Lábbilincs

Azt látjuk a tévében, hogy a nagy tapasztalatú szülész-nőgyógyásznőt kéz- és lábbilincsben, vezetőpórázon viszik a bíróságra. A következő bejátszásban egy országgyűlési képviselőnő (kormánypárti) azt nyilatkozza, hogy tiszteli és nagyra becsüli a szülésznő munkáját.

Ebből is látszik, hogy a szóban forgó esetben nem egy elvetemült gyilkos gazemberről van szó, hanem egy törékeny nőről, akinek egy hibája van, hogy olyan dolgot próbál alternatívaként bevezetni Magyarországon, amit nem lehet. Amikor ilyet látok – és ez nem először fordul elő – felmerül bennem a kérdés: a Belügyminisztériumban mikor és hogyan szigorították meg a bilincshasználat szabályait ilyen drasztikus módon?

Mi készteti a parancskiadókat arra, hogy ilyen különleges eszközökkel korlátozzák egy törékeny nő mozgását, miközben a rendőrt elütő erőszakos, agresszív elkövetőt egyszerű elölbilincsben kísérték? Jómagam 1976-ban tanultam a határőrségnél a bilincshasználati szabályzatot. S emlékszem arra, hogy mi volt ennek a lényege. Nem szükséges megbilincselni azt, akit nem erőszakos cselekménnyel vádolnak, akinek szökésétől nem kell tartani, terhes nőt, idős embert stb. Hogy is vagyunk akkor ezzel a nagy demokráciával?

Vagy ma már a politikai akarat is befolyásolja, kit milyen módon vádoljanak, illetve alázzanak meg? Ez miért nem jut humanitárius és jogvédő szervezetek eszébe? Nem jól van ez így.

Gondolkozzunk, mérlegeljünk, disztingváljunk egy kicsit, emberek!

Pálfi Jenő Szigetszentmiklós

-
Lehoczki Károly rajza
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.