jamborpitbull

jamborpitbull

A leszavazott múlt

Leszavazta a Fidesz-KDNP azt LMP-s törvényjavaslatot, amely az állambiztonsági múlttal kapcsolatos iratok nyilvánosságra hozatalára vonatkozott. Ami azt jelenti, hogy 22 év elmúltával is fedettek maradhatnak a nyilvántartási adatok. És azok, akik vállalták, hogy együttműködnek a "belső reakció elhárításán" fáradozó ügynökökkel.

"Húsz év alatt minden kormányzó politikai erő kivette a részét abban, hogy a magyar társadalomnak hazugságok között kell élnie és nem ismerheti meg múltját" - írja Ungváry Krisztián Hazugságkényszer című írásában az origo-n.

Ugyanez a véleménye Rainer M. Jánosnak, aki a Népszabadságnak nyilatkozott a felháborító - de egyáltalán nem meglepő - parlamenti döntés után. "A Fideszt ugyanaz vezette, mint Antall József kormányát, Horn Gyuláét és másokat. Az első Orbán-kormány sem tett semmit. 1995-ben és a második Gyurcsány-kormány idején (2007-ben) legalább fölmérték, hogy mekkora a megmaradt dokumentáció. Megvolt a szándék is arra, hogy ezt hogyan lehetne demokratikusan, széles körben hozzáférhetővé tenni. De minden kísérlet kudarcba fulladt."(Hiányzó hátlap, a teljes cikk itt olvasható.)

Ezzel a témával foglalkoztunk a héten a Dr. NOL-videosorozatban is. Eörsi László, a levéltáros Varga László és Rainer M. János nyilatkozott.

Az M1 M. Kiss Sándor történészt - és többek között egykori játékostársairól jelentést író olimpiai bajnok futballistát, Novák Dezsőt - szólaltatta meg az ügyben.

Varga László történész arról is beszélt (a Népszabadságban), hogy létezett és ma is létezik a zsarolási adatbank. Ennek illusztrálására azt az 1998-as történetet elevenítette föl, melynek során valakik a választások előtt eljuttatták a külföldi sajtónak Orbán Viktor hatos kartonjának előlapját. Miután ez nem jelent meg sehol, a levéltáros a választások után nyilvánosságra hozta ezt a tényt, azzal együtt, hogy Orbán feleségének dossziéjából kiderül: hiányzik a beszervezést igazoló hátlap. Orbánt tehát nem szervezték be. Meglehet, ez a történet is közrejátszott abban, hogy a Fidesz-KDNP 14 évvel később nemmel szavaz a nyilvánosságra hozatal kérdéséről.

A Varga Lászlóval készült beszélgetés teljes terjedelmében itt hallgatható meg.

Rainer M. János arról is beszélt, amit többen megfejtésként tálaltak. Az egyház állhat a háttérben. A nyilvánosságra hozatal a legtöbbet valószínűleg a Fidesszel pártszövetségben álló KDNP-nek árthatna a legtöbbet. Rainer M. a főpapság álláspontjáról itt nyilatkozott (teljes, vágatlan hangfelvétel):

Az Index nemrég az olykor eléggé szerény tájékozottsággal bíró politikusokat faggatta, Orbán Viktor pedig a Vona Gáborral vívott csörtéjében azt mondta, mindenki nyugodtan kérje ki a saját papírjait. Azt a vádat, hogy azért szavazták volna le az LMP javaslatát, mert a Fidesz-KDNP soraiban még mindig vannak érintettek, visszautasította.

Itt tartunk most. Huszonkét év eltelt. De már nem kell sok idő ahhoz, hogy megtudjuk, kik voltak azok, akik ennyi időn át békésen megbújhattak a történelem szürke zónájában.

2012.03.06 13:03

Ajánlott cikkek

Blogger

jamborpitbull

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.