Olvasói levelében (Mi vagyunk a hunyók!, 2009. december 22.) Szalai Ervin a teljesen új alkotmány mellett foglal állást. Szíve joga ezt az álláspontot képviselni. Egy mondata azonban szöget ütött a fejembe. Azt írta ugyanis, hogy „alkotmányunk kezdődhetne valahogy így: Mi, a Magyar Nemzet polgárai…”

Ebből a mondatból arra következtethetünk, hogy a levélíró véleménye szerint hazánkban csak magyarok élnek. A valóság azonban az, hogy a 2005-ös adatok szerint az ország összlakosságának csak 90 százaléka tartozik a magyar nemzetiséghez. A fennmaradó 10 százalék fele német, szlovák, horvát és egyéb népcsoportokhoz tartozik, a többiek pedig a romákhoz. Tehát ők is itt élnek, laknak, dolgoznak függetlenül attól, hogy elismerjük-e, avagy sem.

A magyarországi nemzetiségek létének figyelmen kívül hagyása nemcsak azért elfogadhatatlan, mert meghamisítjuk vele a valóságot, hanem azért is, mert akkor nekünk sem lehet erkölcsi alapunk arra, hogy mi is követeljük a határainkon túl élő magyarok nemzetiségi jogainak érvényesülését. Márpedig szép számmal élnek magyarok a hazánkon kívüli országokban.

Érdekességként megállapítható, hogy a szerző álláspontja egybeesik az 1868-as – egyébként liberális – nemzetiségi törvénynyel, ami egy vonatkozásban feltétlenül bírálható, amennyiben a „magyar politikai nemzet” fogalmának megfogalmazásával szintén tagadja a Magyarországon élő nemzetiségiek létét.

J. Tóth Dezső Budapest