Nekem azért még mindig a hideg futkos a hátamon, ha Gyurcsány Ferenc fölszólít valamire. Nem mondom, ha Baló György Subarujának fölgyújtására szólítana föl, akkor még hitelesnek is tűnne; elhinném, hogy őszinte a szándék, és reményünk van a sikerre. Mégis: ebben az adópolitikai gondolkodásban érzem a lappangó lehetőséget. Ha érzem valamiben, akkor hát ebben. Nagy edzők szokták tanácsolni válságos pillanatokban tanítványaiknak, hogy ne az ellenfél megmozdulásaira figyeljenek, hanem csak csinálják azt, amit a legjobban tudnak. Csak arra koncentráljanak, semmi másra. És miben vagyunk mi a legjobbak? Világklasszisok? Adópolitikai gondolkodásban.

Mi vagyunk az adópolitikai gondolkodás braziljai. A világ más országaiban két-háromszáz év alatt sem születik annyi adópolitikai gondolat, mint amennyi nálunk született az elmúlt huszonöt évben. Az új adópolitikai gondolkodóbajnok pedig vitathatatlanul Orbán Viktor kormánya: még a fél ciklus sem ment le, és már az ötödik adópolitikai irányváltáson vagyunk túl. Vagy a hatodikon. Tudja még valaki számolni? Vajon hány lépésben lett az adóegyszerűsítésből píköbpergyökkettőpluszöt az áfa? Hogy jutottunk el a söralátét méretű adóbevallásból söralátét-különadóig? Hogyan lett egy egykulcsból számzár, retesz, biztonsági lánc?

Ha az adópolitikai gondolatokat tankokra lehetne cserélni, már visszaállíthattuk volna a magyar–japán határt.

Megnyugtató, hogy a kormányzásra készülő Gyurcsány Ferenc nem adja föl, és beszáll ebbe a kemény versenybe, mielőtt még a pálya szélére engedték volna. (Még azt sem tudhatjuk, képes lesz-e megszorítani Thürmer Gyulát.) Néhány éve még ő volt a sportág felülmúlhatatlannak tűnő klasszisa: kiismerhetetlen vagyonadós biciklicseleiből, áfastratégiai ritmusváltásaiból Matolcsyék is sokat tanultak.

Ha nagyot akar dobni, akkor reaktiválja Kupa Mihályt, megveszi neki az Ezotévé műsoridejét, és emelt díjas telefonokért naphosszat adópolitikai gondolatokat sugároznak vibráló, pszichedelikus ábrák előtt a megbabonázott lakosságnak.