A magyar kamaszok egészségi állapota tragikus. A lelki állapotuk pláne. A 15–16 évesek 37 százaléka folyamatosan stressztüneteket produkál fejfájás, gyomorfájás és egyéb formákban, s a diákok 60 százaléka fáradtságra panaszkodik. Ezt Bagdy Emőke mesélte el egy friss felmérésre hivatkozva a Magyar Nemzetnek, mely úgy állítja be a dolgot, mintha a relaxációt előíró új NAT majd segítene ezen a kis gondon.

A NAT-ban 1995 óta benne van a relaxáció, 2008 óta állítólag kötelező is. Meglepne, ha pont most kezdenék komolyan venni, de lepődjek csak meg! Vegyék komolyan! Nagyon helyes! És nagyon kevés!

Ahhoz képest, hogy Vekerdy Tamástól és a hozzá hasonlóan tetemes tapasztalatokkal rendelkező gyereklélek-gondozóktól a hetvenes évek vége óta tudjuk, hogy a hagyományos iskola milyen borzalmas hatással van gyermekeink testi és lelki egészségére. Ami a hagyományos iskolában történik, az már a kezdet kezdetétől tökéletesen ellentétes a gyermeki fejlődés sajátosságaival, a gyerekek tanulásvágyának, kíváncsiságának természetével. Az életpályát meghatározó teljesítményeket, döntéseket pedig éppen azoktól a kamaszoktól várjuk el, akik, amint azt elvileg minden orvos és pszichológus tudja, a „fiziológiás lustaság”, a szellemi átállítódás „kulminációs” időszakában vannak. Őket fárasztjuk halálra azzal a tetemes tudásanyaggal, melynek legalább 75 százalékát pár éven belül garantáltan elfelejtik.

Hát persze hogy tragikus állapotban vannak a mi kamaszaink! Ezen pedig nem a relaxáció segít, hanem a gyerekhez alkalmazkodó, védő, barátságos, rugalmas, kreatív, szabad szellemű iskola.

Magyar Bálint volt az első és az utolsó, aki az osztályozás visszaszorításával, a készségfejlesztésre szánt idő megnövelésével, a lexikális anyag redukálásával megpróbált komolyan tenni valamit az iskolai stressz csökkentéséért, gyerekeink egészségesebb fejlődéséért. Hatalmas ellenállásba ütközött. Amit mégis elért, rég lerombolták. Az állami iskolarendszer tehetetlenségi ereje hatalmas.

Az alapítványi formában működő emberszabásúbb, alternatív iskoláknak az a hivatásuk, hogy menedéket és mintát kínáljanak. Hogy a jövő hírnökei, előképei legyenek. Kívülről bontsák meg azt a közfelfogást, amit felülről indított és nyers politikai érdekekből tűz alá vett reformokkal annyira nehéz.

Az állami alapfokú iskola monopóliuma négy évtizedig, a diktatúra kezdetétől a végéig tartott. A harmadik köztársasággal egy időben alapították meg az első független, szabad, alapítványi iskolát, a solymári Waldorfot. Akiknek a harmadik köztársaság, azoknak az alapítványi iskola sem kell. Tavaly ezt még tagadták, most már büszkén vállalják. A tanévkezdés előtt pár nappal mélyen hallgatnak róla, mi lesz az alapítványi iskoláknak járó hozzájárulással, ami a létfeltételük.

Arra az iskolarendőrségre viszont van pénz, melyről számtalan nemzetközi (és főleg amerikai) tapasztalat alapján tudjuk, hogy az iskola nem biztonságosabb lesz tőlük, hanem stresszesebb. Hadd legyen még tragikusabb gyermekeink állapota.