Ramil Sahib Safarov, aki életfogytiglani börtönbüntetését töltötte Magyarországon, tegnap hazaérkezett Azerbajdzsánba, s elnöki kegyelemmel legott ki is szabadult. A katona a NATO békepartnerségi programjában tanult nálunk, s 2004-ben baltával agyonverte alvó örmény társát a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kollégiumában.

A kegyelmi rendeletet Alijev elnök írta alá, s nyilván alaposan meggyőződött azokról az okokról, amelyek indokolták a baltás agyonverést. Az érvek közül sokat magunk is fel tudunk sorolni, ha felidézzük laktanyában töltött éveinket, amikor sokszor éreztük úgy, egy hetek óta mosatlan láb, a normálistól eltérően működő béltraktus elegendő ok arra, hogy kockáztassuk az életfogytiglant.

Hanem az az ok soha nem jutott volna eszünkbe, amit La­risza Alaverdján örmény parlamenti képviselő Safarov hazaérkezése előtti jereváni sajtóértekezletén előtárt. Hogy Azerbajdzsán Magyarországnak ígért pénzügyi segítséggel akarja elérni a gyilkos elengedését, hírek szerint ugyanis esetleg két-hárommilliárd dollárért magyar államkötvényeket venne. Ők ezért mindenesetre szakítottak velünk.

Mi a gond? Azerbajdzsán kemény diktatúra ugyan, de alkotmányos. A kegyelmi döntést az azeri államfő az ország alkotmánya elnöki jogköröket felsoroló cikkelyei alapján hozta meg. Vagyis csak megvalósulni látszik a magyar kormányfő óhaja, aminek Bakuban tett látogatásakor adott hangot: szorosabbá fonódnak az uniós Magyarország és a gazdag Azerbajdzsán kapcsolatai. A szégyen, hogy hírbe hoztuk magunkat a gyilkosüzlettel, az meg mit se számít. Pedig szégyen.