Magyar zászló a lengyel elnök temetésén - tudósításunk Krakkóból

Köszönjük Lech Kaczynski! - kiáltotta a húszezres tömeg Krakkó főterén a több órás szertartás után, amelyen végső búcsút vettek az április 10-én az oroszországi Szmolenszk mellett légiszerencsétlenséget szenvedő lengyel elnöktől és feleségétől. Vasárnapra csak a magasztalás maradt a korábbi kétségekből.

Az elnöki párt vasárnap este a Wawel királyi palota Ezüstharang tornya alatti kriptában helyeztek végső nyugalomra, a lengyel történelem jeles alakjai mellett. (A tragédia további 94 áldozatát Varsóban temették el.)

A Szent Mária bazilikában tartott gyászmisén csaknem száz ország képviseltette volna magát, de az izlandi vulkánkitörésből nyomán Európát elborító hamufelhő miatt nem utazott a történelmi városba többek között Barack Obama amerikai elnök, Nicolas Sarkozy francia államfő és Angela Merkel német kancellár sem.

- Tizenhárom órát fogunk őrködni, ez magától értetődő kötelességünk - mondta az elnöki pár alabástrom koporsóira a Wawelbe vezető Grodzka után várakozva egy cserkész. A szövetség többszáz tagja az ország minden részéből szervezetten érkezett, hogy a város több pontján róják le kegyeletüket. - A szüleim mindig rá szavaztak, igy tettem volna idén én is - mondta a 19 éves Bartek, utalva az eredetileg ősszel esedékes, ám a tragédia miatt nyárra előre hozott elnökválasztásra utalva. Az orvostanhallgatónak készülő fiatalember szerint Kaczynski hithü katolikusként irányitotta az országot. - Ez egy cserkésznek fontos, én is e szerint élek - mondta, megemlítve Kaczynski fellépését a melegtüntetések ellen, még varsói polgármesterként. - Ez ellentétes az egyházzal - érvel, bár a házasság előtti szüzesség gondolatát maga is nevetségesnek tartja.

Társa szerint Kaczynski rászolgált, hogy az ország kiemelt helyén temessék el. - Hősként halt meg, az igazságért küzdve, Katinyért - mondta Symon, emlékeztetve, hogy az elnöki gép épp az oroszországi helyszinre tartott, ahol 70 éve húszezer lengyel katonát végeztetett ki a szovjet vezetés. A történteket a Szovjetunió 1990-ig tagadta, majd elismerte részleges felelősségét, mostanáig vitatva azonban, hogy a gyilkosságok Sztálin jóváhagyásával történtek volna. Az évfordulón azonban Moszkva lényegében elismerte a generalisszimusz aktiv szerepét. - A légikatasztrófa óta Oroszország fontos lépést tett a lengyelek felé - mondta Symon, aki szerint Katiny hátterét tisztázva nem lesz akadálya megfelelő orosz-lengyel viszonynak.

A cserkészeken túl álló, a délutánra már 150 ezresre duzzadt tömeg reggel kilenctől türelmesen várta a Varsóból érkező koporsókat, majd 11-től ugyanigy várta ki a főtéren a fél ötig tartó gyászszertartást. A téren a Vöröskereszt tagjai és a cserkészek osztottak vizet a napsütötte téren, ahol többször felhangzott a lengyel himnusz és a tömeg a misét közvetitő kivetitőkkel együtt énekelte a felhangzó zsoltárokat. A téren gyászszalagos nemzeti zászlók, az elnöki pár portréi és a Szolidaritás táblái emelkedtek a magasba, emlékeztetve arra, hogy Kaczynski a gdanski mozgalomban kezdte politikai pályafutását.

Felbukkant  egy magyar zászló is a lengyel lobogóhoz fűzve, amelyet egy gdanski csoport tartott - Sokat jártunk régen Magyarországra, küzdve a rendszerváltásért - magyarázta Jurek a gesztust. - Amilyen az elnök, olyan a csapás - állt az egyik transzparensen. Az idézett mondat a jelenleg az államfői hatalmat ideiglenesen gyakorló Bronislaw Komorowskitól származik, aki Kaczynski politikai ellenfeleként ezt akkor mondta, amikor az elnök a grúz-orosz fegyveres konfliktus idején Tbilisziben járva egy utóbb valótlannak bizonyult fegyveres támadás célpontjává vált, grúz kollégájával együtt. - A mondat most új értelmet nyert - mondta a feliratot tartó idős úr. Az utalást azonban nem mindenki értette, mivel egy fiatalember Szemét komcsik! felkiáltással a transzparensre támadt. A kisebb tömegverekedést a rendőrség akadályozta meg.- Provokátor, a régi szovjet iskola követője - kiáltotta valaki a közelben az elszállított férfi után.

- Kaczynski kiváló politikus volt, mindent megtett a térségre újra veszélyes Oroszország ellen - mondta a Krakkó közeléből érkezett Karel. A negyvenes férfi szerint a veszély az orosz energiapolitikából is látszik. - Jó, lehet, hogy végül Don Quijoteként harcolt az országot elkerülő Északi Áramlat gázvezeték ellen, de legalább megpróbálta - vont mérleget. A temetésre - amely a nemzeti gyászhét befejező napja - láthatóan Kaczynski legaktívabb hívei érkeztek. Szombaton még sok megkérdezett mondta, hogy nem értettek egyet a néhai elnök politikájával, de emberileg fontosnak tartották, megemlékezzenek róla. Vasárnapra csak a magasztalás maradt.

- Nem is volt kérdés, hogy 600 kilométert autózunk a temetésért - mondta  a 35 éves Jaroslaw, aki életében másodszor járt a történelmi városban. Mint a gdanski férfi mondja, mindig mindenben, kétségek nélkül egyetértett a néhai államfővel, aki szerint az ország "vitathatatlanul legnagyobb elnöke". - Azt sem bánom, hogy ilyen sokáig tartott a mise, még szívesen hallgatnám tovább is - mondta, de felesége már húzta el a térről. - Induljunk végre, holnap dolgoznom kell.

Lech Kaczynski útja a végső nyughely felé
Krakkó, Kaczynski, temetés,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.