A gyatra foglalkoztatási adatokat hozó és a Mexikói­öböl olajkatasztrófáját folyamatosan napirenden tartó kemény nyár Obama támogatottságát az eddigi legalacsonyabb szintre nyomta le. Az amerikai nép undorító parlamenti csaták tanúja volt, amelyeket még undorítóbbá tett a republikánus ellenzék könyörtelen magatartása, az állandó sárdobálás. A választókat ért csalódások hatása miatt nyilván a hatalmon lévő Demokrata Párton csattan az ostor.

A gazdaság gyógyulása, a vérszegény foglalkoztatási adatok javulása csigalassú.

Ez méri a legnagyobb csapást a Demokrata Pártra. Pedig az elnök és csapata hatalmas elismerést érdemel, amiért megóvta a gazdaságot attól, hogy a recesszióból teljes összeomlás legyen, és ezzel a becslések szerint megvédett nyolcmillió munkahelyet. Ám a szavazófülkében kevesen lesznek hálásak ezért. Ma tíz amerikai munkásból egy képtelen állást találni, és még mindig rekordszinten áll a hosszú ideje munkanélküliek száma.

Mindezen túl Obama elnököt érzékenyen érinti egy politikai paradoxon is. Óriási elánnal és rengeteg időszerű, de különösen becsvágyó politikai céllal lépett hivatalába, amelyet pártok fölötti retorikával nyert el, s ez a pártok közötti ádáz washingtoni ellenségeskedés végét ígérte. Ám amint az elnök belépett a Fehér Házba, mindjárt két problémával találta magát szemben. Az első: ahhoz, hogy az elnök elképzeléseiből törvény legyen, az elnöki adminisztrációnak együtt kell dolgoznia a kongresszussal. Obama csapata törvényhozói attitűddel látott munkához, ami azt eredményezte, hogy az elnök sikereiről és kudarcairól szóló történetek nap mint nap a capitoliumi drámákhoz kötődnek. A második: az elkerülhetetlen éles összeütközés a bősz republikánus jobbszárnnyal, amely – sok esetben a szélsőséges Teadélután mozgalom nyomására – megtagadta az együttműködést az elnökkel, illetve a demokratákkal. Vezető konzervatív politikusok kérdőjelezték meg nem csupán az elnök politikáját, de még a hazafiságát, sőt – nem ritkán – még állampolgárságának valódiságát is. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nincs mód rá, hogy egyszerre alapozza meg programjának az ország számára égetően fontos elemeit, és nyisson új fejezetet az amerikai politikában, melyben nagyobb szerepet kap a polgári, a civil elem, és kisebbet a pártok közötti ellenségeskedés.

Az elnök és csapata a fentiekből következően ideje nagy részét azzal tölti, hogy megpróbálja elnyerni a döntő jelentőségű demokrata szavazatokat a kemény szenátusban, túljárva a republikánus cselszövők eszén és visszaverve a konzervatív hisztéria áradatát. A defenzívában lévő Fehér Ház túlontúl kevés időt fordít arra, hogy elképzeléseit, választásait mélyebben megvilágítsa az ország aggódó és öszszezavarodott közvéleménye számára. Az amerikai közvélemény, amelyet megrázott a recesszió, egyre frusztráltabb amiatt, hogy a két párt között mélyebb a szakadék, mint valaha, és hogy Obama nem tudja teljesíteni ígéretét, miszerint véget vet az ádáz politikai háborúskodásnak.

Obama és csapata egy remek gyakorlati tesztnek veti alá a politikáját – tenni, ami az ideológiától függetlenül működik. De azzal, hogy politikájuknak csak a pragmatikus oldalát mutatják fel, s lemondanak egy erőteljes kormányzati elképzelés átfogó, következetes, racionális kifejtéséről, elszalasztják a lehetőséget, hogy táplálják a mozgalom lángját, amelyet Obama jelöltként meggyújtott. Röviden: a demokraták elvesztették az ellenőrzést a politikai közbeszéd felett.

A jó hír az, hogy Obama elnök mégiscsak a legfontosabb célra összpontosított: lerakni egy erős, egészséges gazdaság fundamentumát. Az amerikaiak meg fogják érteni, hogy Bush elnök és a republikánusok taszították mély szakadékba a gazdaságot, és ahogy a gazdaság visszanyeri az erejét és a munkahelyteremtés felgyorsul, úgy emelkedhet majd fel újra az elnök csillaga.

Noha a demokraták a novemberi kongresszusi választásokon várhatóan vereséget szenvednek, egy dolog biztos: Obama máris alapvető eredményeket ért el, ami több generáció életére is kihat majd. Harcolni a dolgozó emberekért a kiváltságosokkal és az erőfölénnyel szemben, támogatni a közjót a szűk önérdek ellenében, biztosítani a teljes politikai egyenlőséget, együttműködve, közösen szembenézni a globális kihívásokkal – ezek örök időkre szóló tettek. Ha Obama elnök a következő években eltökélten kitart e haladó elvek mellett, és sikerül az emberek eszében tartani, hogy mitől szabadította és szabadítja meg őket, Amerika erősebb és tisztességesebb ország lesz. Ahogy Reagant is, Clintont is meggyőző fölénnyel újraválasztották az elveszített félidős választások után, úgy Obama kezdeti politikai eredményei is jó eséllyel megalapozhatják a hosszabb távú sikert, egy haladó amerikai politika sikerét.

A szerző Bill Clinton elnök egykori kabinetfőnöke, a washingtoni Center for American Progress Kutatóintézet elnöke