Segítsék Dél-Szudánt!

Több mint hét hónapja, hogy Dél-Szudánban háború pusztít – a kormányzó elit hatalomért folytatott harca következtében riasztó méreteket öltött a humanitárius katasztrófa. Három évvel azután, hogy a dél-szudániak nemzeti függetlenségüket ünnepelték, a kemény küzdelem árán elért béke egyre inkább csak illúzió. Azok, akik a béke és biztonság mellett szálltak síkra, és szuverén népként igyekeztek megállni a helyüket a világban, a vezetők keserű kudarca következtében ismét áldozatokká váltak.

Számos lehetőség kínálkozott arra, hogy véget vessenek az értelmetlen harcnak. A régióban tevékenykedő kelet-afrikai Kormányközi Fejlesztési Hatóság és az ENSZ számottevő közvetítési erőfeszítései ellenére az ellenségeskedések beszüntetéséről januárban aláírt, és a békefolyamat melletti elkötelezettséget májusban megerősítő egyezményt változatlanul megsértik. Ugyanakkor a harcok folytatódnak, a határidőket nem tartják be, a szükséges lépésekre nem kerül sor, a szenvedés pedig egyre ijesztőbb méreteket ölt.

Ezreket fenyeget a pusztító kolerajárvány kitörése, több mint 1,5 millió embernek kellett elhagynia otthonát, az éhínség napról napra kézzelfoghatóbb valósággá válik. A segélyszervezetek helyszínen dolgozó munkatársai arról számolnak be, hogy a menekülttáborokba érkező gyerekek haja vörös, ami egyértelműen életveszélyes alultápláltságot jelez. A lakosság több mint fele éhezik, ez hozzávetőlegesen 7,3 millió embert jelent, és még az idén 50 ezer gyermek veszítheti életét, ha nem részesül sürgős segélyben. Világviszonylatban jelenleg Dél-Szudánnak kell a legtragikusabb élelmezésbiztonsági válsággal szembenéznie, ám még a kiterjedt éhínség kockázata sem győzte meg az ország vezetőit arról, hogy békét teremtsenek a lakosságnak, amelynek vezetéséért és védelméért felelősséggel tartoznak.

A konfliktusban egymással szemben álló felek következetesen hátráltatják az életmentő humanitárius segélyek mozgósítását, és megakadályozzák, hogy a segélyszervezetek vízi vagy szárazföldi útvonalon eljussanak a leginkább kiszolgáltatottakhoz. Az élelmiszer, víz és gyógyszer légi szállítása az adott körülmények között az egyetlen megoldás arra, hogy ezek az alapfontosságú cikkek eljussanak az érintettekhez, ám így kevesebb ember részesülhet segítségben, és a módszer hosszú távon nem működtethető.

A nemzetközi közösség erőteljesen reagál a krízishelyzetre, ugyanakkor megdöbbentő kihívásokkal kell szembenéznie. Dél-Szudán lakosságának közel fele sürgősségi humanitárius segítségre szorul. A kihasználatlan ültetési időszakot követően beköszöntött az esős évszak; jelenleg az ország túlnyomó része közúton megközelíthetetlen, illetve lehetetlen az élelmiszer-, víz- és egészségügyi szállítmányok célba juttatása.

Áprilisban felhívást tettünk közzé Dél-Szudánnal kapcsolatosan, melyben három kritikus területen sürgettünk haladéktalan fellépést: felszólítottunk a harcok azonnali beszüntetésére, jeleztük a válságsújtotta lakosság támogatását célzó fokozott humanitárius segítségnyújtás szükségességét, valamint felszólítottuk az érintett feleket a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartására.

Májusban Oslóban találkozót hívtunk össze a dél-szudáni kormány és az ellenzék képviselőivel. Aggodalmunknak adtunk hangot és támogatást ígértünk, emellett konkrét fellépésként kötelezettséget vállaltunk 610 millió USD-t meghaladó új finanszírozásra Dél-Szudánban és a régióban. Ez óriási léptékű támogatás a jelenlegi helyzetben, amikor Iraktól kezdve Szírián át a Közép-afrikai Köztársaságig emberek milliói szorulnak segítségre a kialakult szükséghelyzetben.

Egyértelmű, hogy a tényleges tűzszünet, a béke és a megbékélés jelenti a szudáni emberek számára a biztonságosabb és jobb jövő felé vezető utat, és legfőbb ideje, hogy a kormány és az ellenzék valódi vezető szerepet vállaljon, készen álljon a kompromisszumokra és kormányozzon. Ezeknek a vezetőknek kötelességük, hogy biztosítsák a lakosság védelmét, és azon munkálkodjanak, hogy az ország kilábaljon a krízishelyzetből és az éhínség fenyegetettségéből. Elítélendő, ha e kötelességeket elmulasztják.

Elég a harcból, a halálból és a halogatásból! Ideje felelősségteljesen kormányozni.

Rajiv Shah vezető tisztviselő, Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID)

Krisztalina Georgieva nemzetközi együttműködésért, humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős uniós biztos

Valerie Amos gyorssegélyekkel foglalkozó koordinátor, ENSZ Borge Brende Norvégia külügyminisztere

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.