Fiktív Erdélyből jött, s már az általános iskolában rájött, hogy nem lehet annyira magyar, hogy ne nézzék idegennek és ne kelljen szégyellnie magát (http://fiktiv.nolblog.hu/ archives/2010/03/03/Ki_vagyok_En/): Elkezdtem az általános iskolát. Itt mélyült el igazán az identitászavarom, mely a mai napig tart. Az első 4 év szörnyű volt. Kis balga és védtelen voltam. Ki voltam éhezve a szeretetre, és bármit megtettem, hogy akár csak pár falatot kapjak. Otthon nem sok jutott belőle, anyámék nem osztották két kézzel a szeretetet. Így felnőtt fejjel már megértem őket, de akkor nagyon fájt, hogy nekem nem járt sem ölelés, sem egy jó szó, csak akkor kerültem a középpontba, ha valami baj volt… De akkor kaptam az osztást rendesen. Most már persze értem, hogy ez mind a napról napra való küszködésből eredt. Tulajdonképpen anyáméknak minden nap harc volt az életben maradásért.

Az iskolában viszont sajnos nagyon is a középpontba kerültem a gyerekek körében, amit először élveztem, aztán átkoztam. Minden gyerek csodabogárként tekintett rám, mert én más vagyok. Ha valaki kérdezte, nem titkoltam, hogy honnan jöttem, mondtam, Erdélyből. Erre visszakérdeztek, hogy Romániából? Mondtam, igen. És jött a konklúzió, hogy akkor te román vagy. Én bólogattam bután. Persze nem tudtam, hogy ezzel megpecsételem a sorsomat. Igaz a többi gyerek sem tudta igazán mit és miért kérdez, de faggattak. Majd kis idő elteltével jött a feketeleves, a szülők visszhangja a gyerekek szájából. Ugyebár a velem egykorú, és nálam kicsit idősebb iskolatársaim meghallgatták otthon a család véleményét, amit aztán közöltek velem véresen komolyan, és onnantól kezdve a gúny tárgya lettem. Csak mutogattak rám, és emlékszem, sokat sírtam.

Egyszer a szüleimnek elkeseredésemben kitálaltam, és megkérdeztem, hogy miért olyan baj, hogy én más vagyok, miért utálnak ezért, miért baj, hogy Erdélyben születtem? Anyám azt válaszolta, hogy nem baj, és nincs baj, mindenki azt mond, amit akar, és legyek büszke arra, aki vagyok, magyar, hiszen magyarnak születtem, de ha lehet, ne mondjam el senkinek, hogy honnan jöttem… Az a szomorú, hogy a szüleim a mai napig titkolják azt, hogy erdélyiek, mert jobb a békesség. Pedig ugyanúgy magyarként születtek, sőt papírjuk is van róla, hogy magyarok, de mégsem.