Azt mondják, végül mindenki visszatér oda, ahonnan elindult – akár nem tudatosan is. Hajdu Szabolcs a Fehér tenyér és az Off Hollywood alapvetően dokumentarista elbeszélésmódjával szakítva a Bibliotheque Pascalban ismét a lírai képépítkezésre, enigmatikus látványvilágra helyezte a hangsúlyt anélkül, hogy teljesen maga mögött hagyta volna az előbbi kettő társadalmi-realista vonatkozásait.

Különös tapasztalás a színház világában helyére zökkenni látni egy nagy művet. Akkor is az, ha a lebegő poéma mostani földet érése érezhetően átmeneti jelenség. Miért is lenne végleges? A következő korok kellő erővel rendelkező alkotói – mostantól fogva –képesek lesznek zsinóron tartani, s újra és újra magukhoz húzni Weöres tarka rémlátomását. A história kétfejű szörnyetege végre megült a színpadon. Most jött el az ideje.

Mottó: „a kritikus nem a szerzőnek ír, hanem az olvasónak. Nem az igazságot mutatja fel, hanem azt mondja el, amit a megírás percében igaznak tart.” (Heller Ágnes)

„ Magyar darab, magyar rendező”, olvasható a Bühnen Graz címoldalán, s valóban, Bodó Viktornak ez a negyedik rendezése a határközeli osztrák város, Graz békebeli, ékszerdoboz szépségű patinás színházában. Kölnben is játsszák egy előadását, Tasnádi István Tranzitját vitte színre a Schauspielhaus Kölnben német s társulata, a Szputnyik Hajózási Társaság – Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet-Labor – magyar színészeivel. Május 13–15-én Bodó és csapata bemutatkozik majd Berlinben, hisz egy korábbi grazi rendezését (Peter Handke: Az óra, mikor semmit nem tudtunk egymásról) beválogatták a német nyelvű színházak nagy seregszemléjére, a Theatertreffen top 10-es mezőnyébe. (Tudtommal először szerepel magyar rendező munkája a rangos európai programban.)

Kötetünkben harminchárom, ciklusokba ugyan nem rendezett, ámde motivikusan szorosan összekapcsolódó, tartósan egymásba hurkolódó verset fog közre két hosszabb és jelentősebb darab: a Hangok folyója és az Esős nyár. Az előbbi egyfajta poétikai előhangként is olvasható, az utóbbit meg tekinthetjük a hatvanoldalnyi versfolyam érzéki-gondolati megkoronázásának.

1998. július 6-án az Orbán-kormány letette az esküt.

Szőke Szakáll, Mály Gerő, Keleti László, Szendrő József – komikus karakterfigurák, vicces betétalakok, szeretetreméltó kisemberek, csibész korhelyek, kéjes korpulensek. Gyilkos önirónia, pompás humorérzék a közös ismertetőjük. Emberemlékezet óta kövérek. Aranyosak. Zsémbesek. Kis különbségek nagymesterei. Ha esélyt kapnak, detonátorként hatnak. Hol puttózzák, hol buffózzák őket, a legkevesebb szó színészi értékeikről esik. Pedig rendezők és nézők közös kedvencei. Elképzelhetetlen nélkülük a magyar színház és filmtörténet.

Négy emberrel gyarapodott május közepén azoknak a tábora, akik életüket köszönhetik Beke Györgynek. A Balatonakaliban élő, 53 éves férfi hentesből lett kikötőmester. Zánkán már negyedszázada indul önkéntesként menteni a tavon bajba került embereket. Ő vezette azt a csapatot, amely bravúros mentőakciót hajtott végre: ítéletidőben, éjjel vontattak partra egy sérült vitorlást, fedélzetén három felnőttel és egy tizenkét éves gyerekkel – a hajó órákon át kiszolgáltatottan hánykolódott a vízen.

– Nem is tudtam, hogy itt családi filmeket kell majd néznem – jegyezte meg Tim Burton filmrendező, a 63. Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének elnöke. Hogy a poén kerek legyen, hozzátette: épp csak a Disney-stílust mellőzték a művek. Bármennyire bizarr is, de Burton ezzel a mondattal szinte tényleg lefedte a beválogatott művek zömét. Ezenkívül azonban még egy halmazba biztosan besorolhatóak a felvonultatott filmek: jelesül, hogy jó részüknek karakteres politikai háttere van. És egyre gyakoribbak bennük az utalások a mozi halálára.

Az Európai Fogyasztói Központ Magyarország (EFK) szerint az Európai Bíróság kimondta, hogy ha egy repülőjárat legalább három órát késik, az utasokat 250 eurós kártérítés illeti meg. Az EFK kritikáinak középpontjában álló Wizz Air szerint ugyanakkor a bírósági ítélet nem változtatott az uniós szabályozáson, az pedig nem általános érvénnyel írja elő a kártérítést.