Csütörtökön meghalt Huber Matos, a kubai gerillaháborút vezető triumvirátus egyetlen tagja, aki hű maradt a demokratikus forradalomhoz. Kilencvenhatodik évében járt, szép kort ért meg, különösen mindahhoz képest, amin keresztülment. Mégsem érhette meg, amiért hat évtizeden át élt, a kubai diktatúra bukását.

Egykor Kubában a Partido Ortodoxo „baloldalán” gyülekeztek az ország legjobbjai. A szociálliberálisok, akik radikális demokratikus és szociális reformokat szorgalmaztak. Köztük volt Fidel Castro és Huber Matos tanító és rizstermelő is. Az ő pártjuk volt az 1952-es választások biztos esélyese, amikor a biztos vesztes, Fulgencio Batista erőszakkal átvette a hatalmat. Matos volt a diktatúra elleni harc egyik főszervezője. Costa Ricából szervezett a gerilláknak pénzt, paripát, fegyvert, aztán maga is átment harcolni, és az ezredével derekasan kivette a részét Santiago de Cuba felszabadításából. A győzelem után pár hónappal a legelsők között ismerte fel, hogy a kommunisták térnyerése, a demokratikus normáknak a forradalmi helyzetre hivatkozó felrúgása újabb diktatúrába sodorja az országot.

Lemondott tisztségeiről és figyelmeztette honfitársait a forradalom eltorzulásának veszélyére, Castro árulónak minősítette, koncepciós eljárást indított ellene, s csak azért nem végeztette ki, hogy ne legyen mártír belőle. Húsz évig börtönben tartották, tizenhat évig magánzárkában, iszonyatos körülmények között. Végigpróbálták rajta a válogatott kínzások minden nemét.

Szabadulása után még három és fél évtizedet élt és szentelt a diktatúra elleni harcnak az emigrációban. Az általa alapított és a nevét viselő alapítvány bemutatkozó szövege szerint azoknak az eszméknek a jegyében tevékenykedik békés eszközökkel Latin-Amerika és főleg persze Kuba demokratizálásáért, amelyek az alapítót a Batista-rezsim elleni harcban vezették. Castrót csak Batista után említik.

Matos tíz évvel ezelőtt Európában járt, hogy az Európai Unió vezetőivel megértesse, csak szigorú szankciókkal járulhatnak hozzá Kuba demokratizálásához és az üldözött kubai demokraták védelméhez. Mára az EU minden szankciót föladott Kubával szemben.

Hatalmas és sokarcú, többnyire sikeres, identitását őrző kubai emigráció él az Egyesült Államokban. Szabadon érvényesülhetnek és politizálhatnak. Hálásak lehetnek az USA-nak. Ha Batista hívei voltak. Vagy már elfelejtették, hogy ennek a szép, gazdag, szabad országnak köszönhetik, hogy nem élhetnek szabadságban otthon, az ő szép országukban. Az amerikai maffiának is, nagytőkének is, kormánynak is a véreskezű, korrupt és nekik kiszolgáltatott Batista kellett. Ha nem kellett volna, nem kellett volna forradalom sem, mely az USA-val szembenálló kommunista nagyhatalom oltalmába menekül.

Beleszédülünk, ha belegondolunk: mennyit vesztett hat évtized alatt s ki tudja hány évig és mennyit fog veszíteni még Kuba is, az USA is, a nép is, a tőke is, a világ is (kivált a Casto-métellyel mérgezett Latin-Amerika) azzal, hogy az Egyesült Államok a saját eszményei és normái helyett pragmatikusan követte pillanatnyi érdekeit egykoron. Ezzel a beleszédüléssel búcsúzhatunk méltóképp Huber Matostól.