Nos, 2015-ben olyan emberek részesültek elismerésben, akik párbeszéden keresztül rendezték egy forrongó ország közügyeit. Tették ezt egy olyan régióban, ahol rendre nyílt polgárháborúhoz vezet a szemben állók közötti vita. Tunéziából indult az arab tavasz, és ez az egyetlen ország, ahol a despota elkergetését politikai értelemben nyár követte, nem dermesztő tél.

Pedig a körülmények nem nagyon tértek el a Mubaraktól megszabadult egyiptomiaktól, de míg a Nílus mentén a harag és a bosszúszomj maga alá temette az újrakezdés esélyét, Tunéziában ki tudták beszélni félelmeiket és sérelmeiket a különböző csoportok. E nemzeti útkeresésnek adott keretet a Párbeszéd Kvartett, amely pénteken a Nobel-békedíjasok közé emelkedett.

Azért sem ismertük a most kitüntetetteket, mert elfelejtettük becsülni azokat, akik szemben állnak ugyan, de beszélnek egymással. A konfliktusokat mostanában büszkén próbálják fegyverrel, szögesdrótttal, jogtiprással megoldani a hatalmasságok. Ha aztán kudarcot vallanak, a kárvallott tömegek itt dörömbölnek Európa kapuján. Az viszont már nem fér bele a hírekbe, hogy a tunéziaiak nem menekülnek felénk, mert látnak perspektívát a hazájukban. A Nobel-békedíjról döntő bizottság jól tette, hogy legalább egy napra őket állította reflektorfénybe.