Miközben a politika és a politikusok megítélése rendkívül rossz, mégis mintegy százezer ember próbálkozik Magyarországon, hogy megméresse magát a helyhatósági választásokon. A többségüknek esélye sincs mandátumot szerezni – az indulással, aláírásgyűjtéssel legfeljebb teszteli magát vagy segít másoknak: olyanoknak, akiknek az esélyeit növeli, ha minél több helyen indít jelöltet az adott szervezet.

A motiváció sokféle lehet. Van, ahol győzni kerestek embert pénzes, potens politikai erők – mint például a Fidesz Szegeden. Van, ahol sikeres, pénzes vállalkozó indul – az biztosan a magyarázatok közé tartozik, hogy neki van miből finanszírozni a kampányát. Az nem biztosan, de valószínűleg, hogy azt várja: a politikába fektetett pénz még több pénzt fial. Erre is tudnék példát, de bizonyítani nem tudnám, így inkább nem írom le.

Van, aki egész egyszerűen csak tenni akar az emberiségért valamit. A rendszerváltozás után ilyenből sok volt – mára kevesebb, de mindig bukkannak föl újabb és újabb, a közjóért cselekedni vágyó tisztességes emberek. Kisebb településen jobb az esélyük a sikerre. Nagyobb helyen azonban be kell állni valamelyik pártba, fölvállalni annak összes mutyiját, múltját, kétes figuráit. Aki külön indul, úgy, hogy nem ismeri mindenki a településen, annak lehetnek bármilyen jó elképzelései, nem lesz elég pénze, médiafelülete, aktivistája, és biztosan elbukik. Ha netán bekerül is, magára marad.

A politizálás időt, munkát, intelligenciát igényel. Rém nehéz úgy komolyan politizálni, hogy legyen közben az embernek tisztességes munkája, ott is jól teljesítsen. Sok helyen attól is félni kell, hogy a pártállása, az értékválasztása miatt megorrolnak a munkahelyén – de éppen elég teher az is, hogy egy olyan évben, amikor három választási kampány van, marad-e idő mindkét helyen helytállni. S akkor a családról – ha van – még nem is beszéltünk. Ha valaki beáll egy párt utánpótláscsapatába, és ott sikeres, fiatalon professzionalizálódik, elveszti kapcsolatát a társadalommal – és elég hamar nem azt nézi, mi a közjó, hanem hogy neki mi a jó. Az is létező jelenség, hogy sok párt lehetséges utánpótlása külföldre kényszerül dolgozni, mert itthon nem tud miből megélni.

Nehéz olyan helyen ellenzékinek állni, mint például Hódmezővásárhely, ahol a baloldal 24 év alatt még egyszer sem volt hatalmon. Bizonyára sokan vannak úgy, hogy szeretnék, ha jobban mennének a dolgok, vállalnák, hogy ők maguk is dolgozzanak ezért – miközben sejtik, hogy ha megválasztanák őket, ők sem tudnák eredményesebben intézni a település dolgait. Főleg úgy, hogy a kormány erőteljesen megnyirbálta az önkormányzati autonómiát: az eredeti hatáskörök és pénzügyi források alig fele maradt meg.

Az első önkormányzati ciklus vége felé mondta nekem akkori helyi képviselőm, a dorozsmai patikus: itt a szabadság, és lehet, hogy egyszer csak kiderül, nem tudunk vele élni?

A kérdés aktuálisabb, mint 1994-ben.