A kormányzat – miközben igyekszik megerősíteni elkötelezettségét az iránt, hogy szigorú új klímavédelmi egyezmény szülessen –, belefutott az eddigi rendszerben értékesített, a szén-dioxid-kibocsátási jogok eladásával és az ebből származó bevétel felhasználásával kapcsolatos botrányokba. A legnagyobb ellenzéki párt elképzeléseiről – általában – elég keveset tudni. Orbán Viktor novemberi oroszországi útja mégis alkalmat adott arra, hogy – mintegy villámfénynél – futó pillantást vethessünk a Fidesz boszorkánykonyháiban formálódó energiapolitikai stratégiára.

Szentpétervárról visszatérve a pártelnök arról beszélt, hogy a hazai gázfüggőség oldásában kulcsszerepe van az orosz technológiájú paksi atomerőmű élettartam-hosszabbításának és új blokkok építésének. „A gáztól való függetlenség egyik nagy nemzetgazdasági vállalkozásában tehát valószínűleg az oroszok részt fognak venni, holott ez a beruházás éppen az ő gázuktól való függést fogja enyhíteni” – fejtette ki. Árnyalja ugyan a képet Gyürk András fideszes EP-képviselő közelmúltban ezeken az oldalakon megjelent írása az energiafüggetlenség kérdéséről (Lépéskényszer,.), kétséges azonban, hogy nem a pártelnök szava lenne a döntő egy stratégiai ágazatot érintő kérdésben.

Orbán állításaival pedig nehéz mit kezdeni. Egyfelől igaza van, az orosz gáztól való függésünk tarthatatlan. A földgáz magas részaránya a magyar energiamixben rendkívül kiszolgáltatottá teszi az országot az energiahordozó áringadozásainak, és súlyos biztonságpolitikai kockázatokat is hordoz. Az ukrán–orosz gázháborúk – legutóbb 2009 januárjában – bizonyították, hogy Oroszország szívesen használja politikai zsarolásra energiahordozóit. A földgázhoz kötöttség jelentősen megnehezítheti azt is, hogy Magyarország teljesíteni tudja a 2012 után vélhetően életbe lépő klímaegyezmény megjósolható kibocsátáscsökkentési kötelezettségeit.

Másfelől a hazai energiapolitika súlyos félreértéséről tanúskodik az Orbán által ajánlott megoldás, amely a gáz helyébe a jelenleg egyébként ugyancsak orosz forrásból származó, fűtőelemekkel előállított nukleáris energiát állítaná. Az elsősorban lakossági fűtésre használt orosz gáz ugyanis biztosan nem váltható ki az atomerőmű által termelt elektromos árammal.

A villanyfűtés költségei még a támogatásoktól megtisztított gáz árával összevetve is aránytalanul magasak, amihez hozzáadódik még a tömeges technológiai átállás horribilis befektetési igénye is. Az összes háztartás elektromos fűtésre átállítása további körülbelül három „Paksnyi” erőművi kapacitást igényelne. Csak ennek a költsége 4000-5000 milliárd forint lenne, és ehhez még hozzá kell adni a teljes elektromos hálózat átalakítását is. Ennek a pénznek a töredékéből kivitelezhető egy olyan energiatakarékossági program, amelyik a fűtésszámlákat a felére csökkentheti.

Az áramtermelésben viszont – a fűtéssel szemben – a gáz kiváltása egyáltalán nem kulcskérdés, rövid távon ráadásul nem is megvalósítható: a hazai elektromos energia többségét nem gáz, hanem szén-, illetőleg ligniterőművek, valamint a paksi atomerőmű állítják elő. A rendszerbe kapcsolt gázerőműveknek pedig – gyors indíthatóságuk és lekapcsolhatóságuk folytán – kulcsszerepük van a rendszerszabályozásban. A rendkívül rugalmatlan atomerőművi blokkokkal ezt nem lehet helyettesíteni.

Bár a szintén rugalmatlan szénerőművek kiváltására tökéletesen alkalmas a nukleáris energiatermelés, azonban korántsem biztos, hogy ez megéri. Számos tanulmány hívja fel a figyelmet arra, hogy új atomerőművi blokkok létesítése nemzetközi és hazai viszonylatban egyaránt nagyon magas költségekkel jár, így egy ilyen beruházás nagyon alapos előzetes számításokat igényel(ne).

Ehhez képest a paksi atomerőmű további bővítéséről idén márciusban úgy hozott határozatot az Országgyűlés, hogy nem álltak rendelkezésre hoszszú távú részletes számítások a különböző megoldások várható költségeiről és hatásairól, és azt sem lehetett tudni, hogy Koppenhágában milyen kibocsátáscsökkentési és milyen, a megújuló források részarányára vonatkozó kötelezettségeket fogadnak el Magyarország számára – azaz gyakorlatilag vakon döntöttek a képviselők.

Gyürk András írása sok fontos problémára rámutat, ám – még ha az Orbánénál nagyságrendekkel megalapozottabb programot hirdet is – az EP-képviselő is megmarad a szektoriális szemléletnél. Az energiafüggetlenség pedig nem teremthető meg pusztán az energiapolitika révén. Valójában olyan átfogó zöld gazdasági és szabályozási fordulatra van szükség, amely az épületszigetelések, energiahatékonysági és energiatakarékossági intézkedések mellett kiterjed nemcsak a megújuló energiaforrások használatának támogatására, hanem egy zöld, az energia- és erőforráspazarlást terhelő adórendszerre (például szén-di oxid-adó bevezetése a munkát terhelő adók és járulékok csökkentésével párhuzamosan) és a pazarló rendszereket finanszírozó káros támogatások leépítésére is. Elengedhetetlen a hazai energiatermelés decentralizálása, továbbá az Európai Zöld Párt által javasolt európai intelligens villamos szuperhálózat kiépítése, és az ahhoz való csatlakozás.

Ennek az intézkedéscsomagnak része kell, hogy legyen a gázártámogatás fokozatos leépítése, illetve a távhőhálózat modernizálásával és az egyedi mérés lehetőségének kialakításával párhuzamosan a távhő kedvezményes áfájának megszüntetése. Ehelyett az így felszabadult forrásokat – kiegészítve a CO2-kvóták értékesítéséből származó bevételek átlátható rendszerben való kifizetésével – valóban fogyasztás-, és így költségcsökkentő beruházásokra, mindenekelőtt nyílászáróés épületszigetelésekre, a környezetbarát technológiák (például a földhő) és a megújuló források hasznosítására kell fordítani.

Az áremelkedésből fakadó esetleges szociális problémákat nem fogyasztásösztönző támogatásokkal, hanem a szociális rendszeren belül (például lakhatási támogatásokkal) kell orvosolni – a rossz támogatásokon megspórolt összegek megfelelő fedezetet nyújtanak ezek finanszírozására. Ez a zöld fordulat („zöld New Deal”) segítheti hozzá az országot, hogy miközben a jelenleg tervezettnél sokkal ambiciózusabban csökkenti a CO2-kibocsátást, valóban függetlenedni tudjon a bizonytalan külső energiaforrásoktól, és egy olyan zöldiparágat építsen fel, amely a XXI. század magyar gazdaságának motorja lehet.

Az így befektetett források sokkal nagyobb hozadékkal járnak, és az orosz tőke helyett a hazai vállalkozásoknak biztosítanak munkát.

A szerző a lehet más a Politika (LMP) szóvivője