Miért nem liberális Podhoretz?

Nem tudom, kitől hallottam: amerikaitól ne kérdezd meg a fizetését, magyartól pedig a vallását. Régen lehetett: már odahaza sem tudakoljuk, mennyi van a másiknak a borítékjában. Mindenesetre kevés két olyan kultúrát ismerek, amelyekben ilyen eltérően ítélnék meg, kényes téma-e a vallás. Először is: itt szinte a „kommunistáknak” tartják fent a felekezet nélküli kategóriát. „Amikor a lányomat Amerikában iskolába vittem, katolikusba, és az apáca kérdésére, hogy milyen vallásúak vagyunk, azt találtam mondani, hogy ateista. Úgy nézett rám, mint egy rablógyilkosra. Mikor javítottunk, hogy zsidó, felderült az arca, hogy az persze más, akkor rendben van a dolog” – mondta Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója egy, a Szombatnak adott interjúban.

E bevezetővel ahhoz az állításhoz próbáltam előkészíteni a terepet: Norman Podhoretz könyvének címe (Miért liberálisak a zsidók? Why Are Jews Liberals?) ugyan Amerikában is provokatív – ezt Henry Kissinger meg is említi a borítón is olvasható méltatásában –, de korántsem annyira letaglózó, mintMagyarországon lenne. Vegyük pél dául ezt: Miért lapos a Föld? Ugye gondban vagyunk a kérdésbe csomagolt állításokkal? Mit jelent továbbá a „liberális” (ennek irodalma könyvtárnyi), vagy éppen a „zsidó” (úgyszintén)? De Amerikában mi sem könnyebb: Podhoretz – egyszerűen és alig vitathatóan – liberálison a demokrata párti szavazókat érti; a fogalom jelentéstartománya amúgy az európai szociáldemokratához áll közel. A „zsidó”-n nincs mit töprengeni: a politikai preferenciákat mérő közvélemény-kutatásokban itt felteszik a válaszadó vallására vonatkozó kérdést, ő pedig felel rá.

Magyarán: Norman Podhoretz önmagának, majd a nyilvánosságnak feltett kérdése az, hogy miért szavaz a mintegy hatmilliós amerikai zsidóság elsöprő – legalább 60, de akár 90 feletti százaléka – általában, de különösen az elnökválasztásokon demokrata jelöltekre. Ronald Reagan kivételével a Dwight D. Eisenhowerre leadott 40 százaléknál többet soha nem gyűjtött be republikánus elnökjelölt ebben a választói csoportban. Barack Obamát 2008-ban az amerikai zsidók 78 százalékban, a népesség átlagánál 25 százalékponttal magasabb arányban támogatták – ennél egyértelműbben minden választói csoportból csak az afroamerikaiak és az amerikai muzulmánok sorakoztak fel mögötte. (Afrikai apával és Hussein középső névvel ez nem is csoda – gondolhatnánk. De igazi „all-American” az amúgy keresztény Első Család: a választási kampány idején, mint cilinderből a nyúl került elő Michelle Obama rabbi unokatestvére, Funye Capers.)

A neokonzervatív Podhoretz, a Commentary folyóirat évtizedeken át volt főszerkesztője – nemrég fia, John vette át a stafétabotot, igaz, nem követlenül tőle – mindezt 1967-ig, Izrael hatnapos háborújáig tökéletesen érti. Ahogy fejezetről fejezetre maga is érvekkel támasztja alá: a keresztény antijudaizmustól, illetve a modern antiszemitizmustól szenvedő zsidóságnak Európában (Voltaire és társai durva megjegyzései dacára) a felvilágosodás, a haladás(ba vetett hit), a demokrácia volt a menstvára. A döntő többségében a tomboló abszolutizmus, a pogromok elől elmenekült, egykor orosz fennhatóság alatt élő (orosz, ukrán, belarusz, részben lengyel) zsidóság, illetve leszármazottai Amerikába érve a szociális jogokat, az emancipációt hirdető, a szakszervezeteket partnernek tekintő politikai erő, azaz a demokraták mellett horgonyoztak le.

Az 1940-es években a brooklyni zsidó környezetben és baloldali családban felnövő Podhoretz középiskolás korában találkozott először republikánussal. „Az alsó középosztálybeli Queensben (New York városrésze – a tud megj.) a republikánusokra szavazni olyannyira tréflinek (értsd: nem kósernek) számított, hogy teljességgel elképzelhetetlen volt” – emlékszik vissza ugyanígy David Evanier, az író. És ma? Deborah Lipstadt professzor – aki a szélesebb közvélemény előtt a perről ismeretes, amelyben a történész David Irvingről kimondta a bíróság, hogy holokauszttagadó – így indokolta, miért Obamára voksolt: „A Tóra ismétlődően arra tanít bennünket, hogy törődjünk az özveggyel, az árvával, a szegénnyel és az idegennel. A zsidó vallásban alapvető, hogy mindazoknak, akiknek több adatott meg, kötelezettségük – nem pedig csak lehetőségük van rá –, hogy segítsék azokat, akiknek kevesebb. Hogyan is támogathattam volna tehát McCaint, aki legalább tízszer szavazott a minimálbér ellen?

Olyasvalakit, aki hisz a társadalombiztosítás privatizációjában?!”

Mint éppen Podhoretz hoz fel rá raklapnyi bizonyítékot: az amerikai zsidóság zöme hagyományosan így gondolkodik. Szerinte azonban a tudatlanság egyfajta fátyla borítja őket. Úgy véli: az aranyföld, a „di goldene medineh”, amelyen a zsidóság minden, kényszerített bolyongás után otthonra lelt az Újvilágban, a szabadság, a szabad választás Amerikája, amelynek gazdasági, társadalmi és morális alapjait az állandóan reformokon – most éppen az egészségbiztosításén – dolgozó liberálisok szerinte folyamatosan aláássák. A másik fő indok pedig az Izraelhez, a zsidó állam amúgy a demokrata szavazók által (Podhoretz szerint is) elismert létkérdéséhez való viszony. Az amerikai zsidók a New Deal mellett az izolacionista nyomás dacára a világháborúba való belépés miatt is ünnepelték Rooseveltet. Szintén demokrata utódja, Truman tizenegy perccel Izrael kikiáltása után elismerte az új államot, míg a republikánus Eisenhower feltűnően hűvös volt vele. Idáig tehát minden rendben is lenne. Ám éppen 1967-tel, a hatnapos háborúval megfordult a játék képe: az – adott esetben az antiszemitizmust rejtő, de logikailag attól független

– Izrael-ellenesség a nemzetközi baloldalon terjedt el, a demokraták pedig puhányak ezzel szemben. Márpedig ahogy Podhoretz Gertrude Himmelfarbot segítségül híva kimondja: Izrael védelme az erős amerikai katonai intézményrendszer és erőteljes külpolitika nélkül üres retorika.

Tény, ezt így gondolják az izraeliek is, akik körében Obama „népszerűsége” pár százalék. Az viszont rejtély a 300 oldalas kötet végeztével is, hogy miért kellene Podhoretz gondolatmenetét az amerikai zsidóságnak is követnie. – Perspektívája annyira a helyén van és olyannyira szilárd, hogy csoda: nem untatja halálra az írás. Mindannak az igaz volta, amiben hisz, annyira nyilvánvaló számára, hogy nemigen bajlódik vele: érveljen is mellette. A Miért liberálisok a zsidók? (Podhoretz) zavarodottságának dokumentuma, és Henry Higgins csípősségével reagál a felfedezésre, miszerint (hit)testvérei már nem olyanok, mint ő – söpri le asztaláról a könyvet Leon Wiesel tier a The New York Times hasábjain, legalább annyira csípősen.

Washington, 2010. január

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.