Obama üzenetei

Még a nem zsidó, de magát cionistának valló Joe Biden amerikai alelnököt is sikerült az 1600 kelet-jeruzsálemi lakás építésének a tervével annyira kihozni a sodrából, hogy a múlt héten másfél órán át várakoztatta Benjamin Netanjahu kormányfőt és feleségét a közös vacsora előtt, mire lehiggadt.

Az izraeli bejelentésre Obamáék viszonylag keményen válaszoltak. Hogy miért? Talán tényleg meglepődtek az izraeli makacsságon, vagy abban reménykednek, hogy megbukik Netanjahu koalíciója? De mindenképpen üzenni akartak az arab-muszlim világnak: velünk sem lehet mindent megtenni. A gond az, hogy üzenetekkel nem lehet a problémákat megoldani.

Barack Obama eddig azt érte el, hogy a palesztinok nem bíznak benne, az izraeliek pedig nem veszik komolyan. Nem véletlenül. Az elnök tavaly nyáron nyomást gyakorolt Izraelre, hogy fagyaszsza be a telepek építését. A palesztinok felbátorodtak. Merész, bár már tudjuk, átgondolatlan lépés volt ez Washingtontól. Az eredeti elgondolás szerint szeptemberben, az ENSZ közgyűlésén már be lehetett volna jelenteni, hogy megkezdik a tárgyalásokat. Netanjahu azonban meg se rezzent, s végül mindössze egy kínos kézfogást lehetett összehozni New Yorkban közte és Abbasz között. Azóta nem is hajlandók leülni egymással.

Obama kinyújtotta a kezét Iránnak is, és jól tette. Tavaly őszig lehetett volna belecsapni. Októberben a nemzetközi közösség is megtette nagyvonalú ajánlatát Teheránnak az urándúsítás nemzetközileg elfogadható módozatára. Az irániak azóta is csiki-csukiznak – következmény nélkül, ráadásul Obama az iráni ellenzéki mozgalom utcára vonulását sem tudta kihasználni.

Pedig páratlan lehetőség nyílt a térségben az elmúlt években a béketárgyalások beindítására: az arab államok legalább úgy tartanak az iráni atombombától, mint Izrael vagy a nagyhatalmak. A Spiegel német hetilap szerint a szaúdiak akár izraeli gépeket is átengednének a légterükön, ha azok az iráni atomlétesítmények lebombázására indulnának. (Az amerikaiak nem engedik, mert nem engedhetik át az izraelieket Irak fölött.) Az Irán által is támogatott Hamaszt pedig ki lehetne iktatni az egyenletből azzal, ha az arab világ döntő része felsorakozna Mahmud Abbasz palesztin elnök mögött.

Most Obamának azt kell megmutatnia, hogy tud harcolni. A Közel-Kelet veszélyes üzem. David Petraeus tábornok, a térségért felelős Középső Parancsnokság feje a múlt héten a szenátus egyik bizottsága előtt azt mondta: az izraeli–palesztin konfliktus rossz színben tünteti fel az Egyesült Államokat, mert úgy tűnik, mintha Izrael pártját fogná. Magyarul: a viszály amerikai katonák életébe kerül Irakban, Afganisztánban, esetleg Pakisztánban. Ezt az összefüggést Izrael évek óta tagadja. Mindenesetre az izraeli sajtó szerint állítólag Biden is azt mondta az izraeli kormányfőnek: „Ez kezd nekünk veszélyessé válni!” Mindebből úgy tűnhet: az üzenetek ideje lejárt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.