A szerző országgyűlési képviselő (SZDSZ)

Mindebben nekünk, akik a magyar liberálisok pártját működtettük évekig, van felelősségünk bőven, hiába nem vagyunk másfél éve kormányon. Amiként - ha eltérő módon is -, de persze felelős ama ellenzék is, amely minden pozitív változást reflexből és sokszor nemtelen módon obstruált. (Nemtelenül, mert tudta, hogy racionális, az ország javát szolgáló intézkedésekről van szó, ám pillanatnyi érdekeivel nem voltak szinkronban, ezért akadályozta meg - ez igaz az egészségügyi reform egy részétől az önkormányzati reformig sok mindenre.)

Ha úgy tetszik, a szabad demokraták megkapták méltó büntetésüket, mára szomorújáték lett az egykor dicső pártból.

Ebben sokunknak, így nekem is személyes felelősségem van - nem véletlenül léptem hátra, és mondtam le minden választott tisztségemről. Az okok, a hibák analízise nyilván megkerülhetetlen. Magam most ebbe mégse mennék bele, nem csupán azért, mert megtették ezt már oly sokan, hanem azért sem, mert az - akarva-akaratlanul - önigazolásként hathatna, amit kerülni szeretnék. Annyi azért önkritikusan megjegyeznék, hogy visszatekintve munkánk egyfajta erőltetett felvilágosult abszolutizmusnak tűnhetett: a hagyományok, a kooperációs partnerek figyelmen kívül hagyása, a reformok akarása (közjó érdekében) mindenekfelett.

Nincs persze új a nap alatt: "A parlamentarizmus mintha meghazudtolná önmagát, lealacsonyodott, játékszerré vált. Folytonos vívódás, kétely a társadalom minden rétegében, s a reformátorok most is megkapják a feszületet... És hiába minden, minden remény, lelkünkben felzúg a kétség hangja: Haladunk? Vajon haladunk-e?" - írta száztíz éve Ady a Debreczeni Hírlap hasábjain.

S bár most újra nem a magyar liberalizmusnak, hanem a magyar ugarnak látszik reneszánsza lenni, magam az előbbit dicsérném, óvnám az alábbiakban.

Milton, Locke, Humboldt eszméinek átörökítését Kossuthtól Aranyon át Eötvösig a legnagyobbak kezdték meghonosítani Magyarországon. Akik képesek voltak nyugati, liberális szemmel nézni az ország problémáira, azok felvilágosult hazafiként mindig a legjobb receptet ajánlották. Így volt ez a demokratikus ellenzékkel is - amelyből a Szabad Demokraták Szövetsége kinőtte magát.

Kis János, Szabó Miklós, Litván György, Kőszeg Ferenc, Petri György, Solt Ottilia, Eörsi István, Demszky Gábor, Magyar Bálint és a többiek akkor keresték nem csupán a demokratikus normák, az emberi jogok, de az európai modernizáció útját, amikor az még álomnak és unikumnak számított idehaza. Ez akkor is így van, ha joggal vethető fel, hogy az ellenzék és a későbbi SZDSZ prominenseinek liberalizmusértelmezése olykor messze volt a mainstream liberális eszmeáramlatoktól, s jóval közelebb, mondjuk, Jászihoz.

Ez azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy Magyarország nyugati értékorientációjának legfontosabb inspirátorai legyenek. S tegyük hozzá: e nyugatias értékkeresés közjogi alapjainak a lerakása pedig elsősorban a szintén liberális Tölgyessy Péter érdeme.

Ma, amikor visszatérő érzésünk, hogy "minden egész eltörött", érdemes jólesően megállapítani, hogy ha más nem is, minimális fogódzók azért akadnak: országunk az Európai Unió, a NATO tagja, sok tettben és fejben mutatkozik már a felvilágosult, modern, nyugati polgári értékminta. E folyamat motorjai - s ennél hazafiasabb cselekedetet nehezen tudok elképzelni - a magyar liberálisok voltak. Sokszor nem egyedül, sokszor sután, sokszor pedig ellenszélben, sokszor le-lefulladva, de mégiscsak a motorjai voltak mindannak, ami az ország számára kívánatos irányba mutat.

A tengernyi hiba, a következetlenségek, máskor a túlzott konokság, az elvtelenség, a rossz kompromisszumok elismerése mellett azért is fontos ezt ma fejben tartanunk, mert ha a liberalizmus pártszerű képviselete jelenleg halódik is Magyarországon, mi liberálisok nem vagyunk kevesen, s értékeink mit sem vesztettek fényükből. A kétségeket, a nehézségeket ismerve is egyetérthetünk Martin József Péternek a júliusi Beszélőben megfogalmazott gondolataival: "(...)

Megítélésem szerint a kényszerek mégis a liberális politika fennmaradásának irányába hatnak. Koherens, jól kimunkált programok és hiteles politikusok kellenek ahhoz, hogy a liberálisok megtörjék a társadalmi ellenállást. Pontosabban: meggyőzzék a lakosság egyes rétegeit arról, hogy a versenyképes és élhető Magyarország érdekében a liberalizmust, a gazdasági és egyéni szabadság politikáját nem lenne szabad eltemetni. Hogy aztán a liberális politikát mely pártok vagy formációk tűzik zászlajukra, az tulajdonképpen másodlagos."

Most azonban ennél is relevánsabbnak látom, hogy a liberális polgárok a szabadság kis köreinek sokaságát megóva vigyázzák a szabadság eszményeit.

Mert valóban az viszi előbbre az országot (de fogalmazzunk szerényebben: a mind borzalmasabb közélet ellenére az óvja meg a nyugatosodás kiteljesítésének lehetőségét), ha az oktatásban, a munkahelyeinken, a közösségi, helyi döntésekben mértékadó és erős marad a liberális gondolat. Ez segíthet a szegregáció megakadályozásában, ez segíthet az állami hegemóniával szembeni kétely felébresztésében, ez segíthet a paternalista elvekkel szembeni kritikai attitűd megérlelésében. S - teszem hozzá némi melankóliával, hiszen e kérdésekben, bármennyire szerettük volna, belső vitáink miatt mi sem jutottunk előre - ez adhat racionális és modern utat a mélyszegénységből való kitörésre.

A megerősödött szabadelvű civil társadalom segíthet megtartani a polgári demokrácia ethoszát, s abból kisarjadva nőhet majd fel egy új liberális párt egyszer, ha lesz rá igény és lesz elég polgár, akinek kedve és akarata van a józan ész és a tolerancia szövetségét megtestesíteni egy kompromiszszumoktól mentes, átlátható működésű liberális pártban.

Ám minden jóakaratú szerveződés ellenére úgy vélem, talán odébb van még a pártszervezés kora. Most a legfontosabb annak a megértése, hogy nem a liberalizmust ütötték ki (mint azt sokan láttatni szeretnék), hanem a liberális pártot. Ennek tanulságait mi, akik e párt sikereit és kudarcait, jó és rossz politikáját műveltük, mély önkritikával, másoknak esetleg a kívülálló érdeklődésével mérlegelhetik.

A liberalizmusra éppen hogy kiáltó szükség mutatkozik, hogy gyermekeink előítéletek, hamis látszatok által megkötött ország helyett modern, nyitott, befogadó és barátságos Magyarországot tudhassanak magukénak.

Van mit helyrehoznunk, és van mit megóvnunk a következő években - erős ellenszélben. Egy régi liberálissal, Jókaival szólva: Készüljünk komolyan, nagyszerűen!