Vilniusban botrány botrányt követett

Visszatesszük Litvániát Európa kulturális térképére! – lelkesedett a Vilnius – Európa Kulturális Fővárosa 2009 projektiroda (VEKS) vezetője egy évvel ezelőtt. Az év végén azonban már sokan úgy vélekedtek: inkább átok volt a kulturális fővárosi cím, mint áldás.

Kedvezőtlen előjelekben ugyan nem volt hiány, Elona Bajoriniene azonban nem alaptalanul volt optimista. Már a megnyitóünnepség különleges tűzijáték és lézershow-ja is akkora külföldi médiaérdeklődést vonzott, amekkorát Litvánia nem is remélt. Ráadásul az ország épp 2009-ben ünnepelte ezeréves fennállását, így sok programot összekötöttek a millenniumi ünnepségekkel. Az év végén azonban már sokan úgy vélekedtek: inkább átok volt a kulturális fővárosi cím, mint áldás. A programok minőségéről alig esik szó, a hangsúly a korrupciós botrányokon és a lemondott előadásokon van.

A kulturális főváros projektnek az ártott legtöbbet, hogy folyamatosan politikai paláver kísérte. A zűrzavar akkor kezdődött, amikor 2008 augusztusában, a megnyitó előtt csupán néhány hónappal kormányváltás történt. A balliberális vezetést váltó konzervatív kabinet a kezdetektől fogva nem szívelte Bajorinienet, mert az előző kormány emberének tartotta – írta az osztrák ORF internetes oldalán. Az új kulturális miniszter azt is szerette volna, ha nagyobb hangsúlyt kapnak a millenniumi ünnepségek a programban, és jobban hangsúlyozzák „az ezeréves Litvániát”. A legtöbb előadóval ekkor azonban már leszerződött a VEKS, így nagyobb módosításra nem volt lehetőség.

A VEKS emellett folyamatosan pénzügyi gondokkal küszködött, aminek egyik oka az volt, hogy a válság Litvániát súlyos recesszióval sújtotta. A litván kulturális minisztérium, a vilniusi önkormányzat és az Európai Bizottság finanszírozta a rendezvényeket, az első kettő azonban nem fix összeget adott, hanem a tervezés kezdete, 2006 óta minden évben újra döntött a támogatás összegéről, így folyamatos volt a bizonytalanság.

A pénzhiány olyan súlyos volt, hogy februárban, a megnyitó után két hónappal Elona Bajoriniene elkeseredésében már azt javasolta: spórolásképp számolják fel az egész VEKS-et, a minisztérium pedig irányítsa úgy a projektet, ahogy akarja. Néhány nappal később azonban megjelent a rendőrség az irodájában, dokumentumokat foglalt le, Bajorinienet pedig korrupció gyanújával eltávolították posztjáról. Az ügyben a vizsgálat még mindig tart.

A VEKS új vezetője Rolandas Kvietkauskas lett, aki a kulturális tárca államtitkári székéből érkezett. Neki először azzal kellett megküzdenie, hogy március elején a kormány és a városvezetés úgy döntött: negyven százalékkal csökkenti a költségvetést. Rengeteg programot le kellett mondani, és a dpa hírügynökség szerint már-már úgy tűnt, hogy júliusban be is fejeződhet a kulturális fővárosként töltött év. Ezt végül is sikerült elkerülni. Litvánia a helyi sajtó szerint 2009-ben 34 millió litván litast költött a programokra, a megelőző évekkel együtt pedig összesen 70 milliót (kb. 5,5 milliárd forintot).

Vilnius hírnevének ez a botrány rengeteget ártott. Márciusban az előző, az akkori és a következő kulturális fővárosok szervezői tartottak volna egy konferenciát a litván fővárosban. Ők azonban tüntetőleg nem mentek el, inkább nyílt levelet fogalmaztak, amelyben elítélték a költségcsökkentést.

Egy év alatt végül ezerötszáz program valósult meg, és a félmilliós városba körülbelül ugyanennyi látogató érkezett. Ez minden szempontból alulmúlta a várakozásokat: tavaly Litvániában 22 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek el, mint egy évvel azelőtt, tehát a kulturális fővárosként töltött év turisztikai szempontból még rosszabbul is sikerült, mint a korábbiak. (Vilnius mellett tavaly az ausztriai Linz volt még Európa kulturális fővárosa, ahol a rendezvényeket 3,5 millióan látogatták, a turizmus pedig tízszázalékos növekedést könyvelhetett el.) Annak azonban, hogy kevés külföldi látogató volt, valószínűleg nem (csak) a politika volt az oka. Kvietkauskas maga is elismerte, hogy a külföldi marketingre gyakorlatilag nem volt pénz. Februárban pedig csődbe ment a nemzeti légitársaság, a fellépők szállításáért is felelős Fly-LAL, a lett AirBaltic pedig ezzel egy időben drasztikusan lecsökkentette Vilniusból induló járatainak számát. Ezzel a Bloomberg szerint hét kivételével minden európai fővárosból csupán átszállással, 7-8 órás tortúra után lehetett eljutni Európa kulturális fővárosába.

Júniusra már becsukták a londoni marketingirodát
Júniusra már becsukták a londoni marketingirodát
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.