Szlovén tévések jártak a szerkesztőségben. Ugyanaz a tanácstalansággal vegyes kíváncsiság volt a tekintetükben, mint nekem 1991. június 25-én a ljubljanai Cankarjev Dom-ban, ahol bejelentették a kis Szlovénia Jugoszláviától való elszakadását.

Voltak nálunk németek, angolok, franciák, lengyelek és osztrákok, itt járt a BBC és az Al Dzsazíra TV is. Érdekesek lettünk, olyannyira, hogy a nagy világlapok és orgánumok megelőzték az EU-küldöttségeket. A magyar médiatörvényt próbálták értelmezni. Azért ezt, s nem a Költségvetési Tanács lefejezésének nem kevésbé aggasztó vagy a magánnyugdíjpénztárak két-három percben nehezen elmagyarázható államosítását választották, mert a sajtószabadság meglétére, sérülésére vagy hiányára kínosan ügyel a művelt Európa. Jó néhányan itt is az önrendelkezés és a demokrácia garanciáját látják benne. „Kivánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.” Egyik legfontosabb nemzeti dokumentumunk (Mit kiván a magyar nemzet.) megfogalmazói is így kezdték a Tizenkét pontot. 1848-ban.

Melyek a felfokozott világérdeklődés okai? Szembeötlő, hogy a konzervatív angolszász és a mégoly visszafogott német lapok is milyen erős hevülettel ecsetelték a „pusztai Putyin” sajtószabadság (és demokrácia!) elleni támadását. A Fidesz-magot váratlanul érte a nyugati sajtó szőnyegbombázása. Ezt kezdetben ismert módon indokolták: a hazai politikai ellenfelek gerjesztették – a New York Times, a FAZ vagy a Guardian szerkesztőségében? – az indulatokat. Aztán a markáns sajtóvéleményekre Orbánék azzal válaszoltak, hogy a médiatörvénnyel minden rendben van. S úgy gondolták, ahhoz, hogy „leszereljék” az akadékoskodó nemzetközi sajtót, elég lesz, ha Szijjártó Pétert, Orbán egyik bozótharcosát ráeresztik a Reuters-ra, a Hír TV pedig ízekre szedi az Economist képszerkesztési gyakorlatát (a Fideszhű zóna médiájában ezekről az ügyekről egy szó el nem hangzott!). A kormányzati reagálás a soros elnökség átvételének napján a teljesen érthetetlen, durcás sikoltásba torkollt. „Kikérem magamnak!” – kiáltotta a Fidesz-kommunikációért felelős államtitkár.

De mit?

Azt, amit immáron Fellegi Tamás is elismert. A csapnivalóan amatőr kommunikációt, amivel egy stikában eszkábált médiatörvény lenyeletését próbálták levezényelni. És aminek a világsajtó a jelek szerint nem dőlt be.

A médiatörvényt, melyben a kormány a kíméletlen szigorral a nyilvánossággal szembeni bizalmatlanságot deklarálja, a sajtó világában szokásos uborkaszezon első napján tetették a Jézuskával a karácsonyfa alá. Van ebben valami mérhetetlen cinizmus. Mire számítottak? Az ünnep alatt, amikor mindenki mással van elfoglalva, gyorsan levonul a vihar, jön a január, lehet puccolni az EU-elnökség átvételével, mehetünk tovább. Aztán minden másképp alakult.

A soros elnökség átvételének napján az orbáni adminisztráció már félóránként mást mondott a putyinizálódással és az egypárti törekvésekkel azonosított médiatörvényről. Először elhangzik, hogy semmiképp sem változtatnak rajta, mert európai (Fidesz-nyelven: úgy jó, ahogy van). Aztán mégis: ha az Európai Bizottság úgy gondolja, éppen módosíthatják. Végül az itthon megszokott pökhendiséggel hozzácsapják: de persze csak akkor, ha más európai tagállamokban is megtörténik. Mindez erősen hasonlít a nagykőrösi lóvásár jeleneteire, amikor a lókupec gipsszel keni ki az erőtlen gebe szuvas és sárga fogát. Így csinál a virsliből paripát. A soros elnökség átvételének napján a nyugati sajtó riadtan döbbent rá arra, hogy az „egységesülő” EU-t egy olyan ország kormánya jeleníti meg a világ előtt, amelynek politikája az izolációra épül, és hatalomra jutásában szerepet játszottak a Nyugat-ellenes hangulatok is („Európán kívül is van élet”, by Orbán.) Hogy a január elsején hatályba lépett médiatörvényt az EU-elnökség idejére jegelték, s a levadászás csak annak elmúltával kezdődhet, erősítette a nyugati sajtóérdeklődést. Melyet tovább színeztek a horvátok azzal, hogy milyen jól emlékeznek a tudjmani nacionalista és egypárti évekre (háború lett belőle), illetve az a szép török vélekedés, hogy ha valahol támadás éri a sajtószabadságot, az mindnyájunknak fáj.

Nem lehet kétségünk afelől, hogy az uborkaszezon és a soros elnökség elmúltával hazautaznak a forgatócsoportok. A gyalázatos médiatörvény itthoni erős politikai ellenfél híján működésbe lép, hosszú „tartalomfelügyeleti” időszak előtt állunk. Nem leszünk minden nap téma a lapok címoldalán, a lóvásár véget ér.

Ezzel együtt nagyon jó volt az, hogy vágóképek lehettünk a BBC és mások összefoglalóiban. Nem voltunk egyedül.

("rendezői" változat, a Népszabadságban 2011. január 11-én megjelent újságcikk bővített, linkekkel ellátott változata - rl)

és egy régi videoösszeállítás