A Föld lakosságának negyede szenved az Ancylostoma duodenale vagy a Necator americanus nevű élősködő okozta horogféreg-fertőzésben. Lenne kedve közéjük tartozni? Cserébe lehet, hogy elmúlna az asztmája.

Austin arról híres, hogy innen kormányozta Texast George W. Bush, ide bújik el a világ elől Sandra Bullock, ha pihenni akar, és az elmúlt hetekben itt gyújtotta be hollywoodi szuperrakétáját Antal Nimród. Mióta Cannes-ban kikiáltották csodagyereknek és a Kontroll-lal bejárta a világot, hazulról (Budapest) haza (Los Angeles) költözött, és éveket böjtölt, mire kiérdemelte, hogy Robert Rodriguez producer és a Twentieth Century Fox Studio rábízza a Predator-sorozat folytatását. Hogy hozzájáruljon, Pados Gyulát szerződtesse operatőrnek, akcióhőst gyúrjon a félmagyar Adrien Brodyból, és (a stúdió költségén) a forgatáson lássa vendégül a Népszabadság tudósítóját.

– Tündér virágszálam, édes kis Leila, gyere ide hozzám! Cakk, cakk, cakk! Na, gyere már, aranyom, ne félj, ne kéresd magad! Cakk, cakk! Tóth János madarász hívogatja így az egyik solymát, de a Leila nevű, nyolcéves Feldegg-sólyom bizalmatlanul ül a ketrec sarkában, s nem mozdul.

Na, még ilyet se ettem. Hideg paprikást. A kocsonyának közeli rokona, de azért mégis csak más. Pörköltkocsonya. Potyadékpörkölt-kocsonya. Disznóölés volt a múlt héten itt, akkor szokás készíteni, bográcsban, odakinn. Hagymás, paprikás, lecsós pörköltalapba dobálnak mindenféle húscafadékot, nyesedéket, bőrkedarabot, csontot, porcogót, megint kis húst, ami jön, ami a fődarabokról leesik.

Mi az oka annak, hogy sok felső vezető meglett férfikorára különös hobbit talál magának, mondjuk bőrdzsekit húz és Harley Davidson motorra pattan? Miért akarja a főnök személyesen jóváhagyni a vállalati karácsonyi ünnepség díszlettervét? Miért kiabál női beosztottjaival az amúgy tisztes családapaként, nagyvonalú és udvarias férjként ismert vezérigazgató? Mi az, ami hajtja, vezérli azokat, akik a köznapi fogalmak szerint már mindent elértek? Mire vágynak és mitől félnek a világ öltönyös urai?

Havanna – A kubai főváros egyik külső kerületének lakótömbjében egy kétgyermekes anya lakásról lakásra járva hajszalagot és más csecsebecséket árul szomszédainak. Egy öregember aprósüteményt és cukorkát ad el azoknak, akik becsöngetnek lepusztult otthonába. Egy nagymama üres sörösdobozokat tölt meg olcsó rummal, s ezeket árulja esténként, hogy valahogy megéljen.

A föld a talpunk alatt egyáltalán nem olyan állandó, mozdulatlan tömeg, ahogyan mi, rajta élők, parányi mivoltunkban gondolnánk. Bolygónk állandóan változtatja az alakját, amellett hol gyorsabban, hol lassabban forog, miközben vándorútja közben még billeg is, hol erre, hol arra. Ráadásul a felületén elhelyezkedő óriási szárazfölddarabok, a kontinensek is mozognak, ahogy erre csaknem száz éve a német Alfred Wegener rájött. Ő még nem tudta bebizonyítani az elméletét, ám mára, a műholdas méréstechnika korában egyre többet tudunk meg változékony bolygónkról.

Versenyben marad-e az Európai Unió egyrészt Ázsiával, s benne persze Kínával és Indiával, másrészt az Egyesült Államokkal, amelyet tíz évvel ezelőtt tíz esztendő alatt utol akart érni. Ezen mereng el a következő időszakban az unió, s hogy e merengés mire vezet, talán júniusra kiderül.

Az igazgatói iroda előtt, a folyosón várok. A tablókat nézem, a sok fehérblúzos végzőst. Kiszámolom, hogy én hét év múlva leszek majd végzős. A frizurájukat nézem, a legtöbbnek copfja van. Megfogom a copfom, elhatározom, hogy én majd azt kérem, hadd lehessek kibontott hajjal a tablóképen. Várok. Lehúzom a copfomról a hajgumit, kibontom a hajam, az ujjaimmal megfésülöm. Már elég hosszú. Régóta növesztem.

El Fasher, Szudán. – A változásokat, amelyek ezeken a tájakon végbementek, néhány éve még nehezen lehetett volna elképzelni.

Visszatesszük Litvániát Európa kulturális térképére! – lelkesedett a Vilnius – Európa Kulturális Fővárosa 2009 projektiroda (VEKS) vezetője egy évvel ezelőtt. Az év végén azonban már sokan úgy vélekedtek: inkább átok volt a kulturális fővárosi cím, mint áldás.

A pármai sonkát tilos Nagy-Britanniában szeletelni, Görögországnak húszévnyi csatározás után sikerült elérnie, hogy az európai üzletekből kitiltsák a tehéntejből készült feta sajt hamisítványait, a magyarok szalámit, pálinkát, bort, paprikát címkéztettek fel az Európai Unióval.

Szó szerint berobbantotta magát a magyar történelembe az 1892-ben született Matuska Szilveszter, s bár 65 éve nyoma veszett, nem lehet kiradírozni onnan. Legendák, mendemondák éltetik tovább zavaros életének, tetteinek emlékét. De vajon miért folytatott – eltűnését követően 25 évvel! – titkos nyomozást utána négy évtizede, három esztendőn át, operatív főtisztekből verbuvált vizsgálati munkacsoport, 42 kövérre hízott, elfekvő dossziéban összegezve munkálkodásuk dokumentumait?

A ma nyugdíjasainak legfontosabb érdeke meggyőződésem szerint az, hogy ne csak ma vagy holnap, de jövőre – vagy akár tíz év múlva is – biztonságban tudják és megkapják életük keresményét, jogos járandóságukat, azt, amiért megdolgoztak. És ugyanez az érdeke a ma még aktívan dolgozó embereknek is. A nyugdíjrendszer hosszú távú biztonsága mindennél előbbre való. Ezért ma kell változtatni azon, hogy a rendszer az unokáink számára is fenntartható legyen.

„A történelem úgy néz ránk, mint a postamester, amint épp kijelenti: »Nincs ló«.” Nyikolaj Gogol: Holt lelkek

A Felvidékről áttelepített Básti Zoltán a nyugati határszélen lévő Sopronbánfalva templomának freskóját festette éppen 1950-ben, amikor a hatalom feloszlatta a Sarutlan Karmelita Nővérek rendjét (is). A „hirtelen” Básti az egykori hegyi kolostor karzatának falára vitte fel hát Szent Mihály arkangyal és a megtestesült gonosz, Joszif Visszarionovics harcoló alakját. Az Ördög-Sztálin, ahogy illik, szarvakkal koronázott démoni fejjel ábrázoltatott – örök átokul az új rend ellen.

A politikától független, a befizetésekhez igazodó, ugyanakkor a jelenleginél alacsonyabb, esetenként évjáratok között is eltérő ellátás várható abból a – Fidesz szakpolitikusai által is szorgalmazott – virtuális, egyéni számlás nyugdíjrendszerből, amelynek modellszámításait a közelmúltban tette közzé a nyugdíjkerekasztal.

Minden ellenkező híreszteléssel szemben: az Új köztemető 298-as és 301-es parcellája nem Nemzeti Pantheon, az ott található sírhelyek nem díszsírhelyek, és még az sem biztos, hogy mindenki háborús bűnös azok közül, akiket a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tevékenységét elítélő felhívásokban annak neveznek (olyan aláírók is, akik az adott korszak történelmét s az egykori magyarországi népbíráskodás történetét alapfokon sem ismerik).

Az igazi ünneplés már fél éve megtörtént: júliusban rendezett kiállítást Konok Tamás. Nem a régi műveiből, nem retrospektívet, ámbár nyolcadik évtizedében ez sem lett volna a hagyományoknak ellentmondó, s ez is izgalmas élmény lett volna. A ma nyolcvanéves Konok azonban csak az újabb munkáit mutatta be a Fővárosi Képtárban, olykor tavalyi dátummal a cédulákon.

Megdézsmálták a rendőrszakszervezetek év végi ajándékcsomagjait a kecskeméti rendőrkapitányságon.