Hatszáz millió forintért vettek új autókat a minisztereknek és államtitkáraiknak a kedves adófizetők, éspedig azért, mert az állami vezetőket „régi, többéves járművek szolgálták ki, amelyek sokszor lerobbantak.” A hivatalos indoklás szerint „olcsóbb új kocsikat venni, mint a meghibásodott járműket állandóan javítgatni”.

Az adófizetők nevében kijelentem: teljesen egyetértek a példaértékű állami takarékossággal. Magam is tudom, milyen kellemetlen régi, többéves autóval járni, amelyben állandóan olajat kell cserélni, ráz a kormány, mint a rosseb, kiég a jobboldali izzó, a téligumi kopásáról most ne is szóljunk. Milyen kínos tud lenni, amikor az embert cserben hagyja a „régi, többéves jármű”. Képzeljük el Matolcsy György gazdasági minisztert, amint épp utazik Záhonyból Vásárosnamény felé, ám egyszer csak a régi, többéves Audi A6-os lerobban. A gazdasági miniszter stopolni kényszerül. Ezt azért nem kívánhatják az adófizetők.

Komolyra fordítva a szót: egy frászt új autót ezeknek! A magam részéről régi, többéves lovakat vennék nekik, a magyar úgyis lovas nemzet. A hazai útviszonyokat ismerve egy rendes hátasló sokkal megbízhatóbb, mint a koszos Superb. Fazekas Sándor agrárminiszter régi, több (azaz: 3) éves Lexus HS19-esének árából kitelne például egy kisebbfajta ménes.

A ló mellé szerszámot is rendszeresítenék az állami vezetőknek. A miniszteri szett fontos része lenne az íj, mellyel – a visszamenőleges hatályú törvénykezésre föltéve a koronát – hátrafelé is tudnának nyilazni. Lóhátról könnyebben le lehetne vadászni a vad, úri tatárok érdekeit képviselő Gyurcsány Ferencet, a katonaság lelkét (és többek közt a nyelvet) reparáló Schmitt Pál is délceg huszárként mutatkozhatna meg, amint hóna alatt tárogatóval végigsöpörne Apajpusztán.

Mindezt azért javaslom, mert ez a „régi, többéves járműveken” utazó társaság minden fillér elhullajtását véreresre sírt, könnyes szemekkel óbégatta végig az elmúlt évtizedben, s amikor a gonosz Aranyhorda 300 forint vizitdíj befizetésére próbálta rávenni a letelepedésbe belefeledkező magyarságot, előkapta a kancsukát, s úgy csattogott, hogy az elhallatszott egészen Levédiáig. Mikor aztán sikerült elzavarniuk Batu kánékat, melldöngetve kezdték mérsékelni (mások) kétmillió forint fölötti fizetését. Aztán pedig lókupec módjára kezdték számolgatni a vásárban szerzett gebe (az ország) gipszelt fogait.

Azt is látjuk, mennyire szeretnek történelmi díszletek előtt puccolni. Legutóbb a Vitézi rendekbe tömörülő elitünk egyes tagjaitól azt hallhattuk, hogy amit tesznek, István király óta senki meg nem merte cselekedni. Egyes kormánytisztviselők már a vízen járás képességét is elsajátították. Kérdem én: minek ahhoz autó?

Lovat alájuk, némelyek alá pedig szamarat, csökönyöst, nagyfülűt! Lássuk teljes valóságában azt a történelmi tablót, amelyet évek óta rajzolgatnak. Járjanak elől személyes példával: ugrassanak, vágjanak át a mocsáron, s vegyék olyan hetykén az akadályokat, miként ellenfeleiket kezelik.

Ha indulnának a Nemzeti Vágtán, Isten bizony nekik szurkolnék.