Tamás Ervin: Tesz-vesz város

A legjobb megoldás az volna, ha Orbán Viktor a Magyar Posta nevezetű varázspálcájával suhintana egyet és rendhagyó módon azt kérdezné most a néptől, hogy kit kíván az ő ellenfelének. Csak arra kellene vigyázni, hogy a demokratikus ellenzék ne ugorjon be a Fidesz csalafinta kommunikációjának, azaz ne az általa bemondott győztes legyen a miniszterelnök kihívója, hanem a másik.

Borzasztó lehet nem őszintének lenni. Például hónapokon át azt az elcsépelt közhelyet hangoztatni, hogy egy volt kormányfő nem rangra, hanem feladatra jelentkezik, holott világos, hogy azért tuszkolták föl őt egy pódiumra, hogy tisztséget szánjanak neki. Bajnai Gordon viszont sokáig tényleg őszintén hezitált.

Október 23-án azoknak mutatkozott be, akik megijedtek attól, amivé a hazájuk vált, s olyan valakire vágytak, akit együtt emelhet vállára az a mindenünnen összegyűlt sokaság, amely hasonlóan érez. Azon a délutánon formálódott valami, ami akár tetszhetett is volna. A fölfedezés örömét nem a teljes arcvonalon elindított lejárató kampány rontotta el – ez ártott, de ennél többet a folyamatos csalódás: hívei egyre többször érezhették azt, hogy valamiféle tesz-vesz városba tévedtek.

Jó akaratú fiúk és lányok, kedves képeskönyv-alakok pozitív szándékai, papíron lefektetett koncepciói kapnak gellert, csorbulnak ki, okoznak fölösleges zavart, s az első fellépéshez képest egyre erőtlenebbé válnak. Nincs összeomlás, de késik a katartikus felismerés: tényleg rájuk vártunk! Ők, ezek a mindenünnen érkező emberek olyan csapatot képesek alkotni, amely - mint valami nagy teljesítményű szociológiai porszívó - vonzza majd maga köré az elégedetlen, de még bizonytalan választók tömegét. Azt viszont azonnal sejteni lehetett, hogy egy szokványos módon szerveződő párttal ellentétben ez a közösség nem másra, csakis Bajnai miniszterelnökségére verbuválódott.

Kezdetben talán Mesterházy Attila sem gondolta feltétlenül azt, hogy ő legyen a listavezető. Hiszen számára sem a poszt, hanem a feladat az első. Csakhogy neki már volt egy megvívott csatája, s az MSZP-n belül engedelmes katonái is. Földharcban jobb, mint a rutintalan Bajnai, látszott ez már Gyurcsány Ferenc kiszorításakor, márpedig itt hónapok óta földharc folyik, a silányabb fajtából.

Látva a kicsinyes torzsalkodást, huzakodást pont azok fogják menekülőre, akikhez Bajnaiék szólni akartak. Elfogadottságuk messze elmarad a várakozásoktól, hiába stagnál közben (magasan fölöttük) az MSZP-é – a szocialisták (messze lemaradva a Fidesz mögött) a legerősebbek. A saját pályán győzelmet győzelemre halmozó Mesterházy ilyen helyzetben nem mutatkozhat gyengének. Aki erős bent, annak kint is annak kell tartania magát.

A kormányfői alkalmasságot mérő kutatásokra legyint, hiszen lám, a népszerűségi listán megelőzi Bajnait.  Ha régebben habozott is, ma már biztos abban, hogy ő sem esélytelenebb jelölt, mint vetélytársa. Persze, szövetségben boldog-boldogtalannal, mert az MSZP a tárt karok pártja, Gyurcsánytól Fodoron át Schmuckig. Bajnai meg észrevehetően válogatós.

Az esélyt jelentő összefogásnak kezdettől fogva az volt az akadálya, amelyről úgy tettek, mintha nem az volna, hátha valami csoda fölszámolja. Nem számolta fel. Mindketten helyzetük, valamint a Fidesz egy fordulós választási koreográfiájának foglyai. Pártjaik, potenciális szavazóik is. A halogatás az elmozdulás lehetőségét is szűkítette. Az a packázás, amelyet egymással folytatnak, hiába kísérik sztaniolba csomagolt mondatok, nem csupán a szövetségkötés esélyét rombolja, hanem külön-külön is árt nekik.

Most mindketten ott és úgy akarnak előválasztást, ahogy reményük van a győzelemre, Bajnai kettejük között, Mesterházy százvalahány körzetben – de késő ősszel, ebben a félelmekkel teli, kibírhatatlan közéleti atmoszférában öngyilkosság már mind a kettő. Valamiféle sápadt kényszer-paktum, közös egyéni jelöltek állítása az egérút. De tényleg egérnyi. Ha ez sem, fejük felett ismét ott lebeghet a kétharmad veszélye. Akkor majd a választási vereség után, egymást felelőssé téve lesznek igazán ellenségek.

Mesterházy Attila és Bajnai Gordon
Mesterházy Attila és Bajnai Gordon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.