Schwarzenegger az MFB-ből berúgja az ajtót

Minden férfiember ábrándozik arról gyerekkorában, hogy egy elit egység tagjaként, a feladatra tökéletesen felkészítve, ellenséges területen hajt végre rajtaütést. A mi időnkben betoltuk a VHS-kazettákat a videomagnóba, és szájtátva néztük, ahogy Arnold Schwarzenegger terepszínű ruhájában, ötvenkettes bicepszével és válogatott fegyvereivel lerendezi a vitás ügyeket. Így köll ezt csinálni – álltunk fel elégedetten a film végén.

Ha a gyerekkori álmai nem is mindenkinek teljesülhetnek be, de manapság is akad mód a rajtaütés gyakorlására. Fura, de történetesen nem egy militáns szervezet, hanem egy bank kínál erre lehetőséget. A Magyar Fejlesztési Bank emelte be eszköztárába a vállalatok finanszírozása mellé a kommandós akciók végrehajtását.

No nem kell árnyékként nesztelenül surranó katonákra gondolni, de tény, hogy a bank munkatársainak megjelenése az állami cégek folyosóin legalább olyan sokkolóan hat az ott dolgozókra, mint Chuck Norris felbukkanása a közel-keleti terroristákra. Valójában az történik, hogy az MFB emberei a határozottnál is határozottabban, szinte demonstratívan folytatják le a kormányváltásokkor „megszokott” átadás-átvételi eljárást az állami vállalatoknál. Van, aki előre tud érkezésükről, mások – nyilván a hierarchia alsóbb szintjein – nem.

Na őket éri meglepetésként, amikor ismeretlenek lépnek irodájukba, és lefoglalják a munkavégzéshez használt eszközöket, mobilokat, laptopokat. Magától értetődő, ha az irodistáknak nem az átadás-átvétel, inkább a lerohanás jut eszükbe az akció láttán. Főleg, hogy a „behatolók” néhány fejet is magukkal visznek – ahová benyitnak, ott általában kitelik a főnök ideje. Minderről persze pöcsétes papírja van az MFB alkalmazottainak, így ellenállásnak nincs helye. Jó oka kell annak lennie, amiért ilyen színpadias elemekkel tarkítottan zajlik a hatalomváltás.

Az például elfogadható indok lenne, hogy ezeken a helyeken lépni sem lehet a nokiás dobozoktól. Ám erről, vagyis a közpénzek elfolyásáról, a mutyikról eddig semmi tényszerűt nem tudunk. Illetve, persze, hogy tudunk, ha az állami szféra egészét nézzük, de pont ezekről a cégekről, ahol az MFB „takarít”, hivatalosan máig nem állította senki a kormány részéről, hogy visszaélések bázisaként szolgáltak volna.

Akkor talán arról van szó, hogy legalább a látszatát fenn kell tartani a rendcsinálásnak, amit oly bőszen ígértek a választás előtt? Az szánalmas lenne. Ha így van, az megalázza mindazokat, akik ezeknél a cégeknél becsülettel, tisztességgel tették a dolgukat. Többet fogunk tudni, ha az MFB – mint ígéri – a sajtó elé tárja az átadás-átvétel során szerzett tapasztalatait. Ha lesz rá bizonyíték, hogy pénzcsapnak használták az autópálya-kezelőt vagy az ITDH-t, akkor értelmet nyernek az akciók.

De ha csak olyan csontvázakat találnak, amilyenekkel eddig a Fidesz tényfeltáró bizottsága próbálta bizonygatni az előző kormány trükközését, akkor csak „B” kategóriás akciófilmet láttunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.