S a négycsillagos tábornokok, a katonadiplomaták abból is ízelítőt kaptak, milyen volt ez az ország a reneszánsz uralkodó, Mátyás korában, hogy élt és mit alkotott az "Európa homlokán táncoló" Magyarország ötszáz évvel ezelőtt.

A reneszánszt inkább azért emlegetjük, mert az atlanti szövetség 1949-es megalakulása óta - a hidegháború éveit is beleértve - még soha nem kényszerült ilyen szerteágazó feladatok ellátására, mint most. Ráadásul saját érdekszféráját, működési területeit messze túllépve. S Oroszország határaihoz oly közel kerülve! Még jó, hogy a szövetségesek - az amerikai nyomás ellenére - higgadtak maradtak, s Grúzia felvételét továbbra is csak lebegtetik. Már-már érteni véljük Moszkva aggodalmát, amikor azt visszhangozza, hogy a világcsendőr szerepében tetszelgő NATO hovatovább az ENSZ helyetteseként jár el a nemzetközi biztonsággal kapcsolatos kérdésekben, amire senkitől sem kapott felhatalmazást. Pontosabban... Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár még szeptemberben levélben kérte NATO-partnerét, ugyan segítene a kelet-afrikai kalózveszély megfékezésében. A szövetségesek épp Budapesten döntöttek arról, hogy hét hadihajóból álló konvojt vezényelnek Szomália partjaihoz, megoldandó a reneszánsz idők világtengeri viszonyaira emlékeztető konfliktust.

A kalózokkal alighanem könnyebb dolguk lesz a szövetségeseknek, mint az afganisztáni lázadókkal. Érthető, hogy a Marriott szállóbeli tanácskozáson is a tálibok adták a legtöbb fejtörést a NATO-diplomatáknak. Vitájuk alaphangját alighanem Mark Carleton-Smith brit dandártábornok minapi kijelentése adta meg. A közép-ázsiai országban állomásozó brit csapatok parancsnoka nyers őszinteséggel fedte fel, hogy az afganisztáni háborút nem lehet megnyerni. Az egyetlen reális cél szerinte a tálib lázadást olyan szintre csökkenteni, hogy az már ne jelentsen stratégiai veszélyt, s az afgán hadsereg maga is elboldoguljon vele. A szokatlanul őszinte beismerés még hetekkel ezelőtt is ingerült tiltakozást váltott volna ki a hétéves háború messze legnagyobb terheit viselő amerikai vezetők részéről, a Marriott külvilágtól hermetikusan elzárt falai azonban olyasmit hallottak, amit Pentagon-vezető szájából még soha. Robert Gates amerikai védelmi miniszter elismerte: a fegyveres fellépés nem lehet az egyedüli módja az afganisztáni stabilitás megteremtésének. A korábbiaknál jobban össze kell hangolni a biztonsági, a civil, a gazdasági és az újjáépítési programokat Afganisztánban.

Ami nagyjából annyit jelent, hogy a szövetségesek már nem annyira a háborút, mint inkább a békét szeretnék megnyerni a közép-ázsiai országban. Amihez a stratégiai célok megváltoztatására - például a "kevésbé gonosz" tálibokkal való tárgyalásokra -, valamint még több katonára, s még több pénzre lesz szükség. S ez alól mi magyarok sem bújhatunk ki. A tanácskozást megelőző napokban e hasábokon még azt nyilatkozhatta Szekeres védelmi miniszter, hogy indokolatlan a mintegy 250 főnyi magyar kontingens létszámának emelése, aztán csütörtökre minden megváltozott. Elég volt a magyar miniszterelnöknek a NATO főtitkárával fél órát tárgyalnia, hogy felpuhuljon a magyar álláspont. S máris hét százalékkal, a GDP 1,17 százalékának megfelelő öszszegre nőtt a honvédelmi tárca jövő évi költségvetése. Öt év alatt ötmilliárd forintot költöttünk az afganisztáni misszióra. De hol van ez az amerikaiak évi 21,5 milliárd dolláros afganisztáni kiadásaihoz?

Hiába, költséges dolog a reneszánsz szerep.