Sorsfordító év a borászatban?
Mostanra pedig - a bornál jelentősebb tej ágazat példáját megismerve - nyilvánvalóvá vált: több támogatásra sem Brüsszeltől, sem a magyar költségvetéstől nem számíthatunk. Amikor pedig a jó évjáratnak örülhetett volna a szőlész-borász társadalom, akkor jelentek meg a rossz hírek a borhamisítások és a bormarketing kapcsán.
Most kezdődik a felkészülés a 2013-al kezdődő új költségvetési időszakra, és az az Európai Bizottság önálló borpiaci szabályozás általános mezőgazdasági szabályozásba való beolvasztására készül. Itt egyértelműen veszélyben vannak bizonyos speciális ágazati érdekek. A közös szabályozás a több ágazatot érintő horizontális intézkedéseken kívül meglehetősen erőltetett, viszont politikailag jól eladható, hiszen csökkentették a végrehajtásért felelős bizottságok számát.
Persze a „Mezőgazdasági Végrehajtó Bizottság" ülésein nem „mindent tudók" képviselik az egyes tagállamokat, hanem az ülések témáját specializálják, kedden a tejről tárgyalnak, szerdán a marhahúsról, csütörtökön a borról. Többségükben ugyanazok, akik eddig az ágazati bizottságokban tették ugyanezt. Az eddig sem egyszerű EU joganyag pedig egyre nő. Az áttekinthető, ritkán 100 oldalt meghaladó ágazati szabályozások helyett jönnek a több száz oldalas, kereszthivatkozásokkal teli egységesített szövegek, ahol például a borról van egy kicsi a 3. és a 8. oldalakon, de a lényeg majd a 189. és a 347. oldalon lesz. A Bizottság gőzerővel dolgozik azon, hogy a borból szabályozási szempontból élelmiszert csináljon! Allergének, energiatartalom feltüntetése a címkén, a földrajzi nevek védelme a gyümölcsökkel, sajtokkal összevont garanciarendszerben. Mi jön még?
Tagságunk évfordulójára nem a felhőtlen örömmel mosolygó szőlő-bortermelők, hanem az EU szkeptikusok száma növekedett. Érvényes a régi vicc, miszerint „olyan ez mint egy házasság, amíg kívül vagyunk, befelé törekszünk, amint belül vagyunk, akkor pedig szabadulnánk".
Mondhatjuk, hogy mi nem ilyen EU-t akartunk, nem ilyen EU-ba léptünk be. A változások számunkra kedvezőtlenek, és jelentős erőként áll mögöttük az északi, nem bortermelő országok többsége. Ők kevesebb pénzt akarnak a borpiac támogatására adni, és ők azok, akik a borfogyasztásnak az egészségkárosító hatására a cigarettához hasonló felirattal akarnak figyelmeztetni.
De az agrárdiplomácia nem egyszemélyes műsor. Nem elég az agrárminiszternek kirepülni a Bizottsághoz, és megpróbálni képviselni a magyar érdekeket. Ehhez több fronton is határozottan végezni kell az aprómunkát, nem mellékesen az Európai Parlamentben is. Közben itthon a pénzügyi válság miatt az ágazat szereplői között bizonyos bénultság tapasztalható.
A helyzetfelismeréshez feltétlenül nyilvánosságra kellene hozni azokat az adatokat, melyeket a közigazgatás szereplői összegyűjtenek ugyan, esetleg még adatszolgáltatást is teljesítenek belőle az EU felé, de egyébként nem hozzák nyilvánosságra. Ez egyaránt vonatkozik a vámstatisztikára, a jövedéki statisztikára, bizonyos hegyközségi adatokra, az ellenőrzések eredményeire, a támogatási célokra fordított összegek felhasználására. Nem megkerülhető továbbá a belföldi fogyasztói piac felmérése és a marketing programok hatásának ellenőrzése, külföldön esetleg más magyar mezőgazdasági termékekkel közösen is, élelmiszerekkel, esetleg turisztikai ajánlatokkal.
Az ágazat szereplői vergődnek az alapvetően túlszabályozott körülmények között. Energiáik többségét nem az eredeti szerepükből fakadó feladatok kötik le. Alig marad idő a termékkel, az innovációval, a vevőkkel való foglalkozásra, mert a hónap minden második napjára jut valami „adatot szolgáltatni, bevallani, befizetni" típusú feladat. Az állam szociálpolitikai, környezetvédelmi, adóbeszedési feladatokat ad ki a vállalkozásoknak. Az, hogy a többféle adat összegyűljön, a hatósághoz elektronikusan eljusson, a kisvállalkozásokat sújtja, hiszen az ügyvezetőt elvonja a szőlészeti, borászati, kereskedelmi tevékenységtől. A nagyvállalatoknál külön személyek, részlegek igyekeznek kielégíteni az állam kimeríthetetlen szomját az információk iránt, amelyet aztán soha senki nem hoz összesítve nyilvánosságra, de ha egy napot késik a benyújtás, jön a bírság. Természetesen az egyik hatóság, bár rendelkezésére állna a másiknál lévő információ elektronikus úton, bekéri azt papír alapon is. Ilyen például az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, amely a TAKARNET hozzáférésén keresztül napra készen látja a tulajdoni, bérleti helyzetét a parcellának, mégis a pályázótól papír alapon, hologrammal kéri a tulajdoni lap hiteles másolatát, ami pénzbe és időbe kerül. Amíg a boripar leépül, addig virágzik a bírságolási-, jogtanácsadói-, pályázatíró ipar, elvonva a forrásokat a fejlődéstől!
A megoldáshoz nem a "több támogatást" kell keresni, hiszen arra sem Budapestről, sem Brüsszelből nem számíthatunk. Az adminisztrációs terhek csökkentése - az ellenőrizhetőség hatékonyságának megőrzése mellett - lehet az elsősorban az, amire a tagállami és EU oldaláról számíthatunk. A már megkezdett marketing programokat kellene hatékonyabbá tenni. E mellett a belső szakmai nyilvánosság jelenlegi bénultságát kell megváltoztatni. A nyilvánosságot ugyanis nem arra kell használni, hogy egy borhamisítóról mindenki elmondja, hogy ejnye-bejnye! A szakmai lapokban valós vitákat kellene folytatni az eredetvédelem fejlesztéséről, a marketing eszközök felhasználásáról, az oktatás és a kutatás iránti igényekről. A nyilvánosság másik felében, ahol a fogyasztókat kívánjuk elérni, ott pedig megfontoltabb, felkészültebb nyilatkozókra van szükség, akik alkalmasak nem csupán saját boruk dicséretére, hanem a közösségi célok elérésének segítésére is. Mindezek mellett fel kell venni a kesztyűt az internetes világ fórumain, blogjain terjedő rémhírek ellen is. Véget kell vetni annak a mentalitásnak, hogy „Nem írok, nem olvasok, mert én magyar borász vagyok!"
A támogatások szerkezetében is változás várható, a jövőre megszűnő kivágási támogatások, és a hamarosan megszűnő lepárlási támogatások miatt. Még el sem kezdődtek a viták, hogy a beruházási, biztosítási és harmadik országok piacára irányuló marketing támogatásokkal mit szeretnénk elérni, az viszont már látszik, hogy ez utóbbi levezénylésére sem az Agrár Marketing Centrum, sem a Bormarketing Közhasznú Kft. jelenlegi formájában nem alkalmas.
Az anyagi eszközök tekintetében sem származásuk, sem mennyiségük tekintetében nem számíthatunk lényeges változásra. A meglévő közösségi források jobb felhasználása, a kutatási eredmények megismertetése tűnik fontos - eddig ki nem használt - lehetőségnek. A szakmai szervezetek együttműködése, az egységes külső kommunikáció megvalósításához megfelelő embereket kell találni borvidéki és országos szinten egyaránt. Itt nem csupán a szervezetek választott tisztségviselőinek és alkalmazottainak személyére kell gondolni, hanem közszereplőkre, művészekre, akik a bor ügyének követei lehetnek itthon és külföldön is.
A döntések egy részét már meg kellett volna hozni, a végrehajtást pedig holnap el kellene kezdeni! Nem elég arra várni, hogy a gazdasági válság elmúlásával újra jönnek a bormegrendelések, hanem szakmai vitákban kialakított stratégia megvalósításához kell felállnia az egységes érdekképviseletnek. Remélem, 2009-re sorsfordító évként azért emlékszünk majd vissza, mert a sikeres összefogás kezdete lesz.
Müller István ügyvezető igazgató, Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége
Sátoraljaújhely, 2009. november
