Szinte látom magam előtt Szollár Domokos szóvivőt, ahogy magabiztos ábrázata nyúlni kezd a döntés hallatán. Hiába volt a sok határozott nyilatkozat arról, hogy a törvény megalkotása során mindenben eleget tettek a taláros testület – feltételezett – óhajának, mégsem sikerült kitalálni, mi fog fájni nekik.

Például az, hogy az emberek nincsenek tisztában a lakásuk értékével, és a törvény nem ad elég segítséget ahhoz, hogy képbe kerüljenek. Ennek persze ellentmond az a több tízezer apróhirdetés, amelyben az eladók elég pontosan megszabják, mennyit kérnek a lakásukért.

Ha elképzelés sincs az ingatlan értékéről, vajon mi alapján köttetnek aztán az adásvételi szerződések? Ott megy az értékbecslés, de ha adót kell vallani, nem megy?

Nehezen érthető.

Azt az indoklást már inkább el tudom fogadni, hogy a törvény túl szűk sávban húzta meg az adóhatóság által tolerálható értéket, amin belül nem büntetik az adófizetőt. Miért is kellene vitáznom a revizorral augusztusban arról, mennyit ért január elsején az ingatlanom? Hisznek majd nekem, ha azt állítom, hogy egy időközben befejezett útfelújítás, vagy a sokat kellemetlenkedő, de már elköltözött szomszédok miatt ért kevesebbet pár hónapja a lakásom, mint most, a vizsgálat idején?

Nem is az a kérdés, hogy hisznek-e nekem. Az, hogy egyáltalán fölmerülhet-e bennük a kétség.

A kimagozott jogszabály erre nem adott választ, legfeljebb az APEH februári ellenőrzési irányelve tehette volna meg azt, de az már tárgytalan.

Az igazi probléma azonban az – és ez az alkotmánybírósági határozat gyökere is –, hogy nincs egységes ingatlankataszter Magyarországon. Vannak adatbázisok, az ingatlan-nyilvántartás rendelkezésre áll, nyilván az önkormányzatok is számba tudják venni a fennhatóságuk alá tartozó ingatlanokat, de olyan adatbázis nincs, ami senkiben nem ébresztene kétségeket.

A gyanakvás forrása lehet a pontatlanság, de szimplán politikai indíttatásból is meg lehet kérdőjelezni az aktuális szempontok alapján összegyűjtött adatok megbízhatóságát. És ez a rákfenéje az egésznek. Soha, ismétlem, soha nem lesz olyan kataszter ebben az országban, amit közmegegyezéssel a magunkénak tudhatnánk. Adhat megbízást bármelyik kormány a teljes körű felmérésre, csak ablakon kidobott pénz lesz a már említett örökös kétségek miatt. Ha pedig nincs kataszter, nem lesz vagyonadó sem.

Az arányos közteherviselés dicsőségére élvezhetik tovább csillogó palotáikat a minimálbérre bejelentett vállalkozók (mert azért jól jöhet az egészségügyi ellátás, ugye), az adózatlan jövedelemből gyarapodó ügyeskedők. Egyedül az ő érdeküket szolgálja az a cirkusz, aminek a vagyonadó apropóján immár hónapok óta kényszerből a nézői vagyunk.