Bódis Kriszta

Népszabadság - Reviczky Zsolt

Magazin: Hogy is volt ez az egész?

Bódis Kriszta: Tizenegy évvel ezelőtt, az Isten adóssága című filmem forgatásakor kerültem kapcsolatba egy az ország egyik legszegényebb roma telepén élő cigány emberrel. Gyermekei keresztanyjaként azóta családtagnak számítok náluk. Nyolc évvel később sikerült elköltözniük a telepről, de a házuk leégett, és szó szerint semmilyük sem maradt. Akkor körbeküldtem egy levelet, hogy aki tud, segítsen, a Péter pedig válaszolt.

Gerendás Péter: Levittem Borsodba, amit hirtelen össze tudtam szedni, ágyneműt, meleg holmit, hősugárzót, és csináltam egy nagybevásárlást a családnak. Furcsa, de arra emlékszem a leginkább, milyen zavarban voltam, amikor odaadtam mindezt.

Bódis Kriszta: Ők viszont azt mesélték, mennyire meghatódtak. Én egyébként mélységesen hiszek abban, egy művésznek nem elég csak hatnia másokra, van társadalmi felelőssége is. Mindenkinek van, de egy művésznek kétszer annyi.

Gerendás Péter: Ez így igaz. Éppen most láttam a moziban a filmet Michael Jacksonról, aki amellett, hogy csodálatos énekes volt, mindig fontos üzeneteket próbált közvetíteni. Ráadásul nem kis része volt abban, hogy rajta keresztül az emberek kezdték jobban elfogadni odaát az afroamerikaiakat.

Gerendás Péter
Népszabadság - Kocsis Zoltán Bódis Kriszta: Ezért mondom, hogy az alkotás önmagában kevés, afféle luxus. Számomra a művészet komplex és integratív tevékenység, tehát elsősorban aktivitás. Egy alkotónak mindig tennie kell valami mást is, akármilyen apró dolgot.

Gerendás Péter: Van egy barátom, akinek fantasztikus hangja van. Már elmúlt hatvan, az egész szakma ismeri, mégsem sikerült betörnie. Annyira nyomaszt a dolog, hogy nemrég írtam neki néhány számot, hátha változik valami.

Bódis Kriszta: Azért ez nem ilyen egyszerű. A tehetség jó dolog, de gyakran nem elég, kell hozzá például önérvényesítő képesség is. Az sem mindegy ugyanakkor, hová születünk. Ha olyan marginális helyre, mint mondjuk egy szegénytelep, akkor reménytelen a helyzet. Pedig foglalkozom Hétesen jó néhány olyan gyerekkel, akik vannak olyan ügyesek, mint a profi táncosok, csak a szegénység lenyomja őket.

Magazin: Önnek könnyű volt érvényesülnie?

Bódis Kriszta: Egyáltalán nem. Mindig alkotó embernek gondoltam magam, folyton írtam, viszont nem voltam, mondjuk, magyar szakos az egyetemen, nem voltak előttem minták, a perifériáról indultam. Úgy éreztem magam, mint egy bozótharcos. Arra, hogy író akarok lenni, a szüleim elég szokványosan reagáltak: kétségbeestek.

Gerendás Péter: Az én szüleim sem akarták, hogy művész legyek, féltek attól, hogy nem lesz tisztességes megélhetésem. Tulajdonképpen miattuk végeztem a faipari iskolát, ami egészen egyszerűen szörnyű volt. Akkoriban már zenéltem, eleinte autodidakta módon tanultam gitározni, szóval nem azt a kimondott szolgálati utat jártam be.

Bódis Kriszta: Így sokkal több energia is megy el mindenre. Az egyetemi éveket egyébként kifejezetten úgy éltem meg, mintha valami kacskaringós, illegális úton járnék.

Magazin: Lázadó típus volt?

Bódis Kriszta: Inkább kamasz koromban. Emlékszem, üvöltve politizáltam a buszon, hogy szép eszme ez a kommunizmus, csak épp nem az van nálunk. Mi amúgy ellenálló családnak gondoltuk magunkat, apukám például állandóan a Szabad Európa Rádiót hallgatta. Mindennek volt valami politikai töltete körülöttünk, amitől azt éreztem, mintha állandóan egy titkos beszélgetésben vennénk részt. Aki bármi fontosat tudott mondani, én azt vettem, és onnan jöttek akkoriban az üzenetek, a Péterék generációjától.

Gerendás Péter: Pedig én csöndes gyerek voltam. A szüleim beleszülettek egy korba, elfogadták azt, nem tiltakoztak ellene, és én sem éreztem, hogy azt kellene tennem. Teljesen a zene oldaláról közelítettem meg mindent. Egy dél-amerikai zenekarban, a Los Pachungosban játszottam, az együttes vezetője egy guaraní indián volt, aki Stroessner diktatúrája elől menekült el Paraguayból. Szóval tökéletesen illeszkedtünk a rendszerbe. A chilei szolidaritási estekre mindig minket hívtak zenélni.

Magazin: Miket olvastak akkoriban?

Bódis Kriszta: Én szinte mindent. Anyukám végigolvastatta velem Jókait, Petőfit, Arany Jánost, Németh Lászlót, Merle-t, de aztán hamar kifogytunk a könyvekből. Attól kezdve a megérzéseimre hagyatkoztam: elmentem például egy könyvesboltba, és találomra választottam ki a könyveket. Előbb helyben olvastam, aztán kuporgattam rájuk a pénzt. Az első könyvemre még most is emlékszem, Heinrich Böll regénye, az Egy bohóc nézetei volt, és annyira tetszett, hogy utána mindent elolvastam Bölltől. Később is azt csináltam, hogy ha megszerettem egy írót, az összes könyvét elolvastam.

Gerendás Péter: Nekem Zola, Maugham, Remarque, Balzac voltak a kedvenceim.

Bódis Kriszta: Nekem pedig a beatköltők, meg Dosztojevszkij, Musil, Nabokov, Plath, Agota Kristof. A gimnáziumban egyébként, ahová jártam, én voltam az egyetlen, akinek járt az ÉS.

Gerendás Péter: Különös, hogy néhány éve újraolvastam az egykor kedves könyveimet, és azt éreztem, hogy még mindig hatnak rám. Komolyan mondom, ihletet adtak. Hiába regények, mégis inspirálják az ember költészetét.

Bódis Kriszta: Engem inkább a valóság inspirál. Én a legnagyobb mélységekig szeretek élni, nagyon sok világot akarok megismerni. A dokumentumfilm például kiváló eszköz erre. Igaz, ilyenkor nem használhatom olyan szabadon a tapasztalataimat, hisz valóságos helyzetekkel dolgozom. Amit viszont nem tudok elmondani egy dokumentumfilmben, azt megtehetem egy könyvben. Ez a fikció előnye.

Magazin: Mindkét eddigi regényének nő a főszereplője, ráadásul önt sokan női írónak is tartják. Egyáltalán: létezik olyan, hogy női művészet?

Bódis Kriszta: Ez bonyolult kérdés. Egyszer egy rádióműsorban Kaffka Margitról beszélgettek, és valaki azt mondta, ő egyik legnagyobb írónőnk, bár nyugodtan mondhatjuk rá, hogy írónk, hiszen alkotott akkorát, mint a férfiak. Na, én az ilyen megközelítés ellen tiltakozom. Mert mondhatják rám, hogy női író vagyok, de az ne biológiai megkülönböztetést jelentsen.

Gerendás Péter: Szerintem csak rossz meg jó művészek vannak, minden más butaság.

Bódis Kriszta: Igazából az alárendelt női szerep miatt vagyunk különbözőek. Ez nem művészeti vagy minőségi kérdés, hanem társadalmi. Nőként hátrányba kerülsz, így működik a világ. Ezért maradnak láthatatlanok a női szerzők, és ezért tekinti a többség kicsit illegálisnak a tevékenységüket, amit csak lopva, a házimunka mellett végezhetnek. Amikor például be akartam fejezni az első regényemet, a Kemény vajat, megkértem anyukámat, hogy vigyázzon a kislányomra egy hétvégén. Akkor azt kérdezte tőlem: hát olyan fontos az a könyv?

Gerendás Péter: Én nagy nőrajongó vagyok, és mindig bánt, ha negatív megkülönböztetés éri a nőket. Mellesleg úgy gondolom, a nők gyárilag tökéletesebb szerkezetek, mint mi. A férfinál a teremtő még csak kísérletezett.

Magazin: Van-e női attitűd, mondjuk, a zenében?

Gerendás Péter: Lehet, hogy az életben a nők folyton alkalmazkodnak, nehezebben vállalnak felelősséget, ám a zenében ez nincs így. Szerintem a színpadon teljesen egyenrangúak a férfiakkal. Másrészt azt sem tudnám megmondani, hogy ezt vagy azt a dalt vajon nő szerezte-e.

Bódis Kriszta: Az irodalomkutatásnak van olyan ága, amely a szöveget visszafejtve próbálja kideríteni, ki írta azt, ám engem nem ez izgat. Az már sokkal fontosabb, ha valaki vállalja, hogy női aspektusból ír, mintegy felszínesíti a női tapasztalattal a nagyrész férfiak dominálta irodalmat. Tulajdonképpen ennek a megközelítésnek a lenyomata az Éjszakai állatkert című kötet, amiben női írók elbeszéléseit gyűjtöttük össze.

Gerendás Péter: Zeneszerzőként én nem szerzek direkt férfi- vagy női számokat. Koncz Zsuzsától Katona Kláriig sok nővel dolgoztam együtt, Friderikának például egy egész lemezt írtam, de ugyanazt tettem, amit mindig: leültem a zongorához vagy elővettem a gitárt, és próbáltam ihletett állapotba kerülni. Az viszont biztos, hogy a női karrier sok lemondással jár. Janis Joplint például ezrek ünnepelték a színpadon, viszont magányosan ment a szállodai szobájába esténként.

Bódis Kriszta: Mert kilépett a sémákból. Semmi nem segíti ugyanis a nőket abban, hogy harmonizálni tudják hagyományos szerepeiket a férfiasabbnak tartott alkotói szereppel. Inkább az van, hogy egy nő előbb szakadjon meg a palacsintasütőnél, aztán, ha akarja, írhat egy gyönyörű regényt.

Gerendás Péter: Egyszer a Krisztánál jártam, éppen bundás kenyeret sütött, és olyan furcsa volt látni az alkotóművészt az olaj sercegése közepette.

Bódis Kriszta: Mellesleg épp a marginális helyzet rokonítja a női irodalmat és a kisebbségi irodalmat. Mindkettő fontos üzenetet hordoz: hogy a világ velük együtt kerek. A különbözőség érték. Színesek vagyunk.

Gerendás Péter: A zenében ugyanígy van.

Bódis Kriszta: Szerintem az irodalom akkor él, ha frissül.

Magazin: Egyébként sikerült a bundás kenyér?

Bódis Kriszta: Ez kérdés? Még szép.

Bódis Kriszta

Született: 1967-ben

Foglalkozása: Az ELTE esztétika–pszichológia szakán végzett. Versekkel jelentkezett először, Kemény vaj című regénye 2003-ban jelent meg, amelyet három év múlva követett az Artista. Dolgozott a tévének, készített dokumentumfilmeket, a Romanui Krisz című filmjéért a Dialektus Fesztivál fődíját kapta.

Heti ajánlata:

Heinrich Böll: Egy bohóc nézetei

Hans Schnier, a könyv hőse képtelen elfogadni az erkölcsi normákat. Dúsgazdag bányatulajdonos fiaként felcsap bohócnak, és vállalja a lecsúszást is.

Éjszakai állatkert

Irodalmunk első átfogó antológiája a női szexualitásról. Harminchárom szerző ötvenhat műben ír vágyról, szenvedélyről, intimitásról, testiségről.

Dosztojevszkij: Megalázottak és megszomorítottak

Valkovszkij herceg jószágigazgatójának lánya, Natalja és a herceg fia, Alekszej között szenvedélyes szerelem szövődik. Ám Natalja se nem gazdag, se nem előkelő, Alekszejnek a gazdag gróf lányát, Katyerina Fedorovnát kell feleségül vennie, hogy pénzt vigyen az elszegényedett hercegi famíliába.

Gerendás Péter

Született: 1956. április 13.

Foglalkozása: A dél-amerikai népzenét játszó Los Pachungosban kezdett zenélni, majd megalakította saját együttesét, a Lámát. Turnézott Zoránnal és az LGT-vel, egy ideig Norvégiában játszott. Első lemeze 1992-ben jelent meg, amit majdnem egy tucat követett. Írt dalokat Zoránnak és Koncz Zsuzsának, Friderikának egy egész lemezt készített. Tavaly a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

Heti ajánlata:

Janis Joplin’s Greatest Hits

Válogatás a 27 évesen elhunyt blues-, rockénekesnő dalaiból, melyek a mai napig meghatározó darabjai az említett két műfaj történetének.

Michael Jackson: This is it

Az énekes a halála előtt ötven koncertet adott volna Londonban. A próbákat és Michael Jackson színfalak mögötti életét egy stáb folyamatosan rögzítette.

William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja

Charles Strickland, a műveletlen tőzsdés 40 éves korában rövidke levelet ír feleségének, melyben közli, hogy örökre elhagyja. A szerző utána megy, hogy viszszahozza, ám felfedezi a józan polgárok számára hihetetlen valóságot: a férfi azért hagyta el biztos megélhetését, kényelmes életét, hogy festő lehessen.