Konok Tamás nyolcvanéves
A legérettebb, s a legfrissebb korszakát láthattuk. Azt a végletekig letisztult, egyszersmind eleven és igenis, festői síkkonstruktivizmust, amely a most kezdődő évtizedben lesz százesztendős, és amely annyi méltatlan követő mellett annyi alkotó utódnak adott biztatást Malevics, El Liszickij, Moholy-Nagy és Mondrian óta.
Mint minden izmus, stíluskorszak és formalelemény. Hogy a mindössze síkgeometriából építkező formakészlet mily kimeríthetetlen, milyen változatos egyéni tartalom megjelenítésre alkalmas ma is, azt legutoljára éppen Konok tárlatán volt módunk megállapítani. Márványrózsaszín háttérre rajzolódó vörös tengelye, amelyen fehér hasábot tart, de úgy, hogy az utóbbit egy egészen kicsi és halvány lila kör, látszatra szinte golyó húzza lefelé (2009/19es sorszám) maga a törékeny líra – mondjuk a 2006/10. lajstromtételként szereplő Vörös graphidion mellett. Ez utóbbi ugyan tűvékony fehér szerkezeten egyensúlyoz, de a háttere olyan győzedelmes vörös, mint az orosz forradalmi avantgárd vöröse, ámbár a törékeny szerkezetnek egy zuhanó fekete hasábot kell ellensúlyoznia, az eleven háttérnek ezzel a tragikus, tömör feketével megharcolnia.
Konok kolorista. Szürke felületekbe bevágó huzalnyi vörösei, a finom rendszerek közepén időnként szabadjára engedett kékjei azt bizonyítják, hogy tehetséges Bernáth-követő maradhatott volna. Akként indult pályája legelején, ő is megfestette a maga hűvöslírai csendéletét, Balaton környéki feketészöld fáit, aztán ötvenkilencben Párizsba ment, ahol nemcsak megismerte az egyetemes modern művészeti életet, hanem hamarosan maga is közreműködője lett ennek. Magáévá élte a nonfigurációt, a geometrikus absztrakciót, munkássága az évtizedek alatt mind szigorúbban konstruktív, egyszersmind fokról fokra letisztultabb, élményszerűbb lett. Itthon már nyolcvanegyben volt kiállítása, s természetes, hogy régóta itthon is otthon van azzal a piktúrával, amely kifinomult, komplikált színhatásokból és bravúrosan bonyolult konstrukciókból teremt mindig katartikus egyensúlyokat.
