Az egyetlen, amit sikerként lehet elkönyvelni - némi öncsalás árán - Netanjahu izraeli miniszterelnök kiállása az önálló és független palesztin állam mellett.

Onnan nézve, hogy az izraeli politika centrumától messze jobbra álló Netanjahu eddig mereven elzárkózott a nemzetek egész közössége által felkarolt "két állam" (egy zsidó és egy palesztinai arab) eszméjétől, valóban van előrelépés - de voltaképp az égadta világon semmi sem történt. Az izraeli jobboldal előző két miniszterelnöke, Saron és Olmert már elkötelezte magát a két állam mellett, ilyenformán Netanjahu csak besorolt eszmetársai mellé. Másrészt, Obama a lehető leghatározottabban letette a voksát a palesztin államiság mellett, más szóval ha ezzel verbálisan szembemegy, Netanjahu konfliktust kockáztat az Egyesült Államokkal. Ami nincs szándékában.

Az a "befogadó" beszéd, amelyet Netanjahu a jeruzsálemi Bar Ilan egyetemen elmondott, fogadtatására nézve arra a ravasz bank- vagy biztosítási szerződés szövegére emlékeztet, amelyből az ügyfél csak a vastag betűkkel szedett sorokat olvassa el, holott idővel kiderül, hogy az apró betűkben van a lényeg. A kormányfő azt mondta, legyen palesztin állam. És azt is mondta: hajlandó előfeltételek nélkül tárgyalni a palesztinokkal.

Hurrá! De jöttek az "apróbetűs" részek. A tényleges előfeltételek. Netanjahu értésre adta, hogy Izrael továbbra is ellenőrzése alatt kívánja tartani a megszállt területek nagy részét és nem állítja le az ott épülő zsidó telepek nemzetközi jogba ütköző fejlesztését. Értésre adta, hogy az új palesztin államnak a rendőrségen kívül nem lehet fegyveres ereje, hogy a palesztinoknak Izraelt a zsidók nemzeti államaként kell elismerniük, holott Izrael állam lakóinak ötöde palesztin. Leszögezte, hogy a háborúk során elűzött vagy elmenekült palesztinok nem térhetnek vissza egykori otthonaikba.

Végül pedig, hogy Jeruzsálem, ahogyan ma létezik, Izrael fővárosa volt és marad is. Kiderült: Izrael csak akkor hajlandó tárgyalni a "két államról", ha a palesztin hatóság elfogadja ezeket a feltételeket. Netanjahu ajánlata egy területileg nem összefüggő, torz és kicsiny államocskát kínál fel a palesztinoknak, még nagy jóindulat árán is csak erősen korlátozottnak mondható szuverenitással.

Az arab reakció olyan volt, amilyennek elvárni lehetett: ha valakitől azt követelik, hogy ne csak nemzeti álmait, de még azokat a közös pozíciókat is adja fel, amelyek a korábbi izraeli-palesztin tárgyalásokon már lassan körvonalazódtak, az csak harsány nemet mondhat. "Én békét ajánlok, ezek meg..." - játssza a sértődöttet Netanjahu, és Obama sem képes másra, mint hogy afelől nyugtassa magát és a világot: az arab "nem" még nem az utolsó szó.

Netanjahu és Obama nem jutott dűlőre egymással a Fehér Házban