- Örömmel olvastam Bőhm Ágnes Játék a Goldmarkban című (Hétvége, november 7.) cikkét, amelyből az olvasók megtudhatták, milyen fontos szerepet játszott 1939-től a pesti zsidóság életében az OMIKE - amikor a zsidótörvények számos kiváló művészt letiltottak a magyar színpadokról. Anélkül hogy az írás értékéből egy jottányit is levonnék, hadd említsem meg Horák Magda nevét, aki 1998-ban a Háttér Kiadónál megjelentette azt a 600 oldalas kötetet, amely Ősi hittel, becsülettel a hazáért! elvégezte a hézagpótló munkát: válogatott dokumentumokkal megszerkesztette az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) történetét.
Kiss Marianne

- A november 13-i Vélemény oldalon szereplő két cikk meglehetősen eltérő színvonalúra sikeredett. Novák Attila nyugodt hangvételű, kulturált írása (Kölcsönös félelem izgat) nagyon erőteljes, teljesen egyetértek vele. Mint ahogy azt is helyeslem, hogy a Népszabadság leközölte, ellentétben Debreczeni József közíró (?) arrogáns, sértegető és modoros írásával (A világ legfurcsább politológusa). Azt még érteni vélem, hogy teljes oldalas elemzését a Republikon Intézetről (Demokratikus lócitrom, október 28.) közölték, és az is helyes, hogy az érintett Tóth Csaba válaszát (Demokrácia, kirekesztés, lócitrom, november 5.) megjelentették. De hogy ezek után Debreczeni viszontvagdalkozása miért foglal el majd fél oldalt, azt nem értem. Ugyanezen a napon a Magazint olvasgatva okozott fizikai fájdalmat egy helyesírási hiba.

Azt már sajnos megszoktam, hogy lapjukban nagyon sok az elírás, félreütés, de ezeket sokszor a figyelmetlenségnek tudom be. Ám a Magazin 4. oldalának alján A bundás kenyér lázadása című páros interjúban olvasható ,,és szó szerint semmilyük sem maradt" félmondat negyedik szavának hibáját nem tudom szó nélkül hagyni. Ez több, mint hiba, hiszen nem félreütés okozta, hanem tudatlanság. Jól tudjuk, hogy a helyesírás az olvasott szövegeken keresztül épül be az ember tudatába, az ilyen jellegű vétkek súlyos károkat okozhatnak.
Csapodi Csaba

A telefonügyeletre érkezett:
- Nagyon örültem a Százból tíz tiszta című írásnak (Szabó Brigitta, november 14.). Végre valaki felvállalja ezt a nehéz témát, és utánamegy a dolgoknak.