Döbbenettel olvastam Nyíri Kristóf írását a Népszabadságban. A filozófusok számos szakmai ártalomtól szenvednek, de az önhittség nem tartozik ezek közé. Mindig tanul az ember.

Nyíri nem kevesebbet állít, mint hogy ő mentette meg a Filozófiai Intézetet 1995-ben, de miután elhagyta őket, a filozófusok rossz útra tévedtek, s most itt az ideje annak, hogy jó útra – azaz az ő filozófiai meggyőződésének megfelelőre – legyenek viszszaterelve. Nyíri nem kevesebbet mondott ki, mint hogy ő volt az, aki Boros Jánost eszközül használva, saját érdekében (amit mérhetetlen önhittségében a filozófia érdekével azonosít) súgott az akadémia elnökének. Érdeke, mint írásából kiderül, az volt, hogy visszanyerje elvesztett uralmát az intézet felett.

A Filozófiai Intézet munkájáról különben az MTA másként vélekedik, mint Nyíri Kristóf, aki szerint az ő ideje után az Intézetben csak esszéket írtak és szenvelegtek. Az akadémiai intézetek teljesítményének 2009-es értékelésekor a Filozófiai Intézet Vajda Mihály megbízott igazgatóval együtt 21 pontból 21-et, tehát maximális pontszámot kapott. Vajon a szenvelgésre?

Felteszem, hogy Nyíri Kristóf valóban meg van győződve arról, hogy az a filozófia, amit ő művel, az egyedül helyes. Én azonban úgy gondolom, hogy húsz évvel ezelőtt éppen ettől az „egyedül helyes” világnézettől sikerült megszabadulnunk. Mellékesen jegyzem meg, hogy a Nyíri által javasolt filozófiai főfeladat („a tudományos interdiszciplinaritás filozófiája”) igen nagyon emlékeztet engem az MSZMP vagy 40 évvel ezelőtt kiadott direktívájára, amely szerint a filozófiának a „tudományos technikai forradalommal” kell foglalkoznia.

Kérem, ne tessék hülyének nézni a magyar olvasóközönséget. Mit jelent az, hogy a filozófia kőkemény tudomány? Mintha csak a kőkemény tudomány és az eszszé, a „szenvelgés” között lehetne választani. (Mellesleg: az esszé igen értékes filozófiai műfaj, bár kevesen gyakorolják. Éppen Boros János írt Emerson esszéiről egy fejezetet a disszertációjában.) A filozófia tudományosságának is megvannak a maga íratlan szabályai. A tudományosság és a dilettantizmus közötti különbségtevés itt is fontos, de a tudományosságnak itt egészen más ismérvei vannak, mint a kemény természettudományokban. A filozófia ereje, életeleme a dialógus, a vita, az önálló gondolkozás, és semmiképp az úgynevezett csapatmunka.

A magyar olvasó hallott már a XX. század legnevesebb filozófusairól, Sartre-ról, Heideggerről, Wittgensteinről, Foucaultról, Derridáról, Putnamről, Rawlsról, Habermasról, hogy csak néhányat említsek. Esküszöm, ezek közül egyik sem végzett „csapatmunkát”.

A filozófiának sok ága van, sokféle megközelítés lehetséges. A tudományfilozófia egy ezek közül, de van vagy tíz más. Manapság például a Gábor György által művelt vallásfilozófia terjedt el, még az olyan, korábban a tudományfilozófiában nagy eredményeket elérő gondolkodók között is, mint amilyen Hilary Putnam.

A magyar filozófia színes és érdekes, a magyar filozófusok sokféle irányzatot művelnek. Többek között esztétikát. A legfontosabb filozófiai diszciplínát a magyar hagyományban. Lehet, hogy az esztétika nem kőkemény, de a magyar közönség a kőkeménységet nem a filozófiától várja el.

Eddig az elvi kérdések. Szeretnék rátérni az eljárási kérdésekre is.

Nyíri mindenekelőtt Almási Miklósra hivatkozik, hogy ő Borost javasolta. Én is javasoltam Borost. Úgy kezdődött ugyanis, hogy az Akadémia felállított egy bizottságot Almási Miklós vezetésével, melynek én is tagja voltam. Az volt a feladatunk, hogy nevezzünk meg néhány tudóst, akit alkalmasnak tartunk a Filozófiai Intézet igazgatására.

Körülbelül nyolc embert neveztek meg, azaz kértek fel, hogy pályázzanak. Ezek közül ketten pályáztak. Az Almási-bizottság tagjai nem ismerhették meg a pályázatokat. Ezután történt, hogy a Filozófiai Intézet munkatársai 21:4 arányban Gábor Györgyre szavaztak. (Hogy a filozófusok „megosztottak” voltak, mint Pálinkás József állítja? Mikor nyert egy párt választást 100 százalékra? Addig ne legyen miniszterelnökünk?)

Közben az elnök úr szabályszerűen kinevezte az ún. eseti bizottságot, mely hivatása szerint érdemben foglalkozott az ügygyel. A bizottság öt tagja közül három volt filozófus, két társadalomtudós, valamenynyien hozzáértők. (Hogy tévedés ne essen, azt is megemlítem, hogy politikailag különböző irányzatokhoz tartoztak.) Ők olvasták a pályázatokat, ők hallgatták meg a pályázókat, ők beszéltek az intézet munkatársaival. És ezután 5:0 arányban Gábor Györgyre szavaztak.

És ekkor jön a csattanó: az Akadémiai Kutatóhelyek Tanács (AKT) elé került az ügy, melynek egyetlen filozófus tagja sincsen, többségük természettudós. Az akadémia elnöke még a vita megkezdése előtt közölte az AKT tagjaival, hogy Gábor Györgynek semmilyen tudományos munkássága nincs, ő csak újságcikkeket ír. Hiába szólalt fel utána egy irodalomtudós, hogy ő három könyvet is olvasott Gábor Györgytől, a ter-

mészettudósok a fizikusnak hittek, nem sejtették, hogy olyasmiről nyilatkozott, amiről fogalma sincs. Pálinkás Józsefet elnöknek és nem Istennek választottuk meg, nem kívánjuk meg tőle, hogy mindentudó legyen, de azt igen, hogy ne egy ember fülbe súgásának adjon hitelt, s főleg, hogy ne befolyásolja mások ítéleteit. (Most végre azt is megtudtuk, ki súgott a fülébe, minthogy önként jelentkezett.)

Az új akadémiai törvény olyan nagy hatalmat ad az elnöknek, mint az MTA történetében eddig soha. Ezt a törvényt a magyar parlament egyhangúlag megszavazta, a magyar demokrácia szégyenére. Azaz, Pálinkás Józsefnek nem volt szüksége a demokratikus látszatra ahhoz, hogy azt nevezzen ki törvényesen, akit akar. De nem minden joggal él az ember. Mindenkinek joga van a házastársától elválni, mégsem teszi mindenki. Okosan tenné az akadémia elnöke is, ha nem élne minden jogával, hanem tekintetbe venné a demokrácia íratlan szabályait.

Hogy befejezzem a történetet: az akadémia elnöke kész tények elé állította az akadémia legmagasabb filozófiai fórumát, a filozófiai bizottságot. A filozófiai bizottság ez ellen az antidemokratikus eljárás ellen tiltakozva levelet írt Pálinkás Józsefnek, melyet a filozófusok 87 százaléka támogatott.

Nyíri Kristóf öntömjénező írását azzal végzi, hogy a tudomány nem a demokráciáról szól. Bizonyára elfelejtette már, hogy ő annak idején a Filozófiai Intézet munkatársai többségének a szavazatával lett igazgató.

Valóban nem arról szól a tudományban a demokrácia, hogy természettudósok többségi szavazatával intézzék el, ki legyen a Filozófiai Intézet igazgatója. Akkor demokratikus az eljárás, ha a hozzáértők, a szakma többségének akarata érvényesül. Hogy Habermast idézzem: „Az a demokratikus, ha maguk a döntéstől érintettek azok, akik döntenek”, s éppen ez nem történt meg ebben az esetben.

S ez az íratlan szabály minden amerikai egyetemen. Az enyémen is. Ott is joga van az elnöknek megvétózni a szakma döntését, de 23 év alatt még egyik elnökünk sem élt ezzel a jogával.

Még egy utolsó megjegyzés: Nyíri azzal támadja meg Vajda Mihályt, hogy indirekten (a Lukács Archívumba való áthelyezés ötletével) az intézet létére tör. Mi sem hamisabb ennél a vádnál. Az akadémia a Filozófiai Intézetet egy Etele úti (szerintem borzalmas) házba költöztette, melynek bérleti díja a korábbi, Szemere utcai székhely bérének az ötszöröse volt. Ezt az intézet nem tudta fizetni. (Pálinkás József egy interjúban meg is említette a Filozófiai Intézet milliós tartozását.) Vajda erre a problémára szándékozott megoldást találni, s Pálinkás ezt a megoldást támogatta is!

Nyíri Kristóf magát a filozófia mentőangyala színében tünteti fel. Talán hiszi is. Annál rosszabb. Az ilyen mentőangyaloktól mentsen meg minket az Isten.

A szerző filozófus