Az alábbi történet a neveket is beleértve kitalált, a valósággal való minden egyezés a véletlen műve, azokért felelősséget nem vállalok.

*

A Nagy Kirúgó kiszállt koromfekete szolgálati Audijából, ráérős léptekkel indult a tett színhelyére. A stúdió, ahová az aznapi kivégzendőket berendelték, a hosszú folyosórendszer végén volt. Egy üvegfallal körülölelt placcon megállt, végigsimított  kifogástalan Armani-öltönyén, elhessegette mattfekete cípőjéről az illetéktelen pihéket, s kényelmes léptekkel elindult a humánerőforrás főosztályvezető irodája felé. A Nagy Kirúgó és a főosztályvezető kezet fogott, s együtt indultak a kis tárgyalóba. Amelynek előterében felsorakoztak az aznapi áldozatok.

- Hát te? - kérdezte meglepődve a Nagy Kirúgó, amikor a sarkon összetalálkozott az ismert újságíróval, vitriolos hangvételű tárcák és jegyzetek szerzőjével, kit jól ismert abból az időszakból, amikor még nem volt Nagy Kirúgó. Egyszerű szerkesztő volt csupán a Hatalom Lélegzete nevű lapnál, hol a jegyzetíró riportok és tudósítások írásával vétette magát észre. Mindketten jól ismerték a kollektivizmus logikáját. Evickéltek együtt, ittak, ha inni kellett, túlóráztak váratlan események idején, emberileg sem volt köztük soha semmi gond. A Nagy Kirúgót akkoriban máshogy hívták. Általában Unalmasnak Tetsző, Nem Különösebben Tehetséges Firkászként tartották számon, s a szorgos-dolgos hétköznapokon egyszerűen csak Bélaként nevezték.

- Adj egy kis színest, Bélám - szóltak neki lapzárta előtt nem sokkal, s Béla ilyenkor nem túl nagy meggyőződéssel, ellenben minden feltűnés nélkül igénybe vette Árminka (született Retteghy Szerencsés Ármin) tollforgatói tálentumát. Így, ketten mindig időre leszállították a rovatnak szignált feladatot, s mentek tovább.

Történt, mert a vad időkben is történtek a dolgok, hogy Béla formás neje ücsörgött csak otthon, s élte a szépasszonyok nem túl izgalmas életét, amikor egyszer a férj arra kérte Retteghy kollégát, ugorna fel a lakásukra, s hozná be a középső polcról azt a kéziratot, melyet otthon felejtett. Hozzátette még, hogy a kolléga ne haragudjon a küldönc-szerepért, nem tud mit tenni, súlyosan komoly értekezletre kell mennie.

Árminka, aki nem volt konfliktusos alkat, szívélyesen eleget tett a rovatvezető kérésének. Ott is ragadt az unatkozó asszonykánál, épp csak annyi időre, amire Béla nejének szüksége volt ahhoz, hogy magányát oldani tudja.

Ment aztán Ármin máskor és többször is, amikor csak tehette, mert komolyan vette a magányoldást. Béla elvtárs közben dolgozott, nem egyszer vidéki kiküldetésen járt.

Jó idő elteltével Béla leveleket talált az asszony holmija közt, s arra az erős dohányillatra is fölfigyelt, mely az asszonyt körüllengte. Jó újságíró volt, nem akart rögtön messzemenő következtetéseket levonni, több forrásból tájékozódott. Mígnem csalhatatlan jeleit nem találta annak, hogy az asszony csalja.

Elszomorodott nagyon a Béla, lógatta az orrát, nehezen vidult, olykor még a Kis Büdösbe is betért, hogy enyhítsen fájdalmán. Egyszer Ármin társaságában kanalazta a Jókai-bablevest, hozzá könnyű fehér fröccsöt kortyolt, és testes kenyércsücskökkel nyomta le torkán a falatot.

- Mondok neked valamit bizalmasan - kezdte a beszélgetést. - De csak veled osztom meg, rég együtt dolgozunk, szeretném, ha tudnád.

- Mondd csak, Bélám, nyugodtan, látom, hogy valami nyomja a lelked - felelte Ármin, s tartott kissé attól, hogy a titkos románc részleteivel lesz kénytelen szembesülni.

- Azt hiszem, megcsal a feleségem - mondta Béla, akiről ekkor még nem lehetett tudni, hogy egyszer a történelem jövőbéli titkos pontján korlátlan hatalommal rendelkező Nagy Kirúgó lesz belőle.

- Miből gondolod, kérlek? - tette föl a kérdést modorosan Ármin, s idióta képet vágott az egészhez. - Ismerem a kedves nejed, makulátlan asszony, szerintem nincs okod a féltékenységedre.

- Szó nincs féltékenységről - folytatta Béla -, több jel láttán jutottam erre a következtetésre.

- Szerintem tévedsz - suttogta a szerelmi háromszög csücskében bablevest szürcsölő Retteghy Ármin. - Éva asszony hűségéhez nem férhet kétség. Tűzbe merném érte tenni a kezem...

- Ezt komolyan gondolod? - kérdezte meghökkenten a rovatvezető.

- Béla! - kiáltotta boldogan a jóllakott zsurnaliszta. - A te nejed lenne az utolsó, aki megcsal téged. Hagyd ezt abba, biztos vagyok benne, hogy képzelődsz, semmi alapja a gyanúsításnak.

Itt megszakítjuk a fülledt történetet, odaugrunk az időben, amikor Retteghy kolléga viselt dolgai a napnál világosabban feltárultak Béla előtt. A rendszerváltás zűrzavarában mindketten máshol kezdték sütögetni a pecsenyéjüket. Retteghy beállt a liberális kompániák zászlai alá, gyakran lehetett hallani a nevét, élt, mint hal a vízben, Éva asszony messze járt, Béla kiadta az útját, s remegő szájjal figyelte, mi minden meg tud történni azzal a kollégájával, aki bebújt a paplanja alá, s tovább nem részletezendő gaztetteket hajtott végre élete addigi legszebb asszonyán.

Nem kell azon csodálkozni, hogy Béla barátunk tendenciózusan az ellenoldalon építette ki állásait. A második világháború előtti idők kuszált eszmevilágával téblábolva lett az Antall-kormány idején Főnök egy lapnál, aztán annak megszűnése után egy másiknál. Amikor azt is bezárták, ő mindig talpon maradt, s odébbállt. Szerencsecsillagja Hornék alatt leáldozott, de aztán jöttek az ő emberei, s újra megkapta hálás főnökeitől a falatkákat. És sorra szüntethette meg azokat a helyeket, amelyeket más olyan jól megszüntetni soha nem lett volna képes.

Béla tendenciózusan konzervatív megszüntető képességének köszönhette azt is, hogy a rádiónál és a tévénél is igénybe kezdték venni szolgálatait. De amikor erre sor került, Béla fél méterrel nagyobb volt, az autóiban egyre nagyobb lett a tank, szavait pedig egyszerre több titkárnő és személyi titkár leste. A Nagy Kirúgó szívesen tartott olyan fejtágító félórákat, amelyeken a 'szemét liberális bagázs' hagyományos és családi erkölcsöt félresöprő technikájáról mondott véleményt. Majd általában kirúgta azokat, akikről úgy tudta, hogy közük lehet ahhoz a gyűlölt oldalhoz, amelyen Éva asszony egykori lovagja is helyet foglalt.

Így, az idő által sodortatva hangzik el az a kérdés az üvegfolyosón, melyet már jeleztem:

- Hát te?

- A lányomért jöttem - mondta Retteghy, s zavartan kezet fogott a Nagy Kirúgóval, a Családi erkölcs szentsége című államilag támogatott oratórium írójával, minden létező és elképzelt konzervativizmus feltétlen és odaadó hívével.

- Nem is tudtam, hogy a lányod itt dolgoz... - mondta a Nagy Kirúgó.

- ...dolgozott - fejezte be helyette a mondatot Árminka.

- Sajnálom - mondta az az ember, aki úgy rúgta ki a hölgyet, hogy még ezt sem tudta róla.

- Én is - mondta Retteghy, majd sietve távozott.