2009 kezdete 2008. október közepe. Kezdete a világgazdasági válság első sújtása, a fizetési válság és az ország bemenekítése az IMF-szerződésbe. Vége 2010. március eleje. A 2010-es választási kampány. A 2009-es, évtizednél hoszszabb, szörnyű év 1981–82-höz fogható, amikor többé-kevésbé eldőlt a Kádár-rendszer sorsa: úgy tovább fönn nem maradhatott. A 2009-es hosszú év eldöntötte a húszéves rendszerváltó rendszer sorsát – így tovább bizonyosan nem marad.

A rendszerváltó, az elmúlt évtizedben folyamatosan rongálódó alkotmányos politikai, export- és működőtőke-beáramlással vezérelt gazdasági, individuális versengő fogyasztásra alapozott, súlyosan egyenlőtlen fogyasztási modell egyszerre jutott válságba. A világgazdasági válság megadta a végső lökést. Az egymással háborúzó, korrumpálódott elitek és a magára hagyott társadalom tagjai se felkészültek, se alkalmasak nem voltak, hogy a válság kihívásaira megfelelően válaszoljanak.

A 2008. októberi, rövid távú hitelességi válságra azonnali válasz Gyurcsány menesztése, egy hiteles szakértő kormányzati helyzetbe hozása, nagyobb hazai és nemzetközi mozgástér teremtése, a gazdaság modellszerű átrendezése lehetett volna. Ekkor Orbán javasolta Fodornak, hogy Surányi vezetésével alakuljon SZDSZ és MSZP támogatta szakértő kormány, így valószínűsíthető volt, hogy hallgatólagos politikai egység jöhet létre nemcsak a rövid távú válságkezelésben, hanem a távlatos rendezésben is. De a szociálliberális elit gyáván Gyurcsányba kapaszkodott, elfogadva, hogy nélkülözhetetlen a válságkezeléshez, miközben a válság egyik oka volt. Ezzel tovább növekedett a bizalmi válság.

A válságkezelésre képtelen, improvizáló Gyurcsány március elejére a második fizetési válságba vezette az országot, a forint a mélypontra zuhant. Ekkorra sikerült valamennyi hazai és nemzetközi szereplőt maga ellen fordítania, és az utóbbiak kikényszerítették lemondását. Itt megint lehetőség támadt, rosszabb körülmények között, egy szakértői kormány megteremtésére, vagy az előrehozott választásokra. Orbán vétója lehetetlenné tette egy Surányi-kormány létrehozását, ugyanakkor a politikai elit valamenynyi szereplője lemondott az előre hozott választásokról. (A baloldal érdekelt volt a hatalom további élvezetében, a jobboldal az ellenfél teljes összeomlasztásában. Továbbá, a Fidesz-vezetés pontosan tisztában volt azzal, hogy nincs felkészülve a válság kezelésére, s nem kívánta magára rántani a népszerűtlen intézkedéseket.)

A nevetséges és megalázó miniszterelnök kiválasztás után, Bajnai Gordon kapott lehetőséget a szakértő kormány megalakítására. Szinte reménytelen helyzetből két dolgot sikerült bizonyítania: 1. lehet békés eszközökkel, a hidegháborúról lemondva kormányozni (a kormányzati stílus van olyan fontos, mint a kormányzás tartalma). 2. El lehet készíteni határidőre és el lehet fogadtatni egy programcsomagot a parlamenttel, és a megbízható teljesítményt értékelik a piacok, a nemzetközi közvélemény (a válság felértékeli a megbízhatóságot és a koordinációs alkalmazkodást, leértékel minden kirívó vállalkozást és háborúskodást).

Bajnai érdeme, hogy szerényen, de öntudatosan elsajátította a 2008 novembere óta élő új amerikai, kínai, indiai, európai, japán, orosz, brazil szabályokat: megbékítés és koordináció. A 2001–2008 közötti elrettentés és nagyhatalmi erőpolitika helyét átvevő új stílus, amelybe a kis országoknak be kell épülniük Bajnainak természettől kedvezett. Így a kármentés, a 2002-es szociális lépések visszacsinálása, a fiskális egyensúlyozás sikerült, de mindez a régi modellben és a régi növekedési pályán. Feltehetően a független Surányi-kormánynak nagyobb mozgástere, így jobb eredménye lett volna, illetve az előrehozott választások utáni erős legitimitású kormánynak jelentősen nőtt volna a nemzetközi és hazai alkuképessége, és villámgyorsan tisztázódott volna, hogy Orbán komolyan vehető politikus-e, és a Fidesz kormányzóképes-e. De „ha”-val nem lehet történelmet csinálni.

A tavaszi második válság fölerősített három tartós szerkezeti problémát. A harminc éve megoldatlan cigánykérdés, az északkelet-magyarországi falvakban és városokban kialakuló hideg polgárháború, az elhagyottság és reménytelenség hatására nemcsak szóbeli öldökléshez, hanem mindennapos összeütközésekhez, borzalmas gyilkosságokhoz, gárdista vonulásokhoz vezetett. S ami rosszabb, mindezeket a társadalom természetes válaszként fogadta el. A cigányozás és a magyarozás, a „védjük meg magunkat és a mieinket”, az elittől magára hagyott társadalmat érzelmileg a szélső jobboldalhoz vitte. Ezt erősítette az állami tekintély megsemmisülése és a működés megbénulása. A kormányok hiteltelensége, a politikai elitnek a törvények fölé helyezkedése, az igazságszolgáltatás szervezeteinek megrendülése és egymás ellen fordulása, az ellenzék nyílt tekintélyromboló magatartása és visszaélése kettős hatalmi helyzetével mind-mind arról győzték meg a társadalmat, hogy nem bízhat a jogállamban, a hatóságokban, magának kell kezébe vennie sorsát, az ítélkezést. Ennek a zsákutcának a végében is a Jobbik állt és áll.

Végül, a rendszert szétmaró és saját rákos rendszert építő korrupció, amely átlépte korábbi határait és mindenütt jelenvalóvá lett, megerősítette a közérzületet, hogy itt bármilyen eszköz megengedhető a fensőbbekkel szemben. A munkanélküliség növekedése, a létbizonytalanság a korábban csak megmorgott egyenlőtlenségeket, korrupciós visszaéléseket most ordító dühvé változtatta. A Gyurcsány-fedő levétele után, elénk tárult a korrupció zavaros főzete. (Hasonló történne az Orbán-fedő levétele után is.) Megindult a mindenki harca mindenki ellen, s így a korrupciós ügyek tömege került felszínre.

Ám a válság az őszi hónapokban nem dinamikus társadalmi mozgásokat hozott, nem tovább élezte a feszültségeket, hanem átmeneti társadalmi csendet. Félnünk vagy megnyugodnunk kell-e ettől a csendtől, még nem tudjuk. A 2006 őszi és 2007 tavaszi utcai zavargások, a 2009-es tavaszi gyilkosságok, gárdista föllépések, a rémisztő EP-szavazás bizonyították, hogy nemcsak az elit képes mindenféle aljasságra, hanem a társadalmi csoportok is el tudnak szabadulni. A rinocéroszok bármikor újra az utcán, a szobánkba trappolhatnak.

De az elmúlt néhány hónap megint az eliteket mérte meg. Fölmérte, hogy a baloldal mire képes, ha a Bajnai-kormány nélkül marad. Nem sokra. Megújulási képességét, távlatos gondolkodását, önállóságát, szociális elkötelezettségét, életformamegújító szándékát nem sikerült bizonyítania. Öregedő férfi, nagy vágyakkal, hiányzó potenciával. De a Fidesz is túl van dinamikus korszakán. A 2008-as népszavazáson csúcsra ért, mint vétópárt. Egyesítette valamennyi szociálprotekcionista, modernizációellenes, reformokat vagy a reformdiktatúrát elutasító szavazót – a többséget –, elérte a kettős hatalmat. Látszatra bármit meg tud akadályozni, de azóta egy lépést se tett előre. Itt van az óriás potenciáljával, csak éppen nem tudja, hogy mit tegyen vele. Se előrehozott választásokat nem ért el, se a Bajnai-kormány lépéseit nem tudta érdemben befolyásolni. Az őszön a nemzetközi szereplők előre tesztelték a Fidesz kormányzóképességét – leértékelték. Ha az MSZP következetesen más és más hibát vét, a Fidesz következetesen ugyanazokat. Mindig korábban jut a csúcsra. Mindig sikeresen háborít magára mindenkit a végén. Az őszi–téli politikai dinamika valamennyi ellenerőt a Fidesz ellen irányította az MSZP-től a Jobbikig, az MDF-től az LMP-ig. De a nemzetközi szereplők – kormányok, befektetők, pénzügyi intézmények, sajtó – is, az ésszerű átállás helyett, gyanút és kételyt fogalmaznak meg.

A vezérelvű politizálás már kialakította a Fidesz-duzzogók seregét, akiktől a vezér előre elvette az önálló gondolkodás és működés lehetőségét, akiknek állandóan kutyaként nyalni kell a fenséges kezet, de nem lehetnek benne biztosak, hogy jut a csontból. Végül akadályokat helyezett a szakmák, a közigazgatók, az igazságszolgáltatók damaszkuszi útjára, mert kizárólag nála, és csak nála lehet átállni, megtisztulni, valamilyen helyre besorolódni. Csakhogy ehhez világos intézményi szerkezet, értelmezhető hierarchia kell, de ilyen még mindig nincs. (Gyurcsány sorsa bizonyította: egyedül hatalmat szerezni lehet, kormányozni nem.)

A 2009-es szörnyű év nem kevésbé kilátástalan és kilátásos, mint volt az 1981–82-es. A december 13-i lengyel szükségállapot után, egy halódó régióban arra készülhetett az ember, hogy sorsa évtizedekre elintéztetett. De a válságba belerendült, civil és fiatal világ megértette, hogy össze kell szednie magát. Nem sírt, nem panaszkodott, nem várt a megváltóra, a fölsőbbekre – dolgozni kezdett. Lovat kerítettünk magunknak, és nekiindultunk egy veszélyes, de új világnak. Fiatal barátaim, eljött az idő.