A szoclibeknél kellett négy év a „Gyurcsány takarodj!”-alapú nemzeti konszenzus kialakulásáig, pedig az harmatos leányálom volt a jelenhez képest. A NENYI szellemi atyja, úgy is, mint a Fidesz Magyarország Zrt. tulajdonosa most éppen néhány százezer forintot vett ki az én jövőmből. A magánnyugdíjpénztárak megalakulásakor – jóllehet az én korosztályomnak már nem javasolták – azért jelentkeztem be, mert jobban bíztam a profi pénzügyi szakemberekben, mint az állami bürokrácia pénzkezelési tehetségében (és persze az utolérhetetlen előnyök, az egyéni számla, az örökölhetőség, a portfólióválasztás miatt).

Felemeltem a tagdíjamat a törvény által lehetővé tett határig. Nem éltem egyetlen visszalépési lehetőséggel sem az állami rendszerbe, pedig nagyon javasolták. Ha az Európai Unióban meg lehet azt tenni, hogy az évtized óta létező jogszabályok alapján hosszabb távra tervező állampolgár viszonylag jól kiszámított jövőjét egy tollvonással romba döntsék, akkor ez nem az a világ, amelyre mi szavaztunk.

Most hárommillió magánnyugdíjpénztári tagnak kellene az utcára vonulnia, de közülük két és fél millió talán nem is érti, miről van szó, mert nagyjából olyan helyzetben van, mint a több százezernyi-milliónyi feketén vagy minimálbéren foglalkoztatott, hogy „hol van az még!” Pedig ha komolyan vennék saját jövőjüket, most igazán lenne alkalom az „Orbán takarodj!”-ra. Csak hát ez két különböző közéleti kultúra, közönség, kommunikáció, morál.

Koós Gábor Zirc