Szomorú tanulsága Bauer Tamás cikkének (Ki a hibás?, június 24.), hogy leszereplésük előzményeit tekintve nem az eszement testületi döntéseket, hanem (majdnem) mindenért a szocikat teszi felelőssé Medgyessytől Gyurcsányon át, Zuschlagig. A tény viszont az, hogy nem egy "minden eddiginél igazságosabb Magyarországot" ünneplő tömeg, hanem milliónyi feldühített választó küldte el a liberális pártot a "pi"...ros-fehér csíkos zászlók árnyékéba önkritikát gyakorolni. A hazai kamatkapitalizmus világában - ahol Jesse Jacksont idézve "már nem a golyó és a kötél járja, hanem a Világbank és az IMF" - különösen időszerű mindkét koalíciós párt szembesítése eszméik és gyakorlatuk súlyos ellentmondásaival.

MSZP - újra - ébresztő! (június 30.) - kiáltja Tabajdi Csaba, de ennél többre nem vállalkozik. Jut eszembe: 1989 októberében úgy szavaztunk az MSZP megalakítására, hogy (gondolom) mindketten tudtuk, a szociális piacgazdaság gátlástalanul ismételgetett célkitűzése politikai vágyálom csupán. És nem csak nálunk! Az akkor idézett svéd modell, az ottani szociáldemokrata párt kifinomult közellátási és biztonsági rendszere már éppen elsüllyedt a költségvetési deficitek tengerében, amikor mi lelkesen programosítottuk a teljesíthetetlent, a jóléti rendszerváltás bizarr ötletéről már nem is beszélve. Az MSZP máig ható eredendő bűne az az illúzió, hogy mindez egy generáción belül megvalósítható vállalás.

Valóban itt az idő, de ébredés után nem folytatni, hanem elölről kell elkezdeni mindent. De nem úgy, ahogy derék milliárdosaink - igazságosságot mímelve - a "monetáris maszlagot" fiskális megszorításokkal kezelgetik. Júniusban kétmillió szocialista szimpatizáns opponálta a középutas, polgári pártra vonatkozó elnöki nézeteket. Mi a biztos vereség titka, ha nem ez a modernkedő szoclib világlátás?

Dr. Benyó János

Budapest