Lech Kaczynski és felesége, Maria számára a lengyel királyok temetkezési helyén adtak végső nyughelyet, Krakkóban, az egykori királyi vár, a Wawel altemplomában. Ott, ahol – egy-két kivétellel – az összes lengyel uralkodó, szentek, néhány hadvezér és nemzeti költő szarkofágjai sorakoznak. Politikus csak kettő volt ott eddig: Józef Pilsudski marsall, későbbi diktátor, aki fegyveresen vívta ki 1918-ban Lengyelország függetlenségét, és Wladyslaw Sikorski tábornok, a második világháborús londoni lengyel emigráns kormány feje, aki a menekült lengyel katonákból a németellenes szövetség egyik legjelentősebb hadseregét szervezte meg. Ő is repülőszerencsétlenségben vesztette életét 1943-ban.

Az új mítoszhoz az adta a lélektani alapot, hogy Kaczynski Oroszországban vesztette életét, amikor Szmolenszkbe repült, hogy Katynban lerója kegyeletét a szovjetek által 1940-ben lemészárolt 22 ezer lengyel emléke előtt. Az elnökkel együtt halt szörnyet a felesége, a hadsereg teljes legfelső vezetősége, a Lengyel Nemzeti Bank elnöke, 18 parlamenti képviselő, köztük három alelnök, egy ombudsman, három miniszterhelyettes, politikai pártok magas rangú vezetői. A baleset szörnyű szimbolikája megrendítette a lengyeleket. A részvét kinyilvánítása sokkal tömegesebb volt, mint ahogy az elhunyt államfő társadalmi támogatottságából következett volna.

A megrendülésben szerepet játszhattak a máskor nem titkolt oroszellenes érzelmek is. Egy-két közszereplő meg is pendített ilyen húrokat. Az ügyetlen elszólásairól híres Lech Walesa, egykori államfő „második Katynnak” nevezte a légi szerencsétlenséget. A szélsőjobb sajtója megeresztett néhány uszító célzást, miszerint nem lehetett ez véletlen, az oroszok manipulálják a tárgyi bizonyítékokat. A befolyásos katolikus egyház egyik legmagasabb rangú vezetője, Stanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsek (egykor II. János Pál jobb keze) úgy fogalmazott, hogy „az orosz földdel való találkozás az örökkévalóságba való átlépés lett”, és „hősi halottnak” nevezte Kaczynskit.

Az elhunyt államfő életében kemény bírálat és gúny céltáblája volt, most meg hirtelen államférfiúvá, sőt történelmi alakká lett kikiáltva. Az ellentmondás miatt sokakban támadhat lelkiismeret-furdalás. Ezt az érzést fokozták a nemzeti-katolikus sajtó giccsesen túlzó méltatásai is, amelyek diadalittasan hányták a liberális lapok szemére Kaczynski korábbi bírálatát. Mindemellé belépett a lengyel nemzettudatnak az a közhelye, hogy a lengyel vértanúságra kiválasztott nép. Az egyház a gyászhét végére a hősi halottat mártírrá magasztalta. HenrykMuszynski, Lengyelország prímása Kaczynskit egy sorba állította a X. századi Szent Adalberttel, az első lengyel vértanúval (egyes legendák szerint a mi Szent István királyunk megkeresztelőjével) és II. János Pál pápával, valamint Jerzy Popieluszko katolikus pappal, akit 1984-ben meggyilkolt a lengyel kommunista titkosszolgálat, és akit júniusban avatnak boldoggá.

Kaczynski történelmi alakká emeléséhez – akaratlanul – a külföld is hozzájárult. A lengyel közember számára az államférfiúi nagyságot hihetőbbé tette, hogy csaknem száz ország legfelső vezetői, köztük koronás fők és nagyhatalmak elnökei is ígérkeztek a temetésre, bár ezt ezen a szinten az illem és a (geo)politika diktálja. (Egy részük végül nem tudott elmenni a vulkánihamu-felhő miatt.) Amikor úgy volt, hogy Barack Obama amerikai elnök is ott lesz Krakkóban, az utazásáról kiadott fehér házi közlemény nem az elhunyt elnök személyét méltatta, hanem Lengyelországot mint „fontos és kipróbált szövetségest” (Washingtonban ez az eposzi jelzője Lengyelországnak a geopolitikai helyzete és a mindenkori varsói kormány hangsúlyozott Amerika-barát politikája miatt.) Az orosz elnök, Dmitrij Medvegyev jelenléte sem Kaczynski személyének szól, mert az elhunytat harcias oroszellenes megnyilvánulásaiért nem igen szerették Moszkvában. De az oroszok most a szerencsétlenség után nagyon sok gesztust tettek a lengyeleknek, hogy megelőzzék a reflexszerű oroszellenes megnyilvánulásokat. Az EU-hoz való közeledéshez jól jönne nekik a lengyel kapcsolat javítása.

A mítoszgyártás mindenekelőtt a radikális nemzeti-katolikus körök érdeke. Nem nehéz látni a szándékot. A fél évvel előre hozott expressz elnökválasztáson nyilván Jaroslaw indul majd Lech helyett. Más jelöltet aligha tudna kiállítani két hét alatt a szervezetileg meggyengült Törvény és Igazság Párt (hiszen országos vezetőségének fele odaveszett). Jaroslaw majd a történelmi alakká kikiáltott ikertestvér örökösének mondhatja magát. A kampány két hónapjára életben lehet tartani a mítoszt. A rivális elnökjelöltek pedig erre nem szólhatnak semmit, mert a legkisebb bírálat is kegyeletsértés lenne a katolikus országban. Április 10. előtt biztosnak tűnt, hogy a következő államfőnek nem Kaczynski lesz a neve. Most már semmit sem lehet kizárni.

A kormányzó konzervatív liberális Polgári Platform vezetőinek (a Kaczynskiak fő ellenfeleinek), akik eddig zseniálisak voltak a mediatizált politizálásban, elakadt a szavuk a waweles húzástól. Egyetlen országos politikusuk sem merte bírálni a döntést. Csupán néhány autonóm értelmiséginek volt ehhez bátorsága, köztük Andrzej Wajdának. De ők is tartózkodnak most az elhunytra vonatkozó érvek részletezésétől. Figyelemre méltó, hogy a püspöki kar mérsékelt szárnyához sorolt Tadeusz Pieronek nem helyeselte a waweli temetést. A balközép liberális Gazeta Wyborcza szerkesztőségi állásfoglalással csatlakozott a bírálókhoz. De kegyeleti okokból másnap már le is állt a kritikus vélemények tolmácsolásával. Néhány ifjúsági szervezet viszont napokon át tartott több száz fős utcai tiltakozó tüntetéseket.

A repülőszerencsétlenség előtt úgy nézett ki, hogy a Polgári Platform jelöltje, Bronislaw Komorowski egyszerűen besétál az elnöki palotába. Most viszont ez már nem biztos. Komorowski az alsóház elnökeként automatikusan ideiglenes államfővé vált. Ebben a kényes szerepben kell kampányolnia, és a legkisebb botlása is súlyos következménnyel járhat.

Lengyelországban az államfőt közvetlenül választják, ezért minden párt szokott jelöltet állítani. De a kis pártok már elkezdtek visszalépni, mert két hét alatt képtelenek százezer aláírást összegyűjteni. Egyegy nagyobb párt jelöltjéhez fognak csatlakozni, és ettől is nehezebb megjósolni a végeredményt.

Az egyik Kaczynski nemzeti hőssé emelkedése a másik Kaczynskit akár be is segítheti az elnöki palotába, de a dolog fordítva is elsülhet, ha a nyilvánvaló aránytalanság túl korán vezet másnapossághoz. Lehet, hogy senki sem mer majd a Kaczynskiakhoz nyúlni, és akkor a kampány „furcsa háború” lesz. A kampánypofozkodást meg a jelöltek helyett esetleg strómanok fogják végezni. Minden azon múlik, hogy mit tesz az élő Kaczynski.

A szerző újságíró

Marabu rajza