E bevezetővel ahhoz az állításhoz próbáltam előkészíteni a terepet: Norman Podhoretz könyvének címe (Miért liberálisak a zsidók? Why Are Jews Liberals?) ugyan Amerikában is provokatív – ezt Henry Kissinger meg is említi a borítón is olvasható méltatásában –, de korántsem annyira letaglózó, mintMagyarországon lenne. Vegyük pél dául ezt: Miért lapos a Föld? Ugye gondban vagyunk a kérdésbe csomagolt állításokkal? Mit jelent továbbá a „liberális” (ennek irodalma könyvtárnyi), vagy éppen a „zsidó” (úgyszintén)? De Amerikában mi sem könnyebb: Podhoretz – egyszerűen és alig vitathatóan – liberálison a demokrata párti szavazókat érti; a fogalom jelentéstartománya amúgy az európai szociáldemokratához áll közel. A „zsidó”-n nincs mit töprengeni: a politikai preferenciákat mérő közvélemény-kutatásokban itt felteszik a válaszadó vallására vonatkozó kérdést, ő pedig felel rá.

Magyarán: Norman Podhoretz önmagának, majd a nyilvánosságnak feltett kérdése az, hogy miért szavaz a mintegy hatmilliós amerikai zsidóság elsöprő – legalább 60, de akár 90 feletti százaléka – általában, de különösen az elnökválasztásokon demokrata jelöltekre. Ronald Reagan kivételével a Dwight D. Eisenhowerre leadott 40 százaléknál többet soha nem gyűjtött be republikánus elnökjelölt ebben a választói csoportban. Barack Obamát 2008-ban az amerikai zsidók 78 százalékban, a népesség átlagánál 25 százalékponttal magasabb arányban támogatták – ennél egyértelműbben minden választói csoportból csak az afroamerikaiak és az amerikai muzulmánok sorakoztak fel mögötte. (Afrikai apával és Hussein középső névvel ez nem is csoda – gondolhatnánk. De igazi „all-American” az amúgy keresztény Első Család: a választási kampány idején, mint cilinderből a nyúl került elő Michelle Obama rabbi unokatestvére, Funye Capers.)

A neokonzervatív Podhoretz, a Commentary folyóirat évtizedeken át volt főszerkesztője – nemrég fia, John vette át a stafétabotot, igaz, nem követlenül tőle – mindezt 1967-ig, Izrael hatnapos háborújáig tökéletesen érti. Ahogy fejezetről fejezetre maga is érvekkel támasztja alá: a keresztény antijudaizmustól, illetve a modern antiszemitizmustól szenvedő zsidóságnak Európában (Voltaire és társai durva megjegyzései dacára) a felvilágosodás, a haladás(ba vetett hit), a demokrácia volt a menstvára. A döntő többségében a tomboló abszolutizmus, a pogromok elől elmenekült, egykor orosz fennhatóság alatt élő (orosz, ukrán, belarusz, részben lengyel) zsidóság, illetve leszármazottai Amerikába érve a szociális jogokat, az emancipációt hirdető, a szakszervezeteket partnernek tekintő politikai erő, azaz a demokraták mellett horgonyoztak le.

Az 1940-es években a brooklyni zsidó környezetben és baloldali családban felnövő Podhoretz középiskolás korában találkozott először republikánussal. „Az alsó középosztálybeli Queensben (New York városrésze – a tud megj.) a republikánusokra szavazni olyannyira tréflinek (értsd: nem kósernek) számított, hogy teljességgel elképzelhetetlen volt” – emlékszik vissza ugyanígy David Evanier, az író. És ma? Deborah Lipstadt professzor – aki a szélesebb közvélemény előtt a perről ismeretes, amelyben a történész David Irvingről kimondta a bíróság, hogy holokauszttagadó – így indokolta, miért Obamára voksolt: „A Tóra ismétlődően arra tanít bennünket, hogy törődjünk az özveggyel, az árvával, a szegénnyel és az idegennel. A zsidó vallásban alapvető, hogy mindazoknak, akiknek több adatott meg, kötelezettségük – nem pedig csak lehetőségük van rá –, hogy segítsék azokat, akiknek kevesebb. Hogyan is támogathattam volna tehát McCaint, aki legalább tízszer szavazott a minimálbér ellen?

Olyasvalakit, aki hisz a társadalombiztosítás privatizációjában?!”

Mint éppen Podhoretz hoz fel rá raklapnyi bizonyítékot: az amerikai zsidóság zöme hagyományosan így gondolkodik. Szerinte azonban a tudatlanság egyfajta fátyla borítja őket. Úgy véli: az aranyföld, a „di goldene medineh”, amelyen a zsidóság minden, kényszerített bolyongás után otthonra lelt az Újvilágban, a szabadság, a szabad választás Amerikája, amelynek gazdasági, társadalmi és morális alapjait az állandóan reformokon – most éppen az egészségbiztosításén – dolgozó liberálisok szerinte folyamatosan aláássák. A másik fő indok pedig az Izraelhez, a zsidó állam amúgy a demokrata szavazók által (Podhoretz szerint is) elismert létkérdéséhez való viszony. Az amerikai zsidók a New Deal mellett az izolacionista nyomás dacára a világháborúba való belépés miatt is ünnepelték Rooseveltet. Szintén demokrata utódja, Truman tizenegy perccel Izrael kikiáltása után elismerte az új államot, míg a republikánus Eisenhower feltűnően hűvös volt vele. Idáig tehát minden rendben is lenne. Ám éppen 1967-tel, a hatnapos háborúval megfordult a játék képe: az – adott esetben az antiszemitizmust rejtő, de logikailag attól független

– Izrael-ellenesség a nemzetközi baloldalon terjedt el, a demokraták pedig puhányak ezzel szemben. Márpedig ahogy Podhoretz Gertrude Himmelfarbot segítségül híva kimondja: Izrael védelme az erős amerikai katonai intézményrendszer és erőteljes külpolitika nélkül üres retorika.

Tény, ezt így gondolják az izraeliek is, akik körében Obama „népszerűsége” pár százalék. Az viszont rejtély a 300 oldalas kötet végeztével is, hogy miért kellene Podhoretz gondolatmenetét az amerikai zsidóságnak is követnie. – Perspektívája annyira a helyén van és olyannyira szilárd, hogy csoda: nem untatja halálra az írás. Mindannak az igaz volta, amiben hisz, annyira nyilvánvaló számára, hogy nemigen bajlódik vele: érveljen is mellette. A Miért liberálisok a zsidók? (Podhoretz) zavarodottságának dokumentuma, és Henry Higgins csípősségével reagál a felfedezésre, miszerint (hit)testvérei már nem olyanok, mint ő – söpri le asztaláról a könyvet Leon Wiesel tier a The New York Times hasábjain, legalább annyira csípősen.

Washington, 2010. január