Kezdjük az utóbbival. „Átmeneti kornak” nevezi a pártvezér az elmúlt 20 évet, ami után rendszerváltás lesz, új világ.Most hagyjuk, hogy a Fideszen belül Navracsics és Orbán között ebben a kérdésben nem pusztán stratégiai munkamegosztás lehet, hanem lényegi véleménykülönbség is; az is mellékes, hogy a Jobbik vitorlájából menynyire fogja ki a szelet ez a kommunikáció – a lényeges az, hogy aligha éleszthető újjá a Horthy-rendszer logikája, miszerint egy centrumpárt képviseli a nemzetet, a többiek meg kicsiként, éles hangon kritizálgatnak.

Az utóbbi húsz év éppen azt mutatta meg, hogy a magyar társadalom vándorszavazói hajlandósága rendkívül nagy. Ez a magyar társadalom a Kádár-korszakot sem hajlandó megtagadni. Nem Kádár Jánost és az MSZMP-t, hanem saját egyéni életét. Hogy a szocializmus élhető volt-e vagy sem, arról lehet vitatkozni, de hogy Horn Gyulát pufajkás volta ellenére is hatalomba segítették, arról nem. Még kevesebb az önostorozási hajlam a népben az elmúlt húsz évre vonatkozóan. A Fidesz „rendszerváltó” kommunikációja nem lehet szimpatikus annak a társadalomnak, amely nem kívánja megtagadni a múltját, és prófétát sem igényel. A Fidesz egyszer már meghirdette az erkölcsi rendszerváltást, aztán elveszítette a választást. Az, hogy Gyurcsányból és az MSZP-ből elege lett a magyarok többségének, még nem jelenti automatikusan, hogy a pragmatikus kormányzásból lett elege, és most valami ideológiai természetűre vágyik. Akik pedig megrémülnek a Fidesz rendszerváltó ígéretétől, azokat megnyugtatnám, ez nem több, mint kommunikáció, ráadásul nem is a legjobb.

A kettős állampolgárság ügye roszszul alakul. Kellemetlen, ha az EU minket kezd csillapítani, de hát mi másra számíthatnánk? Az EU alapvetően mindig konfliktuskerülő, az önállósági törekvéseknél fontosabb számára a béke, még ha amúgy szavakban pártolja is az önrendelkezést. Ebbe beleavatkozni pedig nem fog, ahogy másba sem, a szlovákiai magyarok pedig úgy sem fogják felvenni a magyar állampolgárságot, míg a szlovák törvények nem enyhülnek. Talán a népszavazás után volt olyan helyzet, amikor külpolitikai szempontból könnyebb lett volna a kettős állampolgárság megadása, de hát a Fidesz nem visszakozhatott. Csupán sokkal több energiáját fogja elszívni ez a dolog, mint eredetileg gondolhatta.

A harmadik ügy a köztisztviselőké. Egyfelől a köztisztviselők számának csökkentésében jogi akadályok vannak, másfelől ezek a jogi akadályok épp a demokrácia védelmét szolgálják. A kérdés az, hogy miként tud a törvényalkotó kisebb államot létrehozni úgy, hogy a jogbiztonságot is megőrzi. Ráadásul pusztán a köztisztviselők elbocsátásának megkönnyítése nem is garancia arra, hogy hosszabb távon nem dúsul fel megint az állomány, csak immár más emberekkel.

Én jóhiszemű vagyok, a köztévé alkalmazottait először kivették a különlegesen védett jogállásból, aztán a Fidesz nemre, korra, és tehetségre való tekintet nélkül csökkentette az állományt. Ezt a projektet nyilván a közszférában is végig tudják csinálni, de a közszféra nem lehet kiszolgáltatva a politikai elitnek, sokan nem örülnénk egy zsákmányrendszerű közigazgatásnak.

Az utóbbi időben társadalmi visszhangot alig kiváltva változtatgatták a munka törvénykönyvét. A közalkalmazottak eseté ben ez már egészen groteszk ellentmondásokat tartalmaz. Védeni is kell őket, meg el is lehet bocsátani őket pl. átszervezésre hivatkozva, miközben nem is kell igazán átszervezni semmit. Fel kell ajánlani más munkakört, de ez is kijátszható.

Az elbocsátások megkönnyítése rugalmasabbá teszi a rendszereket, jobban igazodik a gazdasági helyzethez, de épp a köztisztviselők azok, akiknek a tudása nem konvertálható, speciális ismereteket tartalmaz, politikai lojalitásuk mellett pedig az államhoz való hűség garanciáját kell erősíteni. Másképp honnan is várhatnánk a korrupciókról kiszivárogtatást a média felé, ami föltétele a társadalom öntisztulásának a jogon keresztül? Ha a köztisztviselők teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, ez az út járhatatlanná válik, a társadalom nem a korrupciótól való megtisztulás felé halad, hisz a politikai hatalom újabb lehetőséget kap az önkényeskedésre.

A köztisztviselők védelme tehát nem egyszerűen szakszervezeti probléma, sokkal több ennél, a társadalom komplex mechanizmusait érinti. Nagyon sok mindent világosabban kéne látnunk ahhoz, hogy a legjobb utat megtaláljuk.

A szakszervezeti vezetők közül néhányan (összesen 6 szervezet nevében) levelet küldtek Schmitt Pálnak, de ez persze kevés. Több szintű vita kell, társadalomtudósokkal, jogászokkal s minden érintettel. Erre a vitára a Fidesz a gazdasági problémákra hivatkozva magától nem adott időt, de az érintettek önszerveződése – ahogy az új médiatörvény kapcsán is megtörtént – megfontolásra késztetheti a politikát. A törvényjavaslat csiszolgatása helyett egy társadalmi vita felé kell elmozdulni.

Egy ilyen társadalmi vita jobb megoldást is szülhet a köztisztviselőket védő jogszabályok szétverésénél. Az is lehet, hogy nincs jobb megoldás, csak így csökkenthető az állomány, de ez esetben nem árt, ha világosan látjuk, milyen árat is kell fizetni ezért, mert akkor a politikai hatalomnak van lehetősége felkészülni a későbbi „kártalanításokra”. Vagyis a társadalmi aktivitással és a vitával mindenki jobban jár.

Ha összevetjük a három ügyet, akkor azt látjuk, hogy a kettős állampolgárság kényszerpálya, itt kiváló külügyesek kemény munkájában reménykedhetünk csak; a múlt átírása a Fidesz politikai belügye, viszont a köztisztviselők jogállásának ügyében a tudósok, a publicisták és a köztisztviselők maguk is mind tehetnek valamit. Tehetnénk valamit.

A szerző szociológus

– Gyanús nekem ez az új dizájn... Mondd, te mit hallottál a létszámcsökkentésről?