Fenomenológiai aspektusból csupán a nagyvárosok szolgáltathatnak időleges és végletesszerű koencidenciákat a spirituális szférában... Így szólt a filozófust játszó Dörner György Bán Jánoshoz, a parasztfiúhoz a legendás Stílusgyakorlatokban. Mire Bán kaszát egyenesített. Most is pendülhetett néhány penge Dörner színházigazgatói pályázatát olvasva, a zaklatott, fennkölt semmitmondásra a helyesírási zagyvaságokra reagálva.

Az Újból Hátországot csináló nemzet­diagnoszta visszatérne a magyar dráma előtérbe állításával a görög „sorsszínház” hagyományaihoz. És igaza is van. Az események megállíthatatlanul haladtak és haladnak a ­tragikus vég felé. Mert eleve elrendeltetett? Ha eleve nem is, a múlt évi választásokkal egy időre igen. Ősszel, a főpolgármesterre adott voksokkal. Titok sem volt. „Akarunk egy új magyar drámai színházat, ahol klasszikus rendezésben klasszikus magyar darabokat adnak elő.” Ezt nyilvánította ki Tarlós István még februárban. Még a királyi többest sem a lendület hozta, nem egyszerű megbicsaklás. Ez maga a stílus.

A Fővárosi Közgyűlés nevű színtársulat előadásai pedig megannyi stílusgyakorlat egy témára. „Nagyon meg fogja szidni az anyukája, ha majd odafönt találkoznak” – szól ki az ellenzéki frakcióvezetőnek, „ne pofázz” – inti a másik képviselőt –, értelmetlen bátorságpróbáknak nevezi a budai polgármester tiltakozását, érzékeinek bizsergéséről számol be, amikor csinos közgyűlési társnőre pillant. Mindezt vehetnénk játszadozásnak. Ha nem alázna vele – mindig.

Máskor ezen túlmenő tétje is van a stílusjátéknak. Felfüggeszti a budaörsi buszsávot, visszaülteti székükbe a helyettese által felállított kórházigazgatókat, pénzt ad a nélkülöző margitszigeti kisállatkertnek, pénzt kér a miniszterelnöktől a BKV-nak, ... színházigazgatókat meneszt és nevez ki. Anélkül, hogy bárkit is – közgyűlést, bizottságot, területért felelős helyettest – megkérdezne. Joga éppen van hozzá, teremtett legalábbis, a működési szabályzat átírásával, de azért mégis...

A jó király szerepe átmeneti. E hatalom stílusa most öröknek látszik. A használt eszközök végtelen unalommal követik egymást. Orrba farba – a Stílusgyakorlatok hármasának refrénje szerint. Majd Dörner üres lapokat osztogat a nézőknek és fapofával bejelenti: Most lediktálom az igazságot.

Valahogy így nézhet ki egy főpolgármesteri kabinetértekezlet is.