Szájzár, avagy Matolcsy György hallgatása
Nem tehet róla. Az újdonsült jegybankelnök fóbiája érthető. Olyan helyre került, ahol eddig alapkövetelmény volt a szakértelem, ha egy vezető közvetlen kérdést kapott, arra közvetlenül választ is tudott adni.
Legjobb tudása szerint.
Matolcsy megtehetné, hogy valamelyik helyettesére bízza a kamatdöntések kommunikációját, de még/már nincs kire. Az örökölt alelnökök szóba sem jöhetnek, a magával hozott pedig adószakértő, ugyebár.
Marad tehát a kézenfekvő megoldás: a hallgatás. Azzal nem tud kárt okozni – gondolhatja.
Spekulációkra okot adni viszont annál inkább, s a kósza hírek kártékony hatását – úgy mint forintgyengülés, hozamemelkedés – utóbb tompítani felettébb költséges mulatság.
Az elemzők is abból az alapanyagból dolgoznak, amit a jegybank a számukra biztosít. Rossz adatból, rossz kommunikációból rossz következtetésre jutnak. És ha a vezetés iránt elfüstölt a bizalom, akkor az adatszolgáltatásban ugyan mitől kellene vakon hinni?
Mindez messze vezet. Hogy Matolcsy véleményszabadság helyett véleményközösséget szeretne kovácsolni a jegybankban, azon kívülről nem lehet változtatni. Azt viszont tudomásul kell vennie, hogy posztjából adódóan kötelessége a közvélemény megfelelő és rendszeres tájékoztatása.
És nem csak a csütörtökönkénti magánpublikációk útján, - ahogy szokta -, hanem keddenként is, az újságírók elé kiállva, kérdéseikre válaszolva.
Az viszont nem járja, hogy az írói munkásság felfüggesztésével egyidejűleg az új feladattal járó íratlan szabályokat is az első adandó alkalommal felrúgja.
