Az egykor fantasztikus banki innováció, a devizaalapú kölcsön mára maga a métely. A tőle való menekülés, az újabb adósmentés pedig egyszerre szükséges és igazságtalan, egyszersmind a politikai rövidlátás tünete. A lakáscélú devizahitelek bedőlése, családok tízezrei otthonának elvesztése társadalmi és gazdasági katasztrófát is jelent egyben. Ezt senki nem kívánja.

Még akkor sem, ha a devizahitelesek – a Matolcsy György vezette jegybank jelentése szerint is – kétszáz forintos frankárfolyamig (vagyis 2010 nyaráig) jobban jártak (értsd: kisebb törlesztőrészletet fizettek), mintha ugyanazt a hitelt forintban vették volna fel. E ma éppen nem túl népszerű, így ritkán hangoztatott tényt azért érdemes leszögezni, mert ebből levezethető, hogy ha valaki már a 200-210 forintos frankárfolyamnál törlesztési nehézségekkel küzdött, akkor nyilvánvalóan több hitelt vett fel, mint amennyit megengedhetett volna magának – igaz, ezért nem csak ezek az adósok felelősek.

A devizaalapú kölcsönt azoknak találták ki, akiknek van pénzük ahhoz, hogy kockáztassanak. Tudott volt ugyanis, hogy ahogy nyerni, úgy bukni is lehet ezeken a kölcsönökön. Alighanem ezt azonban keveseknek magyarázták el (jól), pedig egy perc alatt levezethető, belátható. Azért sem az adós felel, hogy a pénzintézetek tömegesen adtak kölcsön olyanoknak, akikről tudták, hogy csak a nyereséget tudják realizálni, a veszteséget nem képesek finanszírozni.

Ezzel együtt is erősen visszatetsző, amikor Lázár János a devizahitelesektől megszerzett milliárdokkal páváskodó bankárról beszél, miközben ő maga milliárdokat vett fel egy banktól a városának. Vagy amikor Kósa Lajos polgármester hasonló helyzetben hibás termékről beszél, miközben a forint első elszállása a kormányváltás után épp az ő médiaszereplésének köszönhető. A békemenetes CÖF bűncselekményes teóriája és feljelentése pedig nem nevetséges, hanem tragikus.

Arra mindenesetre jó, hogy a bankok maguk lássák be: az adósmentés természeténél fogva mindig a politika fegyvere lesz. Ez a fenyegetettség pedig mostanra elérte azt a szintet, hogy inkább vettek egy mély levegőt, kiszámolták, mennyit kell tartalékolni a leírásokhoz, és maguk ajánlottak megoldást a kormánynak, még mielőtt mondjuk Lázár vagy Matolcsy áll elő saját javaslatával.

Ám, ha azt hiszik, hogy ezzel vége, tévednek. Mert, ha a több százezer devizahitelesnek komoly tartozást engednek el, akkor a szemükbe kell nézniük azoknak is, akik fogukat összeszorítva fizetik a forinthitelüket, vagy már elveszítették az otthonukat – és akkor még nem beszéltünk a devizaalapú autó- és fogyasztási hitelekről, a vállalkozások adósságáról. Utóbbiak talán nem fenyegetnek társadalmi katasztrófával, de szavazatvesztéssel igen, a gazdaságot pedig ugyanúgy visszafogják.

Akad még hiteles bőven ebben az országban, még ha a politikusok között már nem is.