Hatalmas mezőgazdasági területek kerülhetnek most a külső befektetők ellenőrzése alá. Afrika földje rendkívül változatos, minden rész eltér az egésztől, az átlagtól. De Afrika egészének helyzetét meghatározza a fent említett három lassú folyamat, melyek most jutottak el odáig, hogy megváltoztathassák a „játék menetét”, új, erős ösztönzést adva a vállalkozóknak és a kormányoknak.

Az első tényező politikai természetű. Az afrikai országok agrárpolitikáját 1955-től elemző friss világbanki tanulmány először tárja fel, hogy az afrikai kormányok milyen messzire mentek el a farmerek terheinek, exportadójának, értékesítési költségeinek és a korábbi rezsimek beavatkozásaiból származó károk csökkentésében (www.worldbank.org/agdistortions). Az afrikai árrendszer politikai eredetű torzulásai az 1970-es évek végén csúcsosodtak ki, s az azóta bevezetett reformok az ebből adódó terhek kétharmadát már felszámolták, s ezzel jelentősen megkönnyítették a termelékenység növelését és a szegénység enyhítését. A további reformok újabb előnyöket eredményezhetnek, de az afrikai farmereket a gyarmatosítás felszámolása után sújtó hátrányok legtöbbje már felszámolás alatt áll.

A második tényező demográfiai. Az ENSZ népesedési előrejelzéséhez nemrégiben összegyűjtött népszámlálási adatok rávilágítanak az afrikai történelem sajátos megkésettségére. Az afrikai háztartások jóval később jutottak hozzá a modern gyógyszerekhez, mint más régiók lakói, de akkor nem fokozatosan, hanem váratlan gyorsasággal. A javulás, mely a gyermekhalandóság csökkenésében és a népszaporulat növekedésében jelentkezett, az 1970–80-as években gyorsabb volt, mint korábban Ázsiában vagy Latin-Amerikában.

Az afrikai városok népességének növekedési üteme ekkor a világon a legygyorsabbak közé tartozott, ám méreteik az abszolút számokat nézve olyan kicsik voltak, hogy az új munkástömegnek csak a töredékét tudták felszívni. Következésképpen Afrika falusi népessége gyorsabban és hosszabb időn át növekedett, mint bármely más területé, bármikor az emberi történelemben, ennek megfelelően gyors iramban és hosszú időn át csökkent az egy főre jutó földterület is az egyéb természeti erőforrásokkal együtt. Ráadásul a gyermekhalandóság csökkenésével az eltartottak aránya emelkedett, és ugyancsak történelmi csúcspontra jutott a hetvenes-nyolcvanas években.

Afrika demográfiai terhei az 1990-es években kezdtek enyhülni, a termékenységi ráta csökkenésének és az urbanizáció folytatódásának köszönhetően. A vidéki népesség növekedésének lelassulásával és a gyermekgondozási terhek mérséklődésével – mint korábban Ázsiában – lehetőség nyílt új beruházásokra, amelyek évről évre növelték az egy főre eső termelést.

A harmadik tényező technológiai jellegű: a gabonatermelés adatai azt mutatják, hogy (az ázsiai zöldforradalommal párhuzamos) afrikai stagnálás évtizedei után a legutóbbi tíz esztendőben az afrikai terméseredmények stabilan emelkedtek, s így a fejenkénti gabonatermés a becslések szerint ma már akkora, mint Dél-Ázsiában.

Ennek a fordulatnak a kezdete magyarázható a másik két tényező együttes hatásával, a kedvezőbb agrárpolitikával és az egy hektárra eső munkaerő növekedésével, de hozzájárult az egyre jobb vetőmagok alkalmazása is, ami a korábbi agrártechnológiai beruházásoknak köszönhető. A mezőgazdasági termelés támogatására befolyt külföldi segélyek csupán az 1970-es évek világélelmezési válsága után kezdtek növekedni, az 1980-as évek végén érték el csúcspontjukat, s néhány évvel később mutatkoztak meg a terméseredményekben.

Összegezve: a politika, a demográfiai tényezők és a technológiai elmaradottság a múlt század utolsó negyedében erősen az egy főre jutó mezőgazdasági termelés növekedése ellen hatott. Ám a jövőben, ahogy ezek az ellenható tényezők gyöngülnek, egyre könnyebb lesz gyorsabb növekedési ütemet elérni és a szegénységet enyhíteni. Természetesen nincs garancia a további fejlődésre. A növekedés motorjai az állami és a magánberuházások, különösen a termelékenység növeléséhez szükséges új technológiákba való befektetés. A korábbi erőfeszítések saját sikerük áldozatai voltak: az 1970–80-as években kitört világméretű agrárkutatási és -fejlesztési láz élelmiszerbőséghez vezetett az 1990–2000-es években, ezért a külföldi adományozók más területek felé fordultak, s történelmi mélypontra (évi egy dollár körüli összegre) zuhant az afrikai mezőgazdaság egy főre jutó támogatása. A 2007–2008-as élelmezési válság kegyetlenül véget vetett ennek az önelégült közönynek. Számos befektető ígéretet tett arra, hogy ismét a mezőgazdaságra összpontosít, ám ennek az ígéretnek a komolyságát majd a ténylegesen befektetett összegek mutatják meg.

Az afrikai mezőgazdaságnak továbbra is súlyos kihívásokkal kell megküzdenie. A talaj tápereje kimerülőben, nedvességtartalma csökken, a hőmérséklet emelkedik, a megbetegedések veszélye nő. Szerencsére a megoldások egyre szélesedő köre áll rendelkezésünkre a helyi kezdeményezések, innovációk formájában, amelyek egyre inkább igazodnak Afrika egyedi igényeihez.

Az általánosítások és a generális jóslatok hamar érvényüket vesztik egy olyan sokszínű és változékony kontinensen,mint Afrika. Ám az afrikai országoknak mégiscsak van néhány közös vonásuk: széles körű javulás az agrárpolitikában, egyre jobb demográfiai feltételek és fogadókészség az új technológiákra, amelyek új lehetőségeket teremtenek az előttünk álló évtizedben. Ez a három megatrend hozza az afrikai farmereket minden korábbinál kedvezőbb helyzetbe, hogy kihasználják az állami és magánbefektetések növekedését.

A befektetők számára a legnagyobb kihívás manapság az információszerzés, a tájékozódás: melyik tevékenység jöhet be leginkább, és milyen feltételek mellett? Hamarosan rendelkezésre állnak az ennek eldöntéséhez égetően szükséges információk.

A kormányok, a donorok és más befektetők persze hozhatnak rossz döntéseket, de példátlan lehetőség áll előttük a sok hasznot hozó növekedésre. Ha a pénzügyi alapok kezelői ezt felismerik, s a farmereket megfelelőképpen elérik és megszólítják, akkor 2010 egy ragyogó új korszak kezdete lehet az afrikai mezőgazdaságban.

A szerző a Purdue Mezőgazdasági és Közgazdasági Egyetem professzora (Egyesült Államok)