– De hiszen ugyanazt csinálják, ami ellen tüntetnek – szólal meg Ági szerda este, kicsivel nyolc előtt a Stefánián. Ági kiskabátot és finom kötött pulóvert, szép keretes szemüveget és sugárzó okosságot visel magabiztosan. Először úgy volt, hogy moziba megyünk, igazi randevúgyilkos drámára, aztán ez lett belőle, valóságsó a szlovák nagykövetség előtt. Még nem volt ilyenen, azt mondta, mikor felvetettem az ötletet, aztán kisvártatva, hogy oké, menjünk.
Szerintem többé nem megyünk.

Minek? Ha abszurd élményt akarok, elhívom egy Ionescóra.

Mondjuk arra jó volt ez a szerda este, hogy a szkepszisben feltétel nélkül hívők is megbizonyosodjanak róla: ezek balhét akarnak, még ennél is nagyobbat, s hogy az egy hete Dunaszerdahelyen történt tényleg gyalázatos, a szlovák rendőrség által nyilvánvalóan, ám eddig nem bizonyíthatóan politikai megrendelésre elkövetett szurkolóverést konkrét casus bellinek tekintik. Az úgynevezett nemzeti radikálisok. Vagy kik.

Tényleg, kik?

Ha minden úgy van, ahogy mondják, vagyis hogy lényegében csak ők éreznek igazán aggodalmat a magyarság sorsáért – ezt abból sejtem, hogy mindenki mást kifütyülnek –, akkor a magyarság sorsa lassan elkezdhet aggódni. Mert mit lehet várni egy olyan társaságtól, amelyik egyszerűen nem gondol bele, hogy amit nap mint nap az írott szóval, társasházi pletyka során, a kisközértben, az újságosnál, és lényegében: a szlovák nagykövetség előtt is csinál, az legalább olyan ócska és sovén, mint ami ellen felemeli nem ritkán mocskos szavát.

Ha meg belegondol, de mégsem rest totálisan komolytalanná mázolni a legfontosabb problémát, akkor talán még rosszabb a helyzet. Mert a zászlóégetés, mocskoszsidózás, tótgyalázás, gyilkosgörényezés közepette valahogy elsikkad, hogy Európa majdnem közepén egy rendesen fasisztoid pártelnök folyamatosan, mintegy életvitelszerűen gyalázza a magyarokat. Elsikkad, mert elsikkasztják. Szegedi Csanád Jobbik-alelnök például azzal, hogy azt mondja: a szlovákok csak ideiglenes vendégek a Felvidéken. A gárda főkapitánya azzal, hogy a szlovák termékek bojkottjára szólít fel. A tömeg meg azzal, hogy hagyja magát Jobbik pártpropagandistává degradálni, s hogy jóvoltából hosszan tartó momentuma lehet egy ilyen rendezvénynek a Szlovákok nincsen hazátok! hangsor énekelgetése, a Guantanamera dallamára. Ami nemcsak zenei értelemben gáz.

Arra viszont remek, hogy Slotának és haverjainak legyen mivel tüzelni az ottani radikálisokat.
_ Nincs hazád – az egyik
_ Nem, neked nincs hazád – a másik.
_ Nem igaz, mert neked nincs hazád.

És akkor így lesz ez most már mindig. Csak a határozott kiállás, de kulturált hangnem vezethetne eredményre, józanságnak azonban nem nagyon van nyoma egy-egy ilyen naggyűlésen, tiltakozáson, akármin.

Még meghallgatjuk a Hungarica együttes Morvai Krisztinával közös, legújabb számának ősbemutatóját, beszerzünk néhány röplapot, megtudjuk, hogy a Jud Süss DVD-n négyezer, de színes fénymásolt borítós kalózpéldány is vehető feleannyiért ugyanattól az árustól, akinél amúgy Istóczy Győző reprint is akad – a Romantikus Erőszak koncertjét viszont már nem várjuk meg. A Magyar Gárda felsorakozott tagjai előtt elballagva arra gondolok, a kiskabátot, finom kötött pulóvert, szép keretes szemüveget és sugárzó okosságot magabiztosan viselő Ágit jövő héten inkább tényleg moziba viszem.