Ha 1933-ban azt mondták volna a politikusoknak és közgazdászoknak, hogy 80 évig nem lesz ilyen válság, mindenki ujjongott volna. Most meg mindenki sír, mert közben a közgazdászok elhitték, hogy ellenőrizni tudják a folyamatokat és a világot. "A gazdasági depresszió megelőzésének problémáját végleg megoldottuk", jelentette ki Robert Lucas, a University of Chicago professzora 2003-ban. Most ez az önbizalom semmivé foszlott. Sokan írtak erről, pl. a Nobel-díjas Paul Krugman a New York Timesban. A gazdaságnál már csak a közgazdaságtan van nagyobb válságban, de ez persze nem vigasztalja azokat, akik munka nélkül maradtak, vagy elvesztették a vagyonukat.

A jegybankok döntéseit megalapozó közgazdasági elméletek is alapjaikban inogtak meg, de azért még sokáig ezek szellemében fogják meghozni döntéseiket. Ma már tudjuk: ez próba szerencse játék, nem több. A tanulság az, hogy a múlt tapasztalataival nem lehet feltétlenül szabályozni a jövőt. Ha megakadályozzuk egy olyan jelenség jövőbeli kialakulását, ami a múltban gondot okozott, egyúttal lerakjuk egy másik probléma alapjait. A közgazdászok ne legyenek önhittek, csak annyira képesek szabályozni a gazdaságot, mint a pszichológusok a szerelmet. A befolyásolásra képesek, de kis eséllyel találják el a következményeket.

Annak esélye, hogy újra ugyanúgy tör ki egy válság, hogy Amerikában újra tömegesen pénzt adnak azoknak, akik nem tudják visszafizetni, nulla. S most éppen nem is adnak senkinek pénzt a bankok sehol a világon. A gondunk ma éppen az, hogy az sem kap pénzt, aki vissza tudná fizetni. Éppen ezért ezt szabályozni nem érdemes, sőt épp az ellenkezőjét szeretnék mindenhol. Azon dolgoznak minden eszközzel, ingyenpénzzel, a pénzkínálat bővítésével, hogy a bankok adjanak hitelt.

Nálunk a lakosság eladósodottsága a rendelkezésre álló GDP-hez viszonyítva 56 százalék, Nyugat-Európában több helyen több mint 100 százalék. Ez nem okoz feltétlenül gondokat. Nálunk se lett volna baj, ha nem tör ki a válság, s nem tűnik el a pénz a piacról.

A jegybank most az eső után kapná elő a köpönyeget, de közben már a hitel-Szahara közepén szomjazunk, és semmi esély rá, hogy a hiteleső újra esni kezdjen. Értem én, jobb lenne, ha nem szorulnánk rá a külföld finanszírozására, és a lakosság nem lenne ennyire kitéve az árfolyamkockázatnak, de ennek olyasféle korlátozása, amilyet a jegybank meghirdetett, nem lehetséges, mert súlyosabbak lesznek a következményei, mint amit esetleg nyerhetünk vele. Tudom, felelőtlennek tartják az embereket és úgy gondolják, a kormányzat majd vállalja a felelősséget helyettük, de ez nem megy.

Amikor lesz hitelkínálat, de a felelőtlenek nem kaphatnak pénzt, a bankok majd megtalálják a módját, hogy külföldi leányaikon keresztül folyósítsák az itthon nem engedélyezett hiteleket. Külföldi hitelügynökök tömegei jelennek majd meg, és azok a "felelőtlenek", akik 250 százalékos THM-mel felvették a hiteleket, tőlük is felveszik majd.

Ha meg ezt is megakadályozzuk, akkor a nagyobb értékű termékek piaca megreked a mai alacsony szinten, és a lakáspiac lesz a legrosszabb helyzetben. Az árak a mai szinten stagnálhatnak, sőt hitel híján még esésre is számítani lehet, mert 6 millió hitelből a többség nem tud 12 milliósnál drágább lakást venni, így a tömeglakások ára ehhez a szinthez tendál. Az új építésű lakások piaca befagy, mert a létrehozási érték magasabb lesz, mint a hitellel elérhető legnagyobb összeg. A lakosság kezében lévő hatalmas ingatlan vagyon pedig kevesebb mobilizálható tőkét jelent, ha kevesebb jelzáloghitelt kapnak rá, ez pedig csökkenti a gazdaság növekedési lehetőségeit. De olyan következményekre is számíthatunk, ami még nem is jut eszünkbe.

A képet színezi a magyar adóelkerülési gyakorlat is. Az embereknek többnyire nem akkora a jövedelmük, amekkorát az APEH felé bevallanak. És itt ne csak a feketejövedelmekre gondoljunk. Ott van például az eva. Hiába van valaki minimálbérre bejelentve, ha van évi 25 milliója evából, és valójában gazdag ember. Nálunk csak egy nagyon komoly pozitív és negatív adóslista lenne működőképes. Úgyis szeretjük a bürokráciát, kevesen is vagyunk, ezért elég könnyű ilyet csinálni, csak az ombudsmant kéne valakinek lefognia.

Lehet azért a jegybank hitelmegszorító javaslatainak egy komoly pozitív következménye: az emberek a saját bőrükön tapasztalhatják, hogy mit is kell piac-, kapitalizmus- és globalizációellenességen érteni, mire kell gondoljanak, amikor ezeket a maszlagokat hallják a politikusoktól. A piackorlátozás például azt jelenti, hogy nem vehetnek fel annyi hitelt, amennyinek a visszafizetését lehetségesnek tartják, és így nem vehetik meg azt autót vagy lakást, amiről úgy gondolják, hogy megengedhetnék maguknak. Amikor a Pécsi Vízművet foglalja el az antiglobalizációs hevület, még mindenki tapsikol, de amikor nem vehet fel hitelt, az már nem esik jól. Pedig ezek bizonyos szempontból ugyanannak az éremnek a különböző oldalai. Reméljük, Simor akciója egy kicsit észhez téríti a lakosságot, és átgondolják, vajon tényleg a multi-, globalizáció- és piacellenes ideológiák mutatják-e a valódi megoldásokat.

A devizahitel korlátozása nagyon lájtos kezdet, de ha ezen az úton végigmegyünk, akkor cifra dolgokra kell felkészülni. Ma persze úgy gondoljuk, hogy az ilyen ideológiákkal a gyarmatosító multik veszítenek a legtöbbet, de a végén kiderül, ők észre sem veszik, a mi életünk pedig alapjaiban változik meg.

A vicces az egészben az, hogy az ötlet nem a Jobbiktól jött, hanem a szabadpiac legelkötelezettebb hívétől, a jegybankelnöktől. De ettől még nagyon rossz ötlet.

A szerző vállalkozó