Tamás Gáspár Miklós: Csoóri 80
Varga Lajos Márton azt írja, hogy – mások mellett – „a radikális, szamizdatos ellenzékiek tették kérdésessé... és utasították el” Csoóri Sándor „váteszi szerepét”. Nem helyes későbbi ellentéteket korábbiakra visszavetíteni. 1989 előtt Csoóri Sándor a demokratikus ellenzék szövetségese volt; evvel az ellenzékkel nem azonos, de mindenképpen barát. Csoóri az ismert és ünnepelt írók közül kevesedmagával részt vett a demokratikus ellenzék különféle tiltakozó akcióiban. A Duray Miklós híres könyvéhez írott előszavát (amely New Yorkban jelent meg Püskinél) szamizdatban terjesztettük. A határon túli magyar kisebbségek érdekében tett politikai lépéseit örvendetes és helyes, demokratikus tetteknek tekintettük, a tagadhatatlan világnézeti hangsúlyeltérések ellenére. Amikor 1988. június 16-án, a Nagy Imréék kivégzésének harmincadik évfordulóján, engedély nélkül megtartott tüntetésen éppen elcipeltek a rendőrök – némi barátságtalan hátbavágások kíséretében, hallottam Csoórit, amint a téren rendőrtisztekkel kiabál, hogy engedjenek el.
A „vátesz” szó se helyénvaló szerintem. Csoóri Sándor politizáló értelmiségi volt és maradt. Az, hogy sokan tisztelik és hallgatnak rá, nem azonos holmi elavult pózzal, amely ettől az érzékeny művészembertől nyilvánvalóan idegen. Az utak aztán elváltak.
Csoóri Sándornak az utóbbi húsz esztendőben kifejtett politikai elképzeléseit én nem tartom rokonszenvesnek, és ez nyilván kölcsönös.
De ez nem volt mindig így, és ezt nem szabad elfelejteni.
Bevallom, az is hiányzott nekem, aki nem vagyok irodalombíráló, Varga Lajos Márton írásából, aki az, hogy nem esett szó Csoóri Sándor lírájának harmadvirágzásáról, ami sok örömöt okoz hű olvasóinak.
S ha már megszólaltam – hetvenötödik születésnapján hosszabban is méltattam az Élet és Irodalomban –, hadd mondjam régi barátomnak és ellenfelemnek, Csoóri Sándornak: Isten éltesse!
Tamás Gáspár Miklós Budapest