Tévedés lenne azt gondolni, hogy Orbán Viktor győzött az Európai Bizottsággal szemben, amikor mentesültünk a túlzottdeficit-eljárás alól. Milyen győzelem az, amelynek elérése során a magánnyugdíjpénztárakban gyűjtögetett megtakarításokat elveszi az állam, a hitelezést durván visszafogja a bankadó, és rekordmagas áfát, valamint (végső soron) különadókat – melyek közül egyet sem Brüsszel kért, sőt bírálta azokat – nyögnek az állampolgárok?

Ha azonban mégis a győzelem leegyszerűsítő kategóriáját használjuk, akkor mondhatjuk azt is, hogy az Európai Bizottság győzött, mert elérte, hogy Orbán Viktor betartsa a szabályokat. A magyar miniszterelnök az elmúlt években az európai trendekkel éppen ellentétesen mozgott: amikor költségvetési mozgásteret kért, akkor éppen a legnagyobb szigor volt az uralkodó mantra, s most, mikor mindenáron meg akart felelni az uniós küszöbértéknek, már enyhült a nemzetközi nyomás, az unióban immár inkább a szerkezeti átalakítások, a versenyképesség és növekedés beindítása, a költségvetés strukturális hiányának mérséklése a kívánt. Mostanra sikerült valamennyire összhangba kerülni.

S mi lesz ezután? Kire fogja majd a kormány a népszerűtlen intézkedéseket, ha már nem lesznek „brüsszeli diktátumok”, amelyeknek meg kell felelni? Merthogy azért az osztogatás sem indulhat meg csak úgy, észrevétlenül. Az Európai Bizottság a Tanács számára készített mostani szövegtervezetében is kiemeli azt a követelményt, hogy a költségvetési irányvonalat tartani kell, és ezzel közelíteni kell az államadósságot a hatvanszázalékos referenciaérték felé. A túlzottdeficit-eljárásba ráadásul bármikor vissza lehet kerülni.

Ugyanakkor Brüsszelnek politikailag óvatosan kell mozognia. A bizottság sem szeretne a magyar választások közeledtével a kampány szereplőjévé válni, márpedig nagyon jól tudják, hogy ha még a választás előtt esetleg beindul újra ez az eljárás, elmérgesedne a viszony Brüsszel és Budapest között, ami pedig nem érdeke a bizottságnak.

Tévedés lenne most arra a következtetésre jutni, hogy az Európai Bizottság rátette a „minden oké” pecsétet a magyar gazdaságra, költségvetésre. A problémákat évek óta jelzik. A kormánynak sikerült végre beletuszkolnia a magyar gazdaságot az európai feltételek szabta keretek közé, de kérdéses, hogy sikerül-e ott is tartani. A gazdasági növekedés ugyanis nem dinamikus, a munkanélküliség alig-alig lett alacsonyabb, és az államadósság sem csökkent jelentősen. Tényleg kínos volt már, hogy Magyarország ül a legrégebben, azaz 2004-től kezdve a szégyenpadon (az utánunk következő Nagy-Britannia is csak 2008-ban került oda), és óriási eredmény, hogy lekerültünk róla. De meddig, és milyen áron – erre egyáltalán nem olyan könnyű egyértelmű választ adni, hogy okunk lenne győzelmi hangulatra.