésének megakadályozásamegoldható… a büntetőeljárási törvény hatályos rendelkezései alapján is, a zár alá vétel és a biztosítási intézkedés jogintézményeinek alkalmazásával. Ezek ugyanis biztosítják azt, hogy a cég vagyona rendelkezésre álljon arra az esetre, ha jogerős bírói ítélet mondaná ki: valóban a cég embereit terheli a felelősség. A legfőbb különbség e között és a friss törvény megoldása között az, hogy a büntetőeljárási kényszerintézkedésről a bíróság dönt, határozata ellen pedig rendes jogorvoslatra van lehetőség. Az új törvény azonban a korábbi tulajdonosoknak csak akkor teszi lehetővé az állami képviselő döntései miatti kárigényük érvényesítését, ha az einstandot lehetővé tevő rendeletet utóbb az Alkotmánybíróság megsemmisíti”.

Ne feledjük: a Mal Zrt.-s fi úk elleni narancsinges einstandot hétfőn intézményesítette a parlament: mostantól bárki ellen alkalmazható. (Ha már itt tartunk: Orbán Viktor csak a kemény kéz alkalmazása tekintetében vethető összeÁts Ferivel. A vörösinges vezér ugyanis nem ösztönözte, hanem büntette az einstandot – lévén nemcsak szigorú, de tisztességes is.)

Orbán a katasztrófa másnapján uszító kampányt indított a magántulajdon ellen, és egy hét alatt elérte az állami kontroll intézményesítését. Előtte így szónokolt a parlamentben: „Az előző korszakról beszélek, amelyben mindent a magánérdek írt felül, s amely a hatalommal való visszaélés rendszerére épül. A magyar választók ezt a rendszert megdöntötték áprilisban, és alapítottak helyette egy újat... Az a világ nem jöhet viszsza, amikor nem tudjuk a közérdeket érvényesíteni a magánérdekkel szemben”.

Ez a retorika hamis. Először azért, mert a legnagyobb környezetszennyezések és ökológiai katasztrófák épp azokban a rendszerekben estek meg, ahol az állami fennhatóságot a magántulajdonra is kiterjesztették (elég Csernobilra utalni). Másodszor utalhatunk a mai magyarországi gyakorlatra, ami szintén nem igazolja az orbáni képletet. Kerék-Bárczy Szabolcs a hét másik fontos cikkében ezt írta a Népszabadságban (Jöhet az államosítás: Elképesztő!, október 12.): „Évtizedek óta léteznek olyan állami hatóságok (a környezetvédelmi felügyelőségek), amelyek feladata ellenőrizni, hogy a vállalatok… gyárak és üzemek műszaki felszereltsége biztonságos-e. A Belügyminisztérium keretében működik a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és így tovább. Vagyis Magyarországon van olyan jogszabályi és intézményi hálózat, amelynek segítségével szoros ellenőrzés… alatt lehet tartani a vállalkozásokat, meg lehet előzni és… el lehet hárítani… az esetlegesen bekövetkező károkat”.

És ezen a ponton határozottan föl kell vetni Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár politikai felelősségét. Hasonló katasztrófa esetén egy nyugati demokráciában másnap lemond az illetékes kormánytag. Mert a politikai felelősség épp fordítva működik, mint a büntetőjogi! Illés felelőssége többszörös. Egyrészt a kritikus napokban tett hisztérikus nyilatkozatai miatt, amikor radioaktív szenynyezésről és újabb iszapáradatról siránkozott, amivel nemcsak pánikot keltett, de itt alighanem a rémhírterjesztés büntetőjogi tényállását is vizsgálni lehetne. Másrészt mert a tárcája illetékességi körébe tartozó Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelet szeptember 23-án (11 nappal a gátszakadás előtt) végzett helyszíni ellenőrzése mindent rendben lévőnek talált a Mal Zrt. működésében. Az állami ellenőrző hatóság jegyzőkönyvében szó szerint olvasható: „intézkedés nem szükséges”. A szóban forgó állami hatóság korábbi vezetőjét hónapokkal korábban lecserélte Illés – és volt titkárnőjét, a korábbi általános iskolai tanárt, majd iskolaigazgatót ültette a helyére!

Az ellenzék hétfőn mégsem követelte oroszlánként Illés lemondását – helyette gyáva nyúlként megszavazta a magánvállalkozások állami kéz alá vonásának lehetőségét intézményesítő törvénymódosítást! A Jobbik engem nem érdekel. Az LMP se nagyon. Arra viszont jól emlékszem, hogy az MSZP tavaszszal még a demokrácia és a jogállam utolsó mentsváraként reklámozta magát! Most jobb lenne, ha föld alá bújnának szégyenükben...

Hétfőn Orbánék négy fideszes tagot is beültettek az új médiahatóság fideszes elnöke mellé. Kilenc évre. Két napra rá a főnök közölte: az állam elvonja a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket, válságadót vet ki a távközlési és az energiaszektorra, továbbá a nagy áruházláncokra. Volt történelemtanárként azonnal az „egyszeri vagyonszaporulati dézsma” ugrott be erről, amit Rákosiék még a koalíciós időkben kivetettek a burzsujokra…

A kérdés a lassan mögöttünk hagyott katasztrofális hét után szerintem már nem az, hogymilyen hatalom épül az országban. Épül, amilyen épül. A kérdés most már kinek-kinek így szól: hogyan viszonyul ehhez a hatalomhoz. Mert az szintén nem kérdés számomra, hogy egyszer eljön az az idő is, amikor sokan szégyellik majd magukat: a mostani szerepvállalásuk okán. Persze csak titokban...

A szerző közíró

Marabu rajza